🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > N > nagylelkűség
következő 🡲

nagylelkűség (lat. magnanimitas): a →bátorság részerénye, mellyel az ember nagy tiszteletet érdemlő jó cselekedetekre képes. - Mint →természetfölötti erény az Istentől eredő jutalmat tartja szem előtt. Együttjár az →alázattal, amennyiben nem önmagára támaszkodik. A nagylelkű ember nem szédül meg a megbecsüléstől: higgadt marad jó és balsorsban egyaránt; másnak szívesen segít, önmagának nem kér segítséget; a nálánál nagyobbakkal szemben nem hízelgő, de nem is engedi elnyomni magát; nem karrierista; ha kell, őszintén színt vall, mert nem fél emberektől és nem vágyik hízelgésre; nem tartja számon a jogtalanságokat; viselkedésében szerény. **

Prümmer II:489.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.