megfosztás (lat. privatio): az →egyházi hivatal elvesztésének módja, melyben büntetendő cselekmény büntetéseként →elmozdítás történik. (196.k. 1.§). Módját és hatálybalépését a büntetőjogi kánonok előírásai (1341-1353.k.) szabályozzák (196.k. 2.§). - A hivataltól való ~t az 1336.k. 1.§ 2. a →jóvátevő büntetések közt sorolja föl. Egyes szerzők hangsúlyozzák, hogy mivel ez végleges érvényű (örökre szóló) jóvátevő büntetés, csak törv-ben lehet kilátásba helyezni, nem pedig parancsban (1319.k.), s kiszabni sem lehet határozatilag, hanem csupán büntető perben, ítélettel (1342.k. 2.§). A ~nak ez a fokozott megnehezítése a hivatalt viselő személy védelmét szolgálhatja. Kérdés azonban, mennyire hatékonyan teszi ezt, hiszen az egyh. hatóságoknak éppen az egyh. közösség elemi érdekeinek védelmében rendelkezésére áll az elmozdítás könnyebben alkalmazható eszköze. Ezért ~i perek hazánkban ált. nincsenek. A ~nak gyakorlatilag inkább csak olyan, a plnosnál is nagyobb stabilitással rendelkező hivatalok esetében lehet értelme, amelyekből az egyszerű elmozdítás jogi nehézségbe ütközik. A mpp. szék megüresedésének fajtái közt pl. a 416.k. az egyszerű elmozdítást nem említi, hanem csupán a ~t (privatio). E.P.

CCEO 1990:978, 1430.k. - Erdő 1991:152.