🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > M > méz
következő 🡲

méz: a mézelő →méhek (lat. Apis Mellifica) által, főként növények nektárjából vagy levelein, hajtásain található édes nedvekből gyűjtött és a méhlakásban megérlelt táplálék. Magas vitamin- és energiatartalmú, értékes biológiai sajátosságokkal rendelkező élelmiszer (gyorsan fölszívódik, az izomzat munkaképességét növeli, táplálja a szívet, idegeket stb.). Régebben hivatalosan is használták gyógyszerként (gyógyszerkönyvekben szerepel). - Alapanyagát, a →nektárt a méh a ~gyomrában szállítja a kaptárba és ott ~zé érleli. Az érlelés folyamán a méh az általa épített lép sejtjeibe (cella) üríti, ill. vékony rétegben a sejt falára keni a nektárt, s szárnyai mozgatásával a felesleges vizet elpárologtatja. A méhek a nektárcseppecskéket többször fölszívják ~gyomrukba, majd visszaürítik a sejtbe. Savak, enzimek, ferment és hormonális anyagok hozzáadásával a nektár a folyamat végén ~zé sűrűsödik. Amikor az érlelődés befejeződött, a ~et tartalmazó sejteket a méhek viaszfedéllel lepecsételik. A viaszt a potroh alján lévő viaszmirigy állítja elő. - A ~hez valamennyi →virágpor is keveredik, ennek alapján megállapítható a ~ fajtája (vegyes virág~, akác~ stb.) -

1. A Szentírásban. Az ókori Közel-K-en a sziklahasadékban élő (MTörv 32,13; Zsolt 81,17) és elhullott állatok maradványában megtelepedett (Bír 14,8) vadméhektől nyerték (1Sám 14,25; Mt 3,4). Nagyon értékelték a lépből magától kicsurgó szín~et (Zsolt 19,11; Péld 16,24; 24,13), mellyel szomjukat is olthatták. A csepegő lépes~ a menyasszony ajkának (Én 4,11), a beteljesült szerelemnek (5,1) és a bölcsességnek (Sir 24,27) a képe. Háborús időkben az olaj és gabona mellett ~et is rejtettek a földbe. - Sir 39,26 szerint az ember életében a legfontosabb „a víz, a tűz, a vas és a só, a búza java, a tej, a ~, a szőlő leve, az olaj és a ruha” (eszerint az ósz-i →táplálkozás lényegében növényeken alapult). A finom liszt, a ~ és az olaj már a magasabb életszínvonal jele volt. A ~ előkelő ajándéknak számított a viasszal és az olajjal együtt (1Kir 14,3). Heródes korától vannak adatok arra, hogy külf-re is szállították (Ez 27,17). Föltételezhető tehát, hogy a Kr. születése előtti időkben már rendszeresen tenyésztették is a méheket. - Ismerték az édes, mint a ~ szólást is (Ez 3,3;. Jel 10,9-11; Bír 14,18; Zsolt 19,11; 119,103; Sir 24,20; 49,1). Édesítés mellett önmagában is ették (1Sám 14,25-27; 2Sám 17,29; Iz 7,15). A Kir 16,31 ~eskalácsot említ, amely ízét tekintve a →mannára emlékeztetett. A tejjel-~zel folyó kifejezésben Kánaán gazdagságának jele (Kiv 3,8.17; 13,5; 33,3; Lev 20,24; Szám 13,27; MTörv 6,3; Józs 5,6; Jer 11,5; Ez 20,6.15; Bár 1,20; Jób 20,17; Sir 46,8). - Áldozati célra Izr-ben nem volt szabad használni (Lev 2,11), Ugaritban viszont fontos szerepe volt a kultuszban (a gör-róm. kultúrkörben →italáldozat volt). - A Péld 25,27: a ~ a hízelgő (édeskés) beszéd jelképe. -

