🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > L > legelő
következő 🡲

legelő (lat. pascua): a →legeltetés helye. →nomádok - A Szentírásban a pásztorkodás feltétele. A bőséges ~ az Úr áldása (Iz 49,9; Ez 34,14), a ~ pusztulása az Isten büntetése, figyelmeztetése (Jer 25,36; Siral 1,6; Jo 1,18). Izr. az Úr ~jének nyája (Zsolt 78,13; 94,7; 99,3). Az örök élet képe (Zsolt 22,2 Jn 10,9). - A m. népi hagyományban a ~ a falu határában levő füves, ritkábban erdős ter., melyen a falkába vert jószág az év bizonyos szakában, rendesen tavasztól őszig, reggeltől estig, néha éjjel is legelt. A ~t számos jószág szerint becsülték föl. A ló v. szarvasmarha egész számot tesz. 2 tavalyi növendék, 5 juh v. disznó szintén egy-egy nagyjószágnak felel meg. A szopós állat nem számít. Rendes időjárású évben középszerű legelőn 2 m. holdra fölvehető egy egész számú szarvasmarha, v. 10 juh ill. sertés. Kedvező időjáráskor valamivel több. **

MN II:88. - MNL III:420.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.