Newton mozgástörvényei: a mechanika Newton-féle axiómái. - A mechanika alapvető összefüggéseit jelentő 3 axiómát →Newton a Philosophiae Naturalis Principia Matematica ('A természet-filozófia matematikai alapelvei') c. munkájában (1687) fogalmazta meg. A tételek közvetlen elméleti v. kísérleti bizonyítékok nélküli axiómák, de igazságuk közvetetten, megfigyelések útján belátható. - Érvényességük kiterjed tömegpontokra és kiterjedt testekre egyaránt. - Az 1. axióma a tehetetlenség törvénye: „Minden test megmarad a nyugalom vagy az egyenes vonalú egyenletes mozgás állapotában, amíg a reá ható erők nem kényszerítik állapotának megváltoztatására”. Vagyis: egy testnek nincs „belső ereje” a saját mozgásállapota megváltoztatására, erre csak külső hatás képes. - A 2. axióma a mozgástörvény: „A mozgás megváltozása arányos a hatóerővel, és annak irányában következik be” (ahol mai kifejezéssel a „mozgás” a mozgásmennyiséget jelenti, azaz a tömegnek és a sebességnek a szorzatát ill. az „erő” a hatóerőnek és a hatás időtartamának szorzatát). Ezt az axiómát legtöbbször (állandó tömeg speciális esetére vonatkozóan) a közismert formájában használjuk: a gyorsított tömeg (m), a gyorsulása (a) és a gyorsulást okozó erő (F) közötti összefüggésként (F = mxa). - Az arisztotelészi felfogással szemben, hogy ti. a mozgató erő az állandó sebesség fenntartásához kell, Newton axiómája az erőhatást a sebesség megváltozásának, a gyorsulásnak a feltételéül mondta ki. - A 3. axióma a hatás-ellenhatás törvénye: „A hatással mindig ellentétes és egyenlő nagy az ellenhatás, avagy két test egymásra hatása mindig egyenlő és ellentétes irányú”. N.D.

Budó I. - Simonyi 1978.