🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > N > nagykorú
következő 🡲

nagykorú, nagykorúság: 1. teljes →cselekvőképességgel rendelkező személy állapota, aki jogait a maguk egészében gyakorolhatja. →Életkor tekintetében a 18. (régebben a 21.) évét betöltött személy. - Az ÓSz-ben a fiúkat 12 éves koruktól szoktatták a teljes törvény megtartására, ami a 13. életévük betöltésével vált számukra kötelezővé. Ezzel váltak nagykorúvá, s kaptak jogot, hogy a zsinagógában kérdéseket tehessenek föl (→tizenkét éves Jézus). - 2. a lelki életben a belső megismerés (cognitio intima), az üdvösség felé vezető út egy állomása: „igazságot téve a szeretetben növekszünk” (Ef 4,15). Szt Pál szerint az embernek a gondolkodásában kell ~vá lennie (vö. 1Kor 14,20). A Krisztusban való ~ság azt jelenti, hogy az ember képes tudatosan vállalni →Krisztus követését (1Kor 3,1); a másik ember üdvösségéért és Isten országáért dolgozni és áldozatokat hozni. A lelki ~ság és a ker. ember belső szabadságának fontos jelzője a →kereszthez való viszony (2Kor 3,1; Gal 4,1-7; Zsid 5,13) és az erények, főként a →türelem jelenlétének foka. **

Schütz 1993:274.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.