🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > M > Mészáros
következő 🡲

mészáros (lat. lanio, ném. Fleischhauer, Metzger): ősi →kézműves mesterség. - A 14. sz: céhesedett. Vágóállata a szarvasmarha, borjú és juh. A disznót eredetileg a falusi böllér, a 18. sz-tól a hentes vágta és dolgozta föl, egymás dolgába nem avatkoztak. Ha egy mester mindkét mesterséget űzte, a cégtáblán feltüntette: hentes és ~. - A ~ eszközei: a higiéniás ok miatt folyóvízen lévő vágóhíd, mészárszék, tagló, bárd, kés, horog, bontóasztal, tőke. A vágóhídra vezetett marhát letaglózva, a borjút bunkózva, a kést a nyakába szúrva leölte, a juhot csak nyakon szúrta. Kivérzés után az állatot lebőrözte, kibelezte, szétszedte. Árusította a belsőséget, az állat bőrét, szarvát, csontját is. - A legkorábbi céhek nyomait Mo-on is a ~ok között találjuk. Kb. 170 önálló céhük ismeretes. - Védősztjeik közül a legismertebb Szt Lukács (ökör az attrib-a), Ker. Szt János, részben a bárány (Agnus Dei) miatt, részben vtságának eszköze, a szakma jellegzetes szerszáma, a bárd miatt. A csatabárddal ábrázolt Szt László kir. is ezért lett a m. ~céhek patrónusa. Mivel a kk. ~ok egyúttal gyakran tőzsérek, azaz marhakereskedők is voltak, Szt Miklós, a m. kalmárok és tőzsérek pártfogója védősztjeik közé számított. B.I.-N.P.

Bevilaqua-Borsody 1931. - Céhkat. 1-2. köt. 1975-76. - Bálint I:43, 467, 504; II:384. - Bogdán 1984.

Mészáros Anna Ella, IML (Szany, Sopron vm., 1898. jan. 10.-Bp., 1979. márc. 2.): tartományfőnöknő. - Tanítónői okl-et szerzett. 1916. VII. 2: Sopronban lépett a kongr-ba. 1917. VIII. 2: első, 1923. VIII. 2: örök fog-át uo. tette. Tanított a rend bpi Szt Margit Gimn-ában működő gyakorló isk-ban, majd a mo-i tart. főnöknője. - A szétszóratás alatt ápolta a nővérekben a reményt és a hűséget. Hosszas betegsége mellett sem mondott le a hivatásával járó áldozatvállalásokról. r.k.

Mészáros Antonia Vianney, KN (Mánfa, Baranya vm., 1908. febr. 20.-Pécs, 1982. jún. 6.): szerzetesnő. - 1936. I. 2: Zsámbékon lépett a kongr-ba, fog-át uo. 1941. I. 6: tette. Betegápolóként dolg. - A szétszóratás után 1950 őszétől Bpen, majd Pécsett betegápoló, utolsó éveiben a pécsi szoc. otthonban élt. r.k.

Mészáros Béla, ürményi és hidegháti (Zombor, Bács-Bodrog vm., 1880. jún. 26.-Vaskút?, 1947. jún. 10.): plébános. - A középisk-t Zomborban és Kalocsán, a teol-t Kalocsán végezte, 1903. III. 19: pappá szent. Bajmokon, Dusnokon, 1904: Szabadkán a Szt György-, 1905: a Szt Rókus-, 1907: a Szt Teréz-tp-ban, 1908: Zomborban kp.; 1909: Szabadkán hitokt., 1911: a Szt Teréz-tp-ban kp. is, 1914: Tompán adm., 1925: Vaskúton plnos, 1935: esp. - 1914-15: táb. lelkész, részt vett a lembergi és grodeki csatákban és Przemysl védelmében. - M: Gdi je lik? Szabadka, 1908(?) (Pucka Knyiznica 2.) - A szociális kérdés. Szociológus tanulm. 2 részben. Uo., 1909. - A lurdi szt kilenced. Uo., 1911(?) - 1914. V. 3-VIII. 15: és 1915. I. 24-1918. IX. 29: a szabadkai bunyevác Naše Novine fel. szerk-je. - Álneve és betűjegye: Gromkovic (első művén és Naše Novine); W. (Bácskai Napló) T.E.

Schem. Col. 1942:275; 1975:107. - Kolozsi 1973:542. - Gulyás XVIII:850.

Mészáros Béla, SDB (Rábapordány, Sopron vm., 1918. ápr. 8.-Mosonmagyaróvár?, 2006. nov. 18.): templomigazgató. - A szalézi rend tagjaként 1943. VI. 29: Bagnolóban (Itália) sztelték pappá. 1950 nyarán a győri egyhm. szolgálatban maradhatott, Tatán kp. 1951. IX: a mosonmagyaróvári Keresztények Segítsége-kpna kisegítő lelkésze és kántor, XII: ig-ja, hitoktató dolg. a városban és környékén. 1962-72: a hitoktatástól eltiltották, óradíját megvonták. Megélhetését úgy biztosította, hogy a Mosonmagyaróváron Bp-et csak rosszul vevő Orion tv-ket átépítette CCIR normára a nagyon jól fogható bécsi adás vételére, ami ellen a komm. hatóság csak 10 év után kezdett tiltakozni. Ám éppen ekkor engedélyezték a tp. hitoktatást, és a szalézi kpna megtelt a város és a környék hittanra járó gyermekeivel. 1982: a szalézi épület bontása és átépítése miatt a hitoktatás megszűnt. 1991-: szaléziként tp-ig. - ~ különleges elektrotechnikai bravúrjával a 60-es években kivívta Mosonmagyaróvár és az Orion gyár embereinek elismerését. 1980: ppi tanácsos, 2002: Pro Urbe Mosonmagyaróvár díjat kapott. - Szombathelyen a szalézi tp-ban temették el. s.k.

