🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > L > legeltetés
következő 🡲

legeltetés: a →pásztor tevékenysége. - 1. A Szentírásban a ~ az isteni Gondviselés (vö. Ez 34,14; Zsolt 77,52), az erő és hatalom képe: a Messiás majd „vasvesszővel legeltet minden nemzetet és népet” (Jel 12,5). Átvitt értelemben a nép vezetőinek feladata a ~ (Zsolt 77,21), Dávidot ~ közben hívta meg az Úr a nép vezetésére, ~ére (vö. Zsolt 77,70-72). A jó pásztor nemcsak a farkasoktól védelmezi a rábízott nyájat, hanem a nyáj számára legjobb (dús, üdítő vízű) legelőt, átvitt értelemben az üdvösséget is megkeresi (vö. Zsolt 22,2; Jn 21,15-17). Az Én-ben a ~ vágy és szeretet nyelvének egyik alapszava: „Mondd meg nékem, te, akit az én lelkem szeret, hol legeltetsz, hol deleltetsz délben?” (1,7). „Az én szerelmesem (...) liliomok közt legeltet engem” (2,16; 4,5). - 2. A magyar hagyományban a közlegelő valóban a közösség tulajdona, s a faluközösség összetartozásának fontos jele volt. Minden falubelit megilletett, sőt megillette a határbeli legelőn átterelt, idegen falubeli nyájat is. A régebbi időben közlegelőre a szántóföld nélküli szegénység is kiverhette jószágot („akinek egy talpalatnyi földje van, annyi jószágot verhet a közös legelőre, mint az, akinek a legtöbb földje van”). Ez a közösség szempontjait alapvetően figyelembe vevő szemlélet azonban, főként a legelők megfogyatkozása miatt, visszaszorult: a közlegelőn csak előre kijelölt jószág legelhet, s a ~ az egyén szántóföldje v. az általa fizetett szájbér, fűbér nagyságának függvénye lett. - A félszilaj tartásmód mellett a jószágot akkor verték ki a legelőre, ha a fű zsendült, s kinn maradt szorulásig. A kiverés ideje az Alföldön rendesen Szt György-nap (IV. 24.). A bikákat már 2 héttel előbb kiverik, hogy megbirkózzanak. A juh Demeter-napig (X. 26.), a szarvasmarha Katalin-napig (XI. 25.) a legelőn marad. Sok helyen, különösen Erdélyben a juhok kihajtása tavasszal nagy ünnepséggel történik, ekkor mérik bé a juhot, vagyis hivatalosan megállapítják, mennyi tejet ad. - Debrecenben a tenyészmarhát napkeltekor, a meddőket s a juhokat már hajnalban indítják legelni. A juhászdél kezdődik leghamarabb. 8-10 órára már összeáll a juh, s du. 4 óra tájban indul megint, s este 9-10 óráig legel. A szarvasmarha Ecsegpusztán 6-11 és 3-8 óra közt legel, s 9, 11, 3, 5 és 8 órakor itatják. Ősz felé, amikor a nappalok már rövidek, a nagyjószágot éjjel is járatják, legeltetik. - Ha elegendő és tágas a legelő, akkor a pásztor engedi, hogy a jószág elterüljön, szűk legelő esetén azonban gazdálkodnia kell a jószág táplálékával és bizonyos rendszerrel legeltet. Nem engedi, hogy capoljon, vagyis haladva legeljen, ezért a pásztorok egy része, rendesen maga a számadó is, a nyáj előtt áll, s visszatartja v. lassítja a szembejövő nyájat, hogy legelés nélkül egy tapodtat se haladjon előre. Egy-egy bojtár a nyáj oldalán, egy hátul őrködik, s az elszéledni akarókat v. az elmaradozókat a többihez hajtja. A ménest, olykor a gulyát is, lóhátról terelik. - Ugyanazon legelőn a szarvasmarhát engedik előre, mivel ez csak a hosszabb füvet tudja lelegelni, felül nem lévén metszőfoga. Szilaj tartásmód esetén azonban havazáskor a ló jár