🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > L > leánynéző
következő 🡲

leánynéző: a párkeresés egyik eseménye. - Mivel a legény és szülei nem mindig ismerték a leányt és családját, az 1930-as évekig eleven népszokás szerint mielőtt →leánykérőbe indultak, a legény szemre ment a →közvetítőtől megjelölt helyre (pl. tp. elé, piacra), ahol kölcsönösen megszemlélhették egymást. E szemle csak külsőleges, emiatt kis jelentőségű volt. Sokkal fontosabb és szertartásosabb volt a lányosháznál tartott ~. A látogatás néhol bejelentett, a közvetítő által előkészített, néhol a ~ igazi céljának megfelelően meglepetésszerű volt. - Mivel a ~ nem járt végleges döntéssel, menete nem nélkülözte a jelképes beszédmódot, cselekményeket. A legény néha magában indult ~be, de gyakrabban szülei, rokonai, jövendő kérője társaságában, ünnepi öltözetben. A lányos háznál néhol vendégsereggel várták, ha tudtak a ~ről. Ált. valamilyen ürüggyel léptek be, eladó állatot v. gabonát kerestek. Utóbbiból mutatót hozattak be a leánnyal, ami már része volt a ~nek, mely a leány környezetére, szorgos munkájuk gyümölcseire is kiterjedt. - A leánynézőket ált. a tisztaszobába vezették. Ekkor következett a ~ egyik célja: a lány megszemlélése; a ~ ált. egyúttal legénynéző is, mert a leány és legény gyakran ez alkalommal látta egymást először. A leány olykor tudva v. megsejtve, hogy ~k jöttek, nem ment be a szobába, sőt sokszor el is bújt; valamilyen ürüggyel (pl. vizet kértek tőle) kellett előcsalogatni v. szem elé erőltetni, hogy a legény szemügyre vehesse. A szemérmes lány azonban, mihelyt a kérést teljesítette, azonnal távozni igyekezett. Amikor töltött a vendégek poharába, jól megnézték, nem remeg-e a keze, milyen a mosolya, a járása. Régen odavitték hozzá a világot is, s úgy nézték meg tetőtől talpig, sőt meg is forgatták. - Egyes helyeken a leány azért volt nagyon tartózkodó, mert ha a legény a leányt megérintette v. sikerült egy ruhadarabot elcsennie tőle, ez megtevésnek számított, azaz a leány vonzalma ellenére is kénytelen a legényhez feleségül menni. Néha 2x-3x is el kell látogatni a leányhoz, míg közelebbről sikerült őt szemügyre venni. - A leánynézők megvendégelése jelképes válaszadás is volt. „Pulyka volt a pecsenyéje” - mondták, ami jó jel volt. **

MN IV:158.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.