🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > P > probléma
következő 🡲

probléma (a gör. proballein, 'felvet' [ti. kérdést] szóból): eldöntendő kérdés, mely azért oldható meg nehezen, mert a tapasztalati adatok és más bizonyítékok egymással ellentétes válaszokat tesznek lehetővé. A mindennapi élethez ugyanúgy hozzátartozik, mint a legelvontabb tudományokhoz. - Egy ~ módszeres földolgozása mindenekelőtt a kérdés állásának világos fölvázolását, majd a pro és kontra érvek fölsorakoztatását (apóriák) követeli. Mint Arisztotelész mondta, „aki a kottát nem ismeri, nem tudja azt megfejteni”. Amennyire ígéretes helyzetet teremt a jó ~fölvetés, annyira elzárja az utat a megoldás elől, ha azt elvétjük. Ilyenkor nem csak látszat~ig juthatunk, amely nem eléggé világos fogalmakon nyugszik, hanem tévedésig, ami ti. nem valós ~-tartalomból, hanem hamis alapokból indul ki. (Pl. ha valaki azzal a megközelítéssel akar az emberi beszédről szólni, hogyan „fejlődött ki” az állati „nyelv”-ből.) Vannak megoldhatatlan ~k is, azonban a fil. gondolkodásnak nem lehet az a feladata, hogy tisztán „~kat dolgozzon föl”, a megoldás reménye nélkül, ahogy N. →Hartmann vélte, hanem mindig a megoldás vágyával kell útra indulnia. Cs.I.

LThK VIII:779.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.