2. A ~ hagyományosan Jézus-szimbólum. A ~ megáldása (tejjel és vízzel együtt) ősi szert. volt, az első ker-ek a kereszteléskor ~zel kínálták az újonnan megkeresztelteket. A tej és a ~ megáldása (lat. benedictio lactis et mellis) még a 12. sz: is szokásban volt, szövege a 14. sz. szepességi misszáléban megtalálható. Régi magyarázat szerint a tej az emberi, a ~ az isteni természet, a kettő együtt a Jézusban való egység szimbóluma. A ~ ezért sok helyen a húsvéti szentelt ételek egyike. Kultikus jellegét a →karácsonyi asztal hagyományai között is megőrizte. -

3. Néprajz. Az 1930-as években még élő népszokásban a ~ a lakodalmas szimbólumok egyike (az Én alapján). Az →esküvő után a vőlegénye házába érkező menyasszonyt a kapuban ~eskenyérrel fogadták, v. vőlegényével együtt evett ~et. - A ~szüret áldomásos ünnepség volt, melyre nemcsak a család barátait, hanem a falu elesettjeit is meghívták. Az Alföldön, ha Rorátéra harangoztak, ~et ettek, hogy „édes legyen a nyelv, amikor Máriát köszönti” (mint minden népszokásnak, ennek is lehettek gyakorlati okai is, pl. a télen korainak számító fölkeléshez szükséges erő fölvétele). - A karácsonyi ~nek különös gyógyerőt tulajdonítottak. Hagyományosan Szt Tamás ap. napján (XII. 21.) szenteltették a karácsonyi asztal más étkeivel és gyertyáival (3 sárga és 1 nagy fehér) együtt, majd szentestéig fehér abrosszal letakarva őrizték. A karácsonyi vacsora kezdő fogása hagyományőrző családokban a ~, v. ~be mártott fokhagyma, dióbél, ~zel ízesített ostya. Ált. a kisgyermeknek nyújtották először, részben a született Istengyermek előtti meghajlásként, részben annak kifejezéseként, hogy az Ünnep misztériumához csak gyermeki egyszerűséggel és ártatlansággal szabad közeledni (vö. a nagycsütörtök esti matutinum gyermekek által énekelt Kyrie tétele). Az elmaradhatatlan fokhagyma eredetileg nem gonoszűző ereje miatt került a ~ mellé. Mint minden a földből kivett (nem bokron, fán termett) növény, az emberi természetre utal, mely szintén a földből (porból) vétetett. Ezt bizonyítja az is, hogy ált. ~zel együtt ették (emberi-isteni természet). A bukovinai Istensegíts székely népe a 19. sz: vacsorára ~zel ízesített főtt búzát evett. - A karácsonyi vacsora alatt az anya eladó lányainak és legényfiainak homlokát ~zel kente meg, hogy kedvesek legyenek jövendőbelijük előtt (Kiskárpátok vidéke, Németpróna, Selmecbánya). Másutt a családfő a karácsonyi ostyára kent ~zel rajzolt a családtagok homlokán keresztet. - A hagyományos elképzelés szerint karácsony este a patak vize borrá változik, a folyókban tej és ~ folyik, úrfelmutatáskor a vizek borrá változnak (régi ném. följegyzés szerint Jézus születése pillanatában fakadt a Balaton tava). - A mindennapi életben a ~ elsősorban a cukrot pótolta, de a sonkolyból viaszt olvasztottak, a ~ből értékes kenőcsöket is készítettek. A fűszeres, forralt ~esbor orvosság volt. A ~es pálinka ünnepi ital, főként nagyobb, közös munkák idején. A fehérnép is kedvelte a szirupszerű, édes márcot (eredetileg hideg úton, törkölyre öntött vizes ~léből erjesztett ~bor); kvércnek is hívták. Cs.Gy.

Kühár-Radó 1933:166. - Nötscher 1940:42. - MN I:92. - Radó 1961:1250. - MNL III:588. - Bálint 1989:78, 81. - Armbruster, L.: Archiv für Bienenkunde. (Méhészet kézikv-e) - BL:1250.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.