Mészáros Ervin József, OCist (Adony, Fejér vm., 1897. nov. 30.-Dunaújváros, 1977. márc. 21. ): gimnáziumi tanár. - 1916. VIII. 14: lépett a r-be, 1921. VII. 16: ünn. fog-at tett, 1922. VII. 30: pappá szent. 1921: Bpen gyakorló tanár, 1922-23: Zircen betegeskedett, 1923: jószágfelügyelőh. 1926: Egerben, 1934: Székesfehérváron, 1936: Baján termrajz-földr. szakos gimn. tanár. - M: Eger város települése. Bp., 1933. (Ciszt. dri ért-ek 70.) - Isten törv-ei a világrendben. + Mihalovics Zsigmond: Néhány fontos szempont. + Városi István: Isten törv-ei a világrendben. Bp., 1941. (AC 82.) 88

Barthos-Csetri-Luttor 1930/31:103. - Schem. Cist. 1942:252. (86.)

Mészáros Erzsébet Klarissza, ANK (Szeged, Csongrád vm., 1923. okt. 17.-Szeged, 1986. dec. 21.): szerzetesnő, okleveles ápolónő. - 1941. II. 13: Szombathelyen lépett a kongr-ba. 1942. VIII. 15: első, 1945. I. 12: örök fog-át uo. tette. A r-ben betegápoló nővérként dolg. r.k.

Mészáros Ferenc (Taksonyfalva, Pozsony vm., 1917. nov. 23.-Nyíregyháza, 1998. ápr. 31.): a →KALOT kultúrtitkára. - Elsőszülöttként örökölte a családi gazd-ot, s kezdettől csatlakozott a KALOT-hoz. A közs. fiatalsága hivatott vez-jének tekintette. Lelkigyakorlatokon és népfőisk. tanf-okon művelődve a szilágysomlyói népfőisk-n kultúrtitkári megbízatást kapott. 10 gyermeke miatt katonának nem hívhatták be, de munkaszolgálatosként Ógyallán is dolgozott. - 1945. VIII. 20: feleségül vette Román Máriát. A cseh ter-re telepítést elkerülte, de 1947: Nyíregyháza tanyavilágába, Debrőbokor 16-ba deportálták, itt dolg. családjával a mezőgazd-ban. - 1990: bekapcsolódott az újjáéledő KALOT munkájába. s.k.

Mészáros Ferenc Péter, SVD (Cikó, Tolna vm., 1932. aug. 11.-): misszionárius. - A gimn-ot a kalocsai jezsuitáknál kezdte. 1948 őszén Kőszegen belépett a verbita r-be. A feloszlatás után 1950: még letette első fog-át, és Pannonhalmán 1951: éretts. Az esztergomi szem-ot 1952. VI: áll. nyomásra el kellett hagynia. 1953. III-1955 húsvétja: fizikai munkás. 1955 őszén a székesfehérvári papi otthonban mindenes. 1956: Au-ba ment, Mödlingben a r. központi, St. Gabriel missziós házában tanult tovább. 1961. III. 18: sztelték pappá. Svájci és no-i tanulmányút után 1962. III: Indonéziába indult, IV. 4: érkezett Jakartába. 3 hónapig nyelvet tanult, majd Flores szg-én kezdte a missz. munkát. 1963: önálló vándor misszionárius, gyalog, lóháton. 1963-88: megszervezte a ranggui pléb-t, utakat, isk-kat, internátusokat, kpnákat épített, gondoskodott az emberek gyógyszerellátásáról. Évente átlag 350-en vették föl a keresztséget, 1970 u. az első bennszülött szerznők letették első fogadalmaikat, 1978-tól szteltek benszülött papokat. - 1988-2000: a szomszédos Orongi pléb-t szervezte meg, még mindig gyalog és lovon. A hatóságok tartózkodása ellenére az építkezésekhez sok áll. segítséget kapott. ~ a korábbi 8 külállomásból 17 lelkipásztori közp-ot szervezett, évente 600 keresztelőt és 180 esküvőt tartott. - 2000: a mpp. felosztotta a hatalmas pléb-t, ~ Dátákát kapta, s ismét az alapvető intézmények létrehozása lett a feladata. 2001. VIII: 120 fős leányinternátust, X: plébházat nyitottak. ~ 2 bennszülött teol-t küldött Mo-ra tanulni. - ~ átvészelt sok „misszionárius-betegséget”: maláriát, tífuszt. Még ismerte a floresi misszió m. öregjét, →Krizsik Mihály SVD-t. s.k.

Mészáros Hugó (Szombathely, Vas vm., 1892. ápr. 1.-Bp., 1969. szept. 21.): polgármester. - A szombathelyi prem. gimn-ban éretts., Bpen jogot végzett, államtud-ból drált. 1914. V: Szombathely szolgálatába lépett; közgyám, 1924: városi főjegyző, 1930: tanácsnok, 1941. III. 31-1944. X: polgármester. A ném. megszállás alatt, 1944. V: a határidő lejárta előtt az ort. és neológ izr-k vez-ivel való tárgyalás alapján, kérésükre a 2 zsinagóga közelében állíttatta föl a gettót. Emberi viselkedése miatt mint zsidóbarátot 1944. X. 17(?): letartóztatták, s csak akkor engedték szabadon, amikor állásáról s minden ehhez kapcsolódó igényéről lemondott. 1946 tavaszán „összeesküvés” vádjával letartóztatták, 8 hónap múlva szabadult. Ismételt letartóztatása után Győrött 1947. IX. 5: a népbíróság 5 é. börtönre ítélte; 1951: szabadult. Gyárakban s-munkás, majd Rákosszentmihályon fémáru-üzemi raktáros. 1959: agyvérzést kapott, 1960: nyugdíjazták. Hamvait Szombathelyen temették. - 1917: Prohászka Ottokár ösztönzésére Horváth Jánossal, Kocsis Lászlóval és Finta Sándorral megalapította a Nemzedékek irod. váll-ot, melynek célja a vidéki kat. írók kv-einek kiadása. 1921. X. 2-1923. III: a helyi M. Nyugat c. napilap irod. rovatvez-je, melyben naponta egy tárcát és egy old. regényrészletet közölhetett. 1935 őszén részt vett az Írott Kő folyóir. megalapításában. - 1938: a SZIA III. o. tagja. - M: Rőzselángok. Versek, Kocsis Lászlóval. Szombathely, 1909. - Hazafelé. Versek. Uo., 1917. - Tavaszi kv. Versantol. Szerk. Uo., 1920. Melitta. Elb. Uo., 1921. - Az ősi rög. Reg. Uo., 1921. - Mind egyformák. Elb-ek. Uo., 1923. - Lehajló kalász. Versek. Uo., 1925. - Lélekharang. Versek. Uo., 1930. - Kárhozat. Reg. Pécs, 1930. - Őszi este. Versek. Szombathely, 1934. - Írói neve: Ősz Iván. T.E.

