🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > L > lélekajánlás
következő 🡲

lélekajánlás: a szentségekkel már ellátott →haldokló melletti imádságok (→halottakról való gondoskodás). - Annak jeléül, hogy az Egyh. gyermekeit a halálküzdelemben sem hagyja magára, imádsággyűjteményeket adott a papok kezébe. A 6. sz-tól maradtak fenn ilyen ~ok, s a Római Rituale függelékeként kerültek kiadásra. - A szerzetesi, káptalani közösségekben végezték a ~t rendszeresen. A vallásos társulatok és a jámbor családok a lehetőségek szerint gondoskodtak a ~ról. - A Római Ritualéban közölt ~ azt tételezi fel, hogy a szentségekben a haldokló már részesült (→haldoklók szentségei), s most az utolsó órában a plnos újra meglátogatja. Felébreszti benne a hit, a remény és a szeretet erényeit, szól a most nyerhető →teljes búcsúról, majd a feszületet a haldokló szeme elé állítva (kezébe adva) együtt imádkozzák a haldoklók litániáját. Ezután a pap bűnbocsánatért, az ördög elleni védelemért és a lélek jó megérkezéséért könyörög, külön kérve a Bold. Szűz Mária és Szt József segítségét, majd pápai áldásban részesíti a haldoklót. - A lélek kilehelése pillanatában történik a →különítélet, ezért a halott melletti →virrasztásnak nagyon fontos része volt az ekkor mondott imádság. Szinte az egész virrasztásnak ez volt a célja, hogy ebben a pillanatban ne maradjon magára a lélek. A ~ szertartása is Jézus különös segítségül hívására buzdítja a jelenlévőket. A halál beálltát a →lélekharanggal adták tudtul, s mindenkit imára (v. legalább keresztvetésre) szólítottak, a ffiak levették kalapjukat, egy pillanatra megálltak. E tiszteletadás mindig Jézusnak szólt, aki előtt megjelent a lélek, s nem a halál puszta tényének, mint ezt újabban vélik. - A ~ befejező része a fölravatalozás. A halott kezébe feszületet, legtöbbször rózsafüzért tesznek. A halállal, temetéssel kapcsolatos népszokások kialakulására a ~nak hatása volt. - A II. Vat. Zsin. (1962-65) utáni rituálé is tartalmaz ~t, a korábbi elemeiből összeállított igeliturgiaként. **

Radó I:499. - A betegek kenete és a lelkipásztori betegellátás szertartása. Bp., 1974.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.