napjelölés: 1. napszámítás: a 24 órás →nap hónapon vagy éven belüli helyzetének meghatározása. E célra kialakított számítási módok: a) római ~. A napokat a hónap 3 nevezetes napjától (→ídus, →kalendae, →nonae) a kezdőnapot is beleértve visszafelé számították. E módszer a kk. Eu-ban ált. volt, No-ban a 11., Mo-on a 13. sz-tól kezdett háttérbe szorulni, Aragóniában 1350: kir. rendelet szüntette meg. - b) olasz v. bolognai ~ (consuetudo bononiensis). A hónapokat 2 részre osztották, a hónap első felében (mensis intrans), mely a 31 napos hónapokban 16-ig, a 30 naposokban 15-ig, februárban 14/15-ig terjedt, a napokat előrehaladóan, a hónap második felében (mensis exiens) visszafelé sorszámozták. E módszer a 8. sz. körül bukkant föl, s É-Itáliából terjedt el Fro-ba, Svájcba és D-No-ba. Az Ibériai fszg-en 1350-1550: gyakori okl-eken. Mo-on a 13. sz. óta szórványosan éltek vele. - c) a katolikus egyház ~e. A liturgikus naptár ünnepei a 7. sz-tól terjedtek el a ~ben. A napot azzal az évszám mellé írt álló ill. mozgó ünneppel jelezték, melyre a kérdéses dátum esett. Ha ettől eltérő napot akartak megjelölni, a hozzá legközelebb eső ünnephez viszonyították előre v. visszafelé történő utalással. Ilyen kifejezések: →vigilia, 'ünnep előtti nap'; praevigilia v. vigilia vigiliae, 'ünnep előtti 2. nap'; die crastino, 'ünnep másnapja'; octava, 'ünnep nyolcada'. - Az ilyen keltezések föloldásánál figyelembe veendő, hogy nem minden ünnepet tartottak azonos napon a világegyházban, továbbá orsz-ok v. szerzetesrendek saját ünnepeit is használták ~re (pl. Mo-on Szt László, Szt István kir. napját). A módszer Bretagne-ból v. Normandiából eredt. Angliában 850 k., Lengyo-ban 1100 u. tűnt föl, s Eu-ban a legnépszerűbb ~ lett, csak a 17. sz. végén hagytak föl vele. A m. okl-es gyakorlatban 1250 u. hamar kiszorította a róm. ~t. Legtovább a →hiteleshelyek őrizték meg. Az egyh. gyakorlatban ünnepélyes megnyilatkozásokon (pápai enciklikák) máig megtalálható. - d) ~ cisiojanusszal. A cisiojanusznak (→csízió) csak az a fajtája volt keltezésre alkalmas, melyben minden hónapra két verssor, s minden napra egy szótag jutott. Ezért a nem latin csíziók többnyire használhatatlanok voltak. Keltezés során a kérdéses napot tartalmazó hónap hexameteréből azt a szótagot emelték ki, mely a jelölni kívánt nap helyén állt a versben. Rendkívül körülményes volta ellenére 1350 k. elterjedt, s kb. 1600-ig fönnmaradt, főként a ném. nyelvterület É-i és K-i részén, Lengy- és Cseho-ban és Skandináviában. - e) modern ~. A hónap napjait folyamatosan sorszámozza. A módszer semita eredetű, már az ókorban ismerték. Eu. Ny-i részén vsz a 6. sz: jelent meg. A meroving-kori okl-eken gyakori, No-ban a 12. sz-tól, Mo-on az Árpád-korban szórványosan fordult elő. 1250 u. folyamatosan terjedt, s a 17. sz. végére minden más ~sel szemben uralkodóvá vált. →keltezés, →kortan - 2. a hét napjainak elnevezése: →hét. T.J.P.

Knauz 1876. - Aicher, H.: Beiträge zur Geschichte der Tagesbezeichnungen im Mittelalter. Innsbruck, 1912. - Larraugeta, S. A. G.: Cronologia. Edad media. Pamplona, 1976. - Bevezetés a m. őstörténet kutatásának forrásaiban 3. köt. Bp., 1980:151. - Grotefend, H.: Taschenbuch der Zeitrechnung des deutschen Mittelalters und der Neuzeit. Berlin, 1984. - Szentpétery 1985.