SZIA tagajánl. 1938:15. - Sziklay 1941:329. - M. Nemz. 1947. IX. 6. - Vigília 1981:2. sz. (Bárdosi Németh János: Virágos temető, elfeledett dunántúli irod.) - Németh János főjegyző és Márffy Gyula ppi irodaig. közlése

Mészáros Imre (Muzsla, Esztergom vm., 1811. máj. 23.-Bécs, 1865. szept. 26.): kanonok, rektor, pedagógiai író. - Esztergomban éretts. Fil-t és teol-t 1825-től Nagyszombatban tanult. 1834. VIII. 29: pappá szent. Lekéren, 1835: Nagykéren, XI. 19: Barton kp. 1836 nyarán a Kiliti pléb. adm-a, VIII: Esztergomban az érs. líceum tanára. 1845 u. helynökségi jegyző, majd titkár, 1847: irodaig. 1848. V. 27: Érsekvadkert plnosa. 1858. XII. 15: a MTA lev. tagja, 1864. V. 26: esztergomi knk., a Pázmáneum rektora. - Cikkei: Egyh. Tudósítások (1841), Kat. Néplap (1849-50), Religio (1856), Népnevelési Közlem. (1858), Tanodai Lapok (1859). Az Egyetemes M. Encyclopaedia munk. - M: Szavalástan Heinsius nyomain. Nagyszombat, 1840. - Javaslat a positiv kerség sikeres ápolása iránt. Írta J. Hirscher. Ford. Pest, 1848. - A religió tört-ének rövid vázlata a világ kezdetétől fogva korunkig. Írta Deharbe J. Ford. Uo., 1850. - Elemi katekizmus kat. kezdő tanulók számára. Írta uő. Ford. Uo., 1850. - Kis katekizmus. Uo., Írta uő. Ford. Uo., 1851. - Közép katekizmus. Írta uő. Ford. Uo., 1851. - A jegyesek. Írta Manzoni. Ném-ből ford. és átd. Uo., 1851. - Segédkv... isk-mesterek és tanítói pályára készülők számára. Írta Vernalaken. Ford. Uo., 1855. - Útmutatás a szemléleti számlálás- és számolásra, a számjegyek írása- s kimondására. Írta G. Hermann. Ford. Uo., 1858. - Seneca bölcsészetéről. Uo., 1859. - Első nyelvgyakorló- és olvasókv. Bécs, 1862. - ABC és olvasókv. Uo., 1863. - Érsekvadkerten szerk. és kiad. 1857-58: a Népnövelési Közlemények c. vallásos tanügyi folyóir. 1-6. sz-át. 88

M. Sion 1886:830. - Zelliger 1893:328. - Némethy 1894:784. - Kollányi 1900:483. - Szinnyei VIII:1150. - MÉL II:195. - MTA tagjai 1975:189. - Nógrád m. hírlapok bibliogr-ja 1982:95.

Mészáros Imre, Kalazanci Szt Józsefről nev., Piar (Kiskunfélegyháza, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm., 1913. szept. 5.-Bp., 1989. jan. 28.): gimnáziumi tanár. - 1929. VII. 27: Vácott lépett a r-be, 1930-33: Kecskeméten gimn-ot, 1934-39: a Pázmány Péter Tudegy-en hittud. és lat-gör. tanári szakot végzett. 1936. IX. 8: szerz. fog-at tett, 1939. VI. 18: pappá szent. - 1939-44: Kecskeméten gimn. tanár és pref., 1945: gimn. ig., 1946: gimn. tanár, 1947-48: ált. isk. ig. is, 1949: Kiskunfélegyházán tanítóképzői tanár is. 1950: Kecskeméten kp., 1962: Bpen rektor, 1965-80: nyugdíjazásáig múzeumig. - M: A kecskeméti egyesített gimn. (Angolkisszonyok Ward Mária R.k. Leánygimn., ref. nőnev. int. leánygimn., kegyestanítór. r.k. gimn., ref. gr. Tisza István Gimn.) évkv-e az 1944/45. isk. évről. Közzétette. Kecskemét, 1945. - A m. kegyestanítór. kecskeméti r.k. gimn. és ált. isk. 1946/47. évkv-e. Szerk. Németh Jenővel. Uo., 1947. 88

Koltai 1998:255. - Értesítők 9:14217, 14301, 14303.