elöl, mert a havat a patájával a fűről jobban el tudja kaparni, mint a hasított körmű szarvasmarha. A Hortobágyon vegyes gulya-ménes is van, vagyis a ló és szarvasmarha egy nyájban jár. A birkát, mely a legrövidebb füvet is tökéletesen lelegeli, csak a nagyjószág után engedik ugyanarra a legelőre. - A jó pásztor pásztában legeltet, vagyis nem teríti el a nyájat az egész legelőn, hanem fölosztja több napra a rendelkezésére álló ter-et, s napok, esetleg hetek múlva tér vissza az elhagyott, újra füvesedő helyre. - Ha a fű növésére kedvező tavasz van, akkor a legelő bizonyos részét tilalomba teszik, s a füvet szénának hagyják. Első kaszálás után azonban a jószágot ismét ráeresztik a földre. A pásztor az Alföldön semmiféle szénakaszálási v. gyűjtési munkában nem vesz részt. - A nagyobb legelőt az állatok ízlése szerint osztják föl ~re. A rövid füvű szikeseket a juhnak, a vizenyős, fertős helyeket a disznónak hagyják. A füvesebb, szárazabb hely a szarvasmarháé és a lóé. Legelőbb a szikest legeltetik, mielőtt a nyári melegtől lesülne. A zsombékos részt tavaszi, késő őszi és téli legelőnek hagyják. A ló az ilyen legelőt tavasszal, a szarvasmarha ősszel szereti. - A legelő a nyájak között is föl van osztva, s egyik pásztor a másik járására nyájával nem mehet rá. Régebben, a legelőbőség idején ilyen tilalom nem volt, a nyájak a beláthatatlan pusztaságon szabadon csatangoltak. A pásztor a gondjaira bízott jószágot részint terelő szerszámával (→ostor, →pásztorbot), részint →kutyáival kormányozza, nógató szókkal tereli. Az őrzés megkönnyítésére a legelő állat szabad mozgását különféle eszközökkel korlátozzák: a →pányva, →kolonc, →nyűg, békó stb. inkább kezes, ritkábban félszilaj állatra kerül, a szilaj jószág nem tűrné meg magán. - A jószág meleg nyári napokon az élősdiek, legyek miatt gyakran elbogárzik, úgy, hogy a pásztor alig tudja összetartani a nyájat. A ménesre zivatarkor kell nagyon vigyázni, mert a mennydörgéstől, villámlástól hamar megszalad. A falka, különösen a gulya a vérszagtól is könnyen megriad és szétrebben. Rossz szándékú v. pajkos emberek néha szándékosan is megriasztják a ménest v. gulyát, hogy a szétszaladt jószágban kárt tegyenek, v. a pásztoroknak bosszúságot okozzanak. Nagyszalontán a megriasztásra nem messze az elűzendő gulyától éjjel marhakörmöt, kapcát égetnek, úgy, hogy a szél a füstöt a jószág felé hajtsa. Ha a gulya megérzi a szagot, világgá megy. Szoktak bőrt, szőrt is égetni, v. kalapmocskot pipából füstölni a gulya, ménes megfutamítására. A Bodrogköz mocsaraiban a szúnyog miatt, ha sötétedni kezd, a gulya körül gizgazt égetnek, hogy a füstje távol tartsa a szúnyogot. A marha ilyenkor maga is keresi a füstöt, hogy a szúnyogoktól meneküljön. A kezes jószág hozzá van szokva a növényi eredetű füsthöz, mert az ólban néhol állandóan tüzelnek. - Tűz esetén a kezes jószág nagyon nehezen hagyja el az istállót. A ló felhámozva vezethető ki. A juhok közül a kolompos vezérürüt kell kihúzni, akkor a többi utána megy. - A marhák éjszakai ~ét (→jártatás) segítette a →pásztortűz. - A tájékozódást szolgálja a →kolomp, a →csengő és a →pergő, melyet rendesen a nyughatatlanabb állat nyakába akasztanak. Ennek hangjáról a pásztor sötétