névadás: a gyermek személynévvel való ellátása. A →név későbbi megváltoztatása →névcsere. - Az ókori fil. vizsgálta, hogy a névadó (nomothetész) a természetes adottságok alapján adja-e a nevet, v. önkényesen (pl. jó hangzás, szokásjog alapján). Epikurosz (Kr. e. 341-270) szerint a névadó kezdetben a természetes adottságokat fejezte ki a szóban, később egyéb szempontok érvényesültek, s a közvetlen kapcsolat a név és a természet között háttérbe szorult. A rómaiak úgy gondolták, hogy a ~hoz az isteneknek is van köze, ezért a név a gyermek sorsát befolyásolja: nomen est omen (lat. 'a név a sors'). - 1. A Szentírásban. Mivel a név hangalakja valamit kifejez viselőjéből, a névadónak ismernie kell az elnevezendőt, és hatalommal kell fölötte rendelkeznie ahhoz, hogy hitelesen adhasson nevet. Ezért az Úr maga adott nevet a teremtményeinek: az embert Adam-nak nevezte a földről, melyből alkotta. →Ádám a teremtett dolgok fölött kapott hatalom birtokában adhatott nevet az állatoknak (Ter 2,20), majd a feleségének (Ter 2,24): Virago, 'a ffiből vétetett', ill. a bűnbeesés után (Ter 3,20): →Éva, 'élők anyja'. - A születést megelőző ~ok: Ter 16,11: Izmael; Ter 17,19: Izsák; 1Kir 13,2: Jozija; Lk 1,13: Ker. Szt János; Mt 1,21: Jézus. - Az ÓSz-ben a ~ a →körülmetélés szert-ának része volt; a nevet a szülők, ált. az apa választotta. Az elsőszülött fiú az apa nevét kapta. - Az eu. uralkodók sajátos ismertetőjegyek alapján kaptak melléknevet, ragadványnevet (Rőtszakállú Frigyes, Szép Fülöp, Civakodó Henrik). -

2. Az Egyh-ban a ~ a →keresztség szertartásának része. →Keresztnévként az első századokban főként ósz-i szentek (próf-k, Erzsébet, Anna, úsz-i →előkép-személyek), ill. József és Mária, István diákonus stb. nevét adták. Névként szerepeltek vsz. a születés dátuma miatt a ker. ünnepek: Natalis (Karácsony), Epiphanius (Vízkereszt), Paschasius (Húsvét), Annuntiata (Angyali Üdvözlet); de az erények (Sophia, Fides, Spes, Caritas) és az istenkapcsolat (Theodorosz, Theophilosz, Chrisztoforosz, Quodvultdeus) neveit is adták. -

3. Mo-on 1950-89: a keresztség helyett végzett társad. ünnep, melynek a keresztelőhöz hasonló ünnepélyes formát igyekeztek adni névadó anya, apa, ajándékok stb. segítségével is. A szekularizált társad-ak is őrzik a ~ valamilyen formáját. -

4. A néphagyományban az 1930-as években még élő népszokás szerint amíg a gyermeket meg nem keresztelték, sohasem szólították-említették a már elhatározott nevén; picike, pogányka, nemtudomka a neve. Az első gyermeket, ha fiú, ált. az apa, ha leány, az anya nevére keresztelték; ez az oka az egy családban előforduló azonos keresztnevek gyakoriságának s a ragadványnevek természetes szükségességének. A többi gyermek neve a családi tisztelet jele: a nagy- v. a keresztszülők, valamely tekintélyesebb rokon, esetleg helybeli tekintély, pl. a földbirtokos, felesége v. ezek gyermeke neve. A meghalt testvérgyermek nevére nem keresztelnek, mert az elhunytat az élők között tartják számon a mennyországban. Vidékenként léteznek divatosabb nevek. A matyók közt divatos Mátyás név népi magyarázata szerint a mezőkövesdiek Mátyás kir-nak (ur. 1458-90) a csehekkel vívott háborújához 20, saját költségükön fölfegyverzett katonát adtak, amiért a kir. a várost kiváltságokkal ruházta föl, s később is állandóan éreztette jóindulatát; a lakosság ragaszkodását azzal mutatta ki, hogy fiúgyermekeit örömest kereszteltette Mátyás névre. **

MÉKSZ 1978:1002. - Strack-Billerbeck II:543. - MN 1990. VII:26, 472.