Mészáros István (Pestújhely, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm., 1927. jan. 26.-): művelődéstörténész. - 1945: az esztergomi bencés gimn-ban éretts. A bpi Ped. Főisk-n, majd az ELTE bölcsészkarán tanult. 1950-62: ált. isk. tanár. 1959: drált. 1962: óvónőképzőint. tanár. 1963: az Orsz. Ped. Int. esztétikai nev. munk-a. 1968: az ELTE neveléstud. tanszékén adjunktus, 1976: docens, a neveléstört. okt-ja. 1973: a neveléstud. kandidátusa, 1988: dr-a. 1988: nyugdíjazták. 1991: az Esztergomi Vitéz János Tanítóképző Főisk. tb. tanára. - Az 1950-60-as években a kelenföldi Szt Gellért-plébtp. kántora. Az 1970-80-as években részt vett az Orsz. Hitoktatási Biz. munkájában, az 1980-as években az esztergomi főegyhm. liturgikus biz. tagja. A magyar művelődéstört. kutatójaként irod-, zene-, egyhtört., néprajzi témákkal foglalkozott, legtöbb munkája nevelés- és iskolatört. vonatkozású. - Írásai: Köznevelés, M. Cserkész, M. Egyhtört. Vázlatok, M. Ped., Ped. Szle, Távlatok, Valóság, Vigília, Zászlónk stb. lapokban. - M: Alsófokú oktatásunk 1777 előtt. Dri dissz. 1959. - A középkori nevelés. Bp., 1964. - A m. nev. tört. 1790-1848. Uo., 1968. - Népoktatásunk 1553-1777 között. Uo., 1972. - A Szalkai-kódex és a XV. sz. végi sárospataki isk. Uo., 1972. - A XII. sz. esztergomi diákjegyzet. Uo., 1973. - A Szalkai-kódex pedagógia-tört. elemzése. Kandidátusi ért. 1973. - Isk. jegyzetkv. a XVI-XVII. sz. fordulójáról. Bp., 1976. (Nyelvtud. ért-ek 90.) - Ped. lex. 1-4. köt. Szerk. többekkel. Uo., 1976. - XVI. sz. városi iskoláink és a „studia humanitatis”. Uo., 1981. (Humanizmus és reformáció 11.) - Ratio educationis. Az 1777-i és az 1806-i kiadás m. nyelvű ford-a. Ford., jegyz. Uo., 1981. - Az isk-ügy tört. Mo-on 996-1777 között. Uo., 1981. - Mióta van isk.? Uo., 1982. - Válogatás Kornis Gyula tanterv-vonatkozású írásaiból. Összeáll., szerk., bev. Uo., 1984. (A tantervelmélet forrásai 3.) - A humanizmus és a reformáció-ellenreformáció nevelésügye a 15-16. sz-ban. Uo., 1984. (Egyetemes neveléstört. 7-9.) - Népoktatásunk szervezeti-tartalmi alakulása 1777-1830 között. Uo., 1984. (Ped. közlemények 26.) - Sík Sándor m. cserkészped-ja. Uo., 1988. (2. kiad. 1989.) - Óvodai zenei nevelésünk másfél évszázada. Uo., 1988. - A pápai bencés gimn. Uo., 1988. - Általánosan képző középiskoláink kronológiája és topográfiája. Dri dissz. 1988. - Oskolák és isk-k. Epizódok tizenhat régi iskolánk tört-éből. Bp., 1988. - Középszintű iskoláink kronológiája és topográfiája, 996-1948. Ált-an képző középisk-k. Uo., 1988. - Márton István kéziratos pedagógiai-könyve 1800-ból. S.a.r., bev., jegyz. Veszprém, 1988. (Megyei ped. körkép kiskvtára 32.) - Sík Sándor, a pedagógus. Uo., 1989. (M. pedagógusok) - Mindszenty és Ortutay. Isk-tört. vázlat, 1945-1948. Uo., 1989. - A tankv-kiadás tört. Mo-on. Uo., 1989. - Isk-tört. kaleidoszkóp. Értékek és érdekességek az okt-nevelés múltjából. Uo., 1990. - Mindszenty bíb., a lelkipásztor-főpap. Uo., 1990. - Isk. Szt Márton hegyén. A pannonhalmi Bencés Gimn. tört. Pannonhalma, 1990. (M. bencés gimn-ok 2.) - M. isk-típusok, 996-1990. Uo., 1991. (A m. neveléstört. forrásai 6.) (2. kiad. Uo., 1995) - Felekezeti gimn. tantervek 1850-1948. Uo., 1991. - A hazai történettud. 1948-1992 közötti Mindszenty-képe. Esztergom, 1992. - ...Kimaradt tananyag... Diktatúra és egyh. 1-3. köt. Uo., 1993-95. - Teleki Pál nemzetnevelői programja. Gödöllő, 1993. - A bpi és csepeli bencés gimn-ok. Pannonhalma, 1994. (M. bencés gimn-ok 3.) - A soproni bencés gimn. Uo., 1994. - Boldogasszony éve, 1947/1948. Mindszenty bíb. evangelizációs programja. Uo., 1994. - Ateista nevelés iskoláinkban, 1950-1990. Uo., 1996. - A m. nevelés- és isk-tört. kronológiája, 996-1996. Uo., 1996. - Felekezeti népiskoláink tantervei 1868-1948. Uo., 1996. - M. isk. 996-1996. Előadások, cikkek, beszédek. Uo., 1997. - Mindszenty-leveleskv. Gondolatok a bíb. leveleiből, 1938-1975. Uo., 1997. - A SZIT százötven éve, 1848-1998. Uo., 1998. - Bevezetés a pedagógia és az iskoláztatás tört-ébe. Németh Andrással és Pukánszky Bélával. Uo., 1999. (Osiris tankv-ek) - Die Geschichte des tausendjährigen ung. Schulwesens. Uo., 1999. - The Thousand-year History of Schools in Hungary. Uo., 1999. - Ki volt Mindszenty? Cikkgyűjt. 1944-98. Uo., 1999. - A kat. isk. ezeréves tört. Mo-on. Uo., 2000. - Ismeretlen vértanúk az Esztergom-Bpi Főegyházmegye XX. sz. tört-ében. Uo., 2000. - „Állok Istenért, Egyházért, hazáért.” Írások Mindszenty bíb-ról. Uo., 2000. - Mindszenty és az „Ostpolitik”. Uo., 2001. - „Devictus vincit.” Tanulm-ok a m. kat. egyh. 1945-2000 közötti tört-éről. Uo., 2002. - Pannonia Sacra. Mindszenty-tanulmányok. Uo., 2002. - Mindszenty-mozaik. Írások a bíb-ról. Uo., 2002. -Prímások, pártok, politikusok, 1944-45. Bp., 2005. - Szerk. 1971-től az Egyetemes neveléstört., 1989-től az Isk-k a múltból sorozatokat. Lexikonunk munk. s.k.

