🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > M > Mária mennybevétele
következő 🡲

Mária mennybevétele: Mária földi életének befejezése után testével-lelkével együtt fölvételt nyert a mennybe, föltámadt Fia dicsőségébe. A testével-lelkével együtt kifejezés a teljes üdvösséget hangsúlyozza. Krisztus is testi valóságban támadt föl, és az örök életbe mindenki csak személyisége szerint juthat. Az ember test és lélek egysége, így a túlvilági üdvösséget nem hordozhatja csupán a „lélek”. ~ hittétel (→mariológia), melynek alapja Mária különleges kegyelmi kapcsolata Krisztussal, az üdvösség forrásával. A kinyilatkoztatott tanítás szerint minden hívő valamiképpen benne van Krisztusban, az ő titokzatos testének tagja (keresztség, Euch.), s így a fő életében részesül, a fő kiterjeszti rá kegyelmi erejét (Fil 3,20). Mária úgy is szoros kapcsolatban állt Krisztussal, mint anya, de úgy is, mint akit a hit, a kegyelem és a szeretet fűz hozzá. Egészen közel állt hozzá érdemekben is, hiszen élete az ő követése volt. Amellett mentes volt az áteredő bűntől és annak következményeit sem hordozta (halál mint büntetés, rosszra való hajlam), ezért benne a kegyelem ereje egészen kifejthette hatását. A kegyelem által mindenki a föltámadt Krisztus életében részesedik, s aki üdvözül, az már úgy érkezik oda, mint aki a megdicsőült Krisztus testi valóságából is hordoz valamit. - A Szentírás tanúsága szerint az emberek teljes mértékben csak Krisztus megjelenésekor öltöznek be az ő dicsőségébe (Fil 3,21; 1Kor 15,23), s ezt nevezzük föltámadásnak, de annak valamilyen előzménye már van az egyéni üdvösségben. Mária kiváltsága az, hogy Krisztus erejéből egészen beöltözött ebbe a végleges állapotba. A Szentírás adatainak teljes értelme az egyh. hagyományban bontakozott ki. Az a Szentlélek, aki a Szentírást sugallta, vezette az Egyh-at annak értelmezésében is. Olyan tanúskodás a hagyományban nincs ~ről, mint Krisztus föltámadásáról. Ellenben megvan az Egyh-ban az a hagyomány, amely az ő üdvrendi jelentőségét hangsúlyozta. Az Éva-Mária párhuzam azt is jelentette, hogy Máriának különös szerepe van Krisztus mellett, és egészen hozzá tartozik. A Ter 3,15-öt is értelmezték az egyhatyák: az asszony ivadékával együtt tiporja szét a kígyó fejét, vagyis Krisztus győzelmében ő is részesedik. Márpedig a bűn fölötti győzelemben benne van a halál fölötti győzelem is. - A Máriáról szóló teol. kérdések csak az elsőrendű misztériumok (Szentháromság, megtestesülés, megváltás, kegyelem) tisztázása után kerültek szóba. A Mária megdicsőülésével foglalkozó legrégibb irat a Transitus Mariae a 4. sz. végéről, amely sok legendás részlete mellett a hagyományra is utal. Igazi teol. tanúk: Modestus (†634) jeruzsálemi pp., Andreasz (†740) krétai pp., Germanosz (†733) konstantinápolyi pátr. és Damaszkuszi Szt János (†749). A tételt a 10. sz-tól kezdve a teol-ok már mint hagyományos igazságot tanították. Írott lit. emlékek a 7. sz-tól kezdve tanúskodnak az ünnep meglétéről. A tétel kihirdetése fölmerült már az I. Vat. Zsin-on (1869-70), de csak 1950: hirdette ki XII. Pius p. (Miserentissimus Deus). Előzetesen az Egyh. minden pp-ét megkérdezte, s majdnem kivétel nélkül arra szavaztak, hogy a tétel benne van az Egyh. hitében, s a kihirdetést alkalmasnak tartják. A p. a tételt úgy hirdette ki, mint kinyilatkoztatott igazságot, amely mellett a tévedhetetlen Egyh. tradíciója tanúskodik. Amint láttuk, a tradíciónak megvan a szentírási előzménye. - A hagyományban az is nyitott kérdés volt, hogy Mária a halálon és föltámadáson át ment-e be az örök életbe, v. a halál megkerülésével, de úgy, hogy teste akkor is átment azon az átalakuláson, amelyre az 1Kor 15,50-51 utal. A p. bulla nem dönti el a kérdést, csak annyit mond, hogy „földi életének befejeztével”. Ha arra gondolunk, hogy Jézus vállalta a halált és azt megtette érdemszerző tettnek, az engedelmesség kifejezésének, akkor elfogadhatjuk, hogy Mária is ezen az úton követte őt. A dogma igazi jelentősége annak megmutatásában van, hogy Krisztus az örök életben is egyesíti magával azokat, akik a hit és a kegyelem által hozzá tartoznak. - ~nek ünnepe: →Nagyboldogasszony, aug. 15. -

Ikgr. ~ ábrázolása már a →Mária halála bizánci képtípusán megjelent: Krisztus Mária lelkét kisgyermek formájában emeli magához. - Az itáliai Mária a felhőkben-képek valójában ~nek ábrázolásai (Raffaello: Sixtusi Madonna, Tiziano: Anconai Madonna). Ugyanerre utal Mária fölött a baldachin, mely a mennyország jele. - A kk-ban 10 jelenetes képsor része a ~: 1. a második angyali üdvözlet (Gábriel pálmaágat hoz a Szűzanyának); 2. Mária búcsúzik Szt Jánostól; 3. az ap-ok összejövetele; 4. Mária a halálos ágyán az ap-ok körében; 5. Mária lelkének fölvétele; 6. a temetési menet; 7. sírbatétel; 8. Mária föltámasztása; 9. Mária testének mennybevitele; 10. Mária megkoronázása. Szoros értelemben ~-kép a 9. jelenet. - Az egész- v. félalakos ~ először Tutilo elefántcsontreliefjén jelent meg (900 k., St. Gallen); az álló, imádkozó Mária 4 angyal között látható. Bonanus bronzkapuján 2 angyal emeli Máriát mandorlában az ap-ok fölé (Pisa, 12. sz. vége). A tulajdonképpeni ~-képtípus a 14. sz. itáliai műv-ben alakult ki. Gyakran Mária halálának képe fölött ábrázolták (L. Memmi, München, Képtár, 1352), s a reneszánsz közepén és a barokkban kapta a →mennybemenetelhez hasonló formát: Máriát angyalok veszik körül és emelik az égbe mandorlában v. felhőkön, s az ap-ok gyakran egy üres szarkofág körül állva néznek utána. A legjelentősebb s egészen a 18. sz-ig ható képek közé számít Tiziano Assumptája (Velence, Frari, 1516-18), A. Dürer Heller-oltára és Rubens képei. A 14. sz. óta az itáliai műv-ben ~t gyakran összekapcsolták az ún. övajándékozás jelenetével: Mária a kételkedő Tamás ap-nak mennybevitele közben bizonyságul visszaejti az övét, melyet ereklyeként a pratói dómban őriznek. G.F.-**

LThK I:1068. - Kirschbaum II:276. - Sachs 1980:178. - KML 1986:221.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.