~ bibliogr. Szerk. Tölgyesi József. Veszprém, 1997. (A Veszprémi Egy. neveléstört. füzetei 1.) - ~ művelődéstört. szakirod. munkásságának tematikus bibliogr-ja. Bp., 2002.

Mészáros János, szoboszlói, 1794-től br. (Kunhegyes, Nagykunság, 1737.-Csomaköz, 1801. nov. 17.): hadvezér. - 1756: kornétás a Baranyay-huszárezredben, 1757: alhadnagy, 1759: főhadnagy, 1764: másodkapitány, 1768: elsőkapitány, 1774: őrnagy a Török-huszárezredben, 1778: alezr. a későbbi 8. huszárezredben, 1784: a II. József cs. huszárezred vezénylőezr-e, 1788: vezérőrnagy, 1790: az 1. ulánusezred tulajdonosa, 1793: elnyerte a Mária Terézia-rend lovagkeresztjét, 1796: parancsnoki keresztjét és altábornagy, 1797: az 1. ulánusezred helyett a 10. huszárezred tulajdonosa, nyugállományba vonult. A hétéves, de különösen az utolsó török háború hőse, a fr. háborúk hadvezére. Z.J.

Mészáros János   →Viza János

Mészáros János (Érsekújvár, Nyitra vm., 1873. márc. 23.-Bp., 1947. jan. 12.): kanonok. - A teol-t a KPI-ben végezte, 1895. X. 8: pappá szent., kp. Dunaszentpálon, 1896: Zichy Géza gr. gyermekeinek nev-je és a pozsonyi f. reálisk. hittanára, 1903-16: Albrecht főhg. nev-je, 1916: udvari és várplnos Budán és a Szt Jobb őre, 1917: p. prel. 1919-40: a Bpi Érs. Helynökség vez-je. 1920. X. 20: esztergomi mesterknk. 1939: főszegyh. főesp. ~ volt az első knk., akit az érs. a kápt. meghallgatásával nev. ki. 1941-46: az esztergomi szem. rektora. - A pléb. egyhközs-ek megalapításával sürgette a tp-ok építését. Bpi helynöksége idején 23 pléb-t, 17 tp-ot és 6 lelkészséget létesített. Az →Országos Központi Oltáregyesület, az →Országos Katolikus Patronázs Egyesület, a →Rákócziánum Katolikus Gimnázium és Internátus Egyesület és a Budai Kat. Kör eln. - M: Gyászbeszédek és ima nemes nagylócsai Sárközy Ágnes koporsója felett. Kecskemét, 1908. - Harangszó után. Ipolyság, 1908. - A kerség lényege. Uo., 1907. - Egyh. emlékbeszéd márc. 15-én. Uo., 1909. - Seregek ura. Ima- és énekeskv. katonáknak. Szeged, 1930. - A bpi r.k. egyhközs-ek első 10 éve. Közreműk. Bp., 1930. - M-ok tündöklő csillaga. Bp., 1938. - A Bpi Közp. Oltáregyes. Örökimádás c. lapjának 1927: fel. kiadója, 1939-1945. XII: a Jézusom, Örömöm euch. gyermeklap fel. szerk-je, 1937-44: fel. kiadója. 88

KL III:310. - Schem. Strig. 1938:191. - Új Ember 1947:4. sz. (Egy pap, aki a jövőbe látott) - Beke 1986:128. (46.) - Viczián 1995:175. (686, 1385.)

Mészáros János (Erdőd, Szatmár vm., 1906. jún. 26.-Ungvár, 1977. aug. 31.): plébános. - Szatmárnémetiben 1926: éretts., a teol-t a bpi Pázmány Péter Tudegy-en végezte, 1931. VI. 2: pappá szent. 1935: teol-ból drált. Felsővisón, Mezőpetriben, Nagymajtényban kp., 1933-42: (1939-1940. IX: megszakítással) a szatmári ppség irodájában dolgozott, majd Beregszászon, Bárdfalván, 1952-64: nyugdíjazásáig Ungvárt esp-plnos. - Írásai: Napkelet, Magyar Kongreganista. - M: A láp madara Sionra szállt.Versek. Szatmárnémeti, 1937. - Betűjegye: -os -os (Szamos). B.L.B.

Várady-Berey 1934:334. - RMIL III:551.

Mészáros Kálmán, OFM (Esztergom, Esztergom vm., 1845. dec. 20.-Esztergom, 1908. szept. 2.): házfőnök. - A gimn-ot Esztergomban végezte, 1862. IX. 20: belépett a Szűz Máriáról nev. ferences rtart-ba, Búcsúszentlászlón újonc, Nyitrán fil-t, Nagyszombatban és Pozsonyban teol-t hallg., 1868. VIII. 7: pappá szent. Szombathelyen, Andocson, Pozsonyban, 1875: Bpen hitszónok, 1900(?): házfőn., 1905(?): Esztergomban házfőn. - M: Tart. zsin. Esztergomban 1868. IX. 19, s köv. napjain. A m. egyh. régibb zsin-ainak rövid történetrajzával s az egyh. élet jellemrajzával. Esztergom, 1869. - Egyh. beszéd... a SZLT védősztjének évünnepén... Bp., 1881. (1882, 1883, 1885 is) - Első m. sztbeszéd, melyet a fiumei m. ajkú kat. híveknek 1883. IV. 29: tartott. Uo., 1883. - Áhitat koszorúja... Ima- és énekeskv. Uo., 1885. (új kiad. 1899 és 1903) - Bády Valér atya 1811-1866. Életr. Uo., 1886. - Nagyböjti szt beszédek... Uo., 1894. - A szt család imakv-e. Szt József tisztelete. Uo., 1895. - Zarándoklók vezérkv-e. Írta Cserny Simon. S.a.r. Uo., 1895. - A legfölségesebb oltárisztség imádása... Uo., 1896. - Kampokarallói (Loretto mellett) fájdalmas szűz csodái. Uo., 1899. - Szt Ferenc 3. r-je azok részére, akik a világban élnek. Hivatalos adatok nyomán rövid kivonatban... Összeáll. 2. kiad. Uo., é.n. - 1891-92: a Legszentebb Rózsafűzér Kirnéja, 1895: és 1896: a Róm. kath. papok naptára, 1895-97(?): a Szt Antal Lapja szerk-je. T.E.

Szinnyei VIII:1160. - Esztergom vm. 1908:150. - Egyh. Közl. 1908:37. sz. - Gulyás XVIII:864.

Mészáros Károly, hajdúdorogi (Hajdúdorog, Szabolcs vm., 1821. júl. 20.-Zavatka, 1890. febr. 2.): ügyvéd, író. - A középisk-t Debrecenben és Nagyváradon, a jogot Pesten és Pécsett végezte. 1846: ügyvéd, majd Moson vm. tb. ügyésze, 1848: postaügyi számvevő, 1848: egy köztársaságpárti szervezet, az Egyenlőségi Társulat egyik alapítója s alapszabályainak összeállítója, 1849: tábori historiografus a délvidéki hadseregnél. A szabharc leveretése után Hajdúdorogon rejtőzködött. 1850: Ung vm. törv-széki ülnöke. 1852: a szabharc alatti magatartása, valamint Mo. népei c. kv-e miatt állásától megfosztották, 1853: eltiltották az ügyvédeskedéstől. 1856: Pesten újságíró, 1859: visszament Ungvárra, gazdálkodni kezdett, folytatta ügyvédi munkáját. 1865: ogy. képviselőjelölt, de megbukott. Kerekes Demeter hajdúdorogi g.k. lelkész (~ támogatója és nev-je) hatására küzdött a m. lit. nyelv szentesítéséért. Javasolta, hogy a g.k. m. lit. kv-ek kiadására m. irod. társaságot alapítsanak. A Nemz. Újs., Pécsi Aurora, Jelenkor, Divatlap, P. Hírl., Radical Lap, a bécsi M. Sajtó, a P. Napló, Bpi Hírl., Törvénykezési Lpk., a temesvári Delejtű, a Gazd. Lpk., Kelet Népe, Hazánk, Borászati Lpk., M. Évlapok, Napkelet, Jogtud. Közl., Idők Tanúja, Ung, M. Jogász, Regélő, Életképek, Hölgyfutár, Falusi Gazda, Községek és Jegyzők Lapja és más lapok munk. 1857: szerk. és kiad. a M. Évlapokat. 1861. VI. 1: megalapította és szerk. a Kárpáti Hírnök, 1863-66: a Felvidék, 1867: az Ungvári Hírlap, 1868. IX. 13-X. 17: a M. Néplap, 1875. VIII. 29-1878: a Község Lapja, 1876-77: a M. Közjegyző c. újságokat. Ezekben szociológiai, tört., mezőgazd., pénzügyi, jogi, jogtört., pol. és egyhpol. tanulm-okat közölt. 1856-60: az Egyetemes M. Encyclopaedia számára több mint 800 tört. és pol. cikket írt. 26 önálló munkája jelent meg. - Fm: Az emberismeret elemei. Pest, 1845. - A mo-i oroszok tört. Uo., 1850. - Mo. népei tört. politikailag. Uo., 1852. (Mo-on s a Habsburg birod-ban betiltották!) - Tartományi zsin. Esztergomban 1858 szept. 19 következő napjain. Uo., 1859. - Ungvár tört. Ungvár, 1861. - Kossuth Lajos levelezése a m. szabharc vezéreivel 1848-1849. Uo., 1862. - A m. szabharc előjátéka. Uo., 1862. - A g.k. egyh. jogosultsága az egyh. alapítványokban. Uo., 1872. - Álneve és jele: Polydorus; +. P.I.

Szinnyei VIII:1163. - Farkas Lajos: Egy nemzeti küzdelem tört. Bp., 1896:18. - Gulyás 1956:598. - ~ önéletrajza. Debrecen, 1974. - Mayer 1977:25.

Mészáros Lajos, SDB (Muzsla, Esztergom vm., 1902. máj. 24.-Bp., 1975. dec. 30.): igazgató, tanár. - 1914: a szentkereszti int. növ-e lett. 1918. VIII. 1: Wernseeben (Stájero.) kezdte a novic-t. A teol-t Torinóban végezte. 1928. VII. 8: pappá szent. 1936: Bpen lat-tört. szakos tanári okl-et szerzett. Nyergesújfalun, 1950. IX: az esztergomi ferences gimn-ban tanár. - Növendékeit zeneileg is nevelte, Újpesten mandolinzenekart szervezett, mely a M. Rádióban többször szerepelt, s egy versenyen első díjat nyert. **

Pilinyi 1943:263. - Szolg. 1976. 32:98.

Mészáros Lajos (Molyfalva, v. Torontál vm., 1948. ápr. 30.-Szabadka, 2002 e.): káplán. - 1980. VII. 6: pappá szent., Nagybecskereken, 1981: Versecen, 1981: ismét Nagybecskereken, 1983: Törökkanizsán kp. 1983-tól betegállományban, az Idősebb Papok Otthona lakója volt Szabadkán. - M: Mint a gyertyaláng. Újvidék, 1991. T.E.

Erős 1993:541.

Mészáros Margit Adriella, IML (Csantavér, Bács-Bodrog vm., 1915. ápr. 4.-Bp., 1978. dec. 30. ): szerzetesnő. - Bpen ápolónőképzőt végzett. 1937. I. 9: Sopronban lépett a kongr-ba. 1939. VII. 31: első, 1944. VII. 28: örök fog-át uo. tette. Betegápoló a bpi Szt István kórházban. Precízsége, jó megfigyelőképessége miatt műtősnő lett. - A szétszóratás után is betegápoló. r.k.

Mészáros Mária Ervina, KN (Rábacsanak, Sopron vm., 1895. márc. 18.-Gyón, 1974. szept. 20.): szerzetesnő. - 1913. IX. 4: Zsámbékon lépett a kongr-ba, fog-át uo. 1916. VII. 29: tette. Bpen, majd Székesfehérvárt dolg. - A szétszóratás után 1950 őszétől Rábacsanakon rokonok fogadták be. Utolsó éveiben a gyóni szoc. otthonban élt. r.k.

Mészáros Mária Fidélia, ANK (Petrozsény, Hunyad vm., 1895. jún. 24.-Püspökszentlászló, 1982. febr. 6.): szerzetesnő, okleveles ápolónő. - 1913. VII. 26: Szombathelyen lépett a kongr-ba. 1926. VIII. 15: első, 1929. VIII. 15: örök fog-át uo. tette. A r-ben betegápoló nővérként dolg. r.k.

Mészáros Mária Sarolta, FMMN (Veszprém, Veszprém vm., 1912. jan. 2.-Bp., 1984. júl. 27.): szerzetesnő. - Anyja Mészáros Mária r.k. ~ 1934. VI. 20: Bpen lépett a →Ferences Mária Misszionárius Nővérek Társaságába, 1938. III. 25: első, 1948 III. 25: utolsó fog-át uo. tette. A nunciatúra háztartásában dolg. - A szétszóratás után a →Szolidaritás Háziipari Szövetkezet takarítónője. r.k.

Mészáros Márta Tilberta, FMMN (Zombor, Bács-Bodrog vm., 1894. okt. 20.-Eichgraben, Au., 1983. júl. 8.): szerzetesnő. - A tanítónőképző elvégzése után 1930. XII. 17: Bpen lépett a →Ferences Mária Misszionárius Nővérek Társaságába, 1933. VI. 13: első, 1936. VI. 13: utolsó fog-át uo. tette. Eichgrabenben, 1946: Bpen asszisztensnő, majd Füzesgyarmaton főnöknő. - A szétszóratás után kántor és pléb. házvezetőnő. r.k.

Mészáros Tibor (Felsőpaty, Vas vm., 1919. aug. 12.-Bázel, Svájc, 2003. szept. 6.): pap, →Mindszenty bíboros titkára az emigrációban. - Kisszeminaristaként 1937: Veszprémben éretts., a teol-t Innsbruckban és Sittenben (Svájc) végezte, ahol 1943. VI. 27: pappá szent., X. 20: Fűzfőgyártelepen kp., 1944. VIII. 13: ppi udvari kp., IX: ppi levtáros, ez év nyarán 10 internáltat menekített ki hamis keresztlevelekkel a budakalászi téglagyárból. XI. 27: a nyilasok letartóztatták, mert tiltakozott Mindszenty József veszprémi pp. letartóztatása ellen. Veszprémből XII. 22: Sopronkőhidára, XII. 28: Sopronban az Isteni Megváltó Leányainak zárdájába hurcolták, 1945. II. 22: rabtársai elengedésekor fogoly pp-ével maradt, IV. 2: együtt szabadultak. 1947. I. 13: ppi szertartó, 1948. IV. 12: titkár, IV. 27: letartóztatták, átadták a szovjeteknek, akik Badenben (Alsó-Au.) 25 é. kényszermunkára ítélték. 1949. V. 27: marhavagonban Lvovba (Lemberg), onnan VII. 17: Tajsetbe hurcolták. 1953: Omszkban, 1954: Csurbaj-Nurában kényszermunkás, Közép-Ázsiából 1955. X: szállították Csapra (v. Ung vm.), ahonnan hazakerült. XI-1956. XI: Felsőpatyon (rabruhában) földmunkás, rendőri megfigyelés alatt. Nyilvánosan nem misézhetett. XI. végén elmenekült, Svájcban telepedett le. 1972-75: Bécsben Mindszenty bíb. személyi titkára. 1991. V: Mariazellben 2 társával együtt odaláncoltatta magát főpásztora sírjához. Meg akarta akadályozni az újratemetést, melyet a bíb. akaratával ellenkezőnek tartott, mert még voltak orosz katonák az országban. Veszprémben 30 millió Ft-os adományt tett egy veszprémi Mindszenty-emléktp. építésére. - M: Akit övéi nem fogadtak be. Mindszenty bíb. titkárának visszaemlékezései. S.a.r. Hetényi Varga Károly. Pécs, 1997. - A száműzött bíb. szolgálatában. Mindszenty titkárának napi jegyzetei 1972-75. Abaliget, 2000. 88

Pfeiffer 1987:717. - P. Hírl. 1991. V. 4. (Láncos búcsú Máriacellben) - Hetényi Varga I:451. Arck. - Külf. élő papok 1998:91. - Nagy 2000:688. (*1915)


Mészáros Anna Teréz SZLT (Püspökhatvan, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.–Bp., 2003. nov. 8.): szerzetesnő. – Apja földműves, anyja htb. ~ 1943: Bpen a →Szent Lujza Intézetben óvónőképzőt végzett. VI. 29: lépett a vincés nővérek r-jébe, fog-t 1948. VI. 29: tette. 1943–48: Márianosztrán óvónő. 1949–60: a családjában élt. 1960–69: a hatvani műszergyár takarítónője. Közben 6 hónapot Gödöllőn börtönben volt. 1984. I. 1: nyugdíjazták. 1989: az esztergomi papi otthon házt-ában dolg., 1992: a közp. házba költözött. s.k.

Mészáros Erzsébet M. Rosula SZINT (Lajosmizse, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm., 1920. febr. 25.–Bp., 1975. ápr. 13.): szerzetesnő. – ápolónői tanfolyamot végzett. 1943. IX. 29: Szatmárnémetiben lépett a szatmári irgalmas nővérek r-jébe, fog-át 1947. VII. 19: uitt tette. Bp-en ápolónő 1950 u. is nyugdíjazásáig. r.k.

Mészáros Ödön (Bp., 1887. jan. 10.–Győr. 1965. márc. 22.): tanár, ogy. képviselő. – Szülők: Ödön (1859–1918) hajóács, kádármester, Vörös Julianna (1862–1939), neje 1911–: Polgár Józsa (1887–1952) tisztviselő. Az el. és a középisk. Győrött végezte, a bpi Tud.egy. mat.–fiz. szakos középisk. tanári okl. szerzett. 1910–19: Halmiban (Ugocsa vm.) felsőfokú mezőgazd. szakisk. tanára és a Tanáregyes. felsőtiszavidéki Körének jegyzéje, 1919: az oláh hűségesküt megtagadta, kiutasították. – Szüleihez Győrbe költözött, ahol 1919–26: polg. isk. tanár, 1926–28: Kaposvárt a polg. leányisk. tanára, 1927. V. 20: a Duna-Drávaközi Kör eln., 1928. X. 13: tb. eln-e. 1928–32: Sátoraljaújhelyt a polg. fiúisk., 1932–35: Sárvárt, 1935–36: nyugdíjazásáig Nagykátán a polg. isk. ig-ja. – A II. →bécsi döntés után, 1940–44: Ditrón (Csík vm.) a r. k. polg. fiú és leányisk. ig. és a marosvásárhelyi tanker. polg. isk-i mennyiségtan-term.tan és vegytan tanulm. felügyelője. – 1944 őszén visszatért Győrbe, a helyi tanítóképző tanára. 1945: tavaszától a Nemzeti Parasztpárt (NPP) és a M. Ped. Szabad Szakszerv. tagja. 1945–46: a Győri Nemz. Biz. eln-e,. 1947 nyarától a →Demokrata Néppárt (DNP) tagja. VIII. 31: a →kékcédulás választáskor a DNP győri eln-eként ogy. képviselővé választották. X. 16.–1948. XI. 3: a parlamenti csop. vez-je. – 1949. IV. 12: az ogy. föloszlatása után nem taníthatott, mondvacsinált okokkal bűnvádi eljárást inditottak ellene, fölfüggesztették Az ügyet soha nem zárták le. Formailag nyugdíjas volt, de nyugdíjat nem kapott, családja tartotta el. Az 1950-es évek első felében az AVH többször őrizetbe vette, de tekintettel egészségi állapotára, mindig szabadon engedték. – 1956. X. 23 után fölkérték az újjáalakuló DNP győri szervezete vezetésére, de betegségére hivatkozva elhárította. 1957. XII. 30: mint a győri értelmiségi per V. rendű vádlottja a „népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés előkészítése” vádjaval biróság elé állították, 1958. I. 17: a terrorperben 1 év – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélték. Élete alkonyán a győr-újvárosi plébtp. kisegítő kántora. – Írásai: Polg. Isk. Közl. (1924: 2. sz. Teremtsük meg a Polgári Iskolai Tanárok Sajtóalapját!); OPITK (1928: 9. sz. Búcsúlevél a Duna-Drávaközi Polg. Isk. Körhöz, 1929: 30. sz. Új rovatra van szükség Közlönyünkben); Kaposvár polg. isk. ért. (1926: A polg. isk-ról szóló új törv.javaslat, 1927: Gyászbeszéd Pálffy Mária tanár sírjánál); Sátoraljaújhelyi polg. fiúisk. ért.. (1928: A v. és k. min. úr látogatása az isk-ban, Kossuth Lajos 3 levele fiaihoz; 1929: Megemlékezés Szabó Miklósról, az isk. elhunyt első ig-járól, Kossuth Lajos nézetei a vallás, a család, a haza kérdéseiről, 1930: Megemlékezés Főméltóságú Horthy Miklós 10 é. kormányzói jubileumáról. Ezért a megemlékezésért kormányzói köszönetet kapott); Sárvár polg isk. ért. (1933: Előszó). 88

Deák 1942:308. – Polg. isk. tanárok 1942/43. évkve. 1943:156, 242. – Varga 1986. – Pócza 1989. – Csicskó-Szabó 1996.– Ogy. alman. 1947/49. Bp., 2005:261.

Mészáros Róza Margit SZLT (Szany, Sopron vm., 1901. jan. 7.–Bp., 1979. okt. 14.): szerzetesnő. – A pápa a Ranolder Int. tanítóképzőjében végzett. 1920. IX. 8: Bp-en lépett a vincés nővérek r-jébe, fog-át 1925. IX: 8: uitt tette. Tanított. –1950 u. Szanyban, 1960–: Bpen rokonoknál élt. r.k.

Mészáros Veronika Dithilda SDS (Szeged, Csongrád vm., 1921. jan. 22.–Jászberény, 1988. nov. 13.): szerzetesnő. – 1938. VI. 24.: Bpen lépett a Szalvátor nővérek r-jébe. Első fog-át 1940. I. 6: Máriabesnyőn, örök fog-át 1946. I. 6: uitt tette. 1940–50: a bp-i és szegedi piar. rh-ban, a Magdolna kórházban, a gyóni pléb-n és a mosomagyaróvári piar. rh-ban szakácsnő. 1950: az atyákkal együtt Hatvanba hurcolták. –1974: nyugdíjazták, a jászberényi szoc. otthonban élt. r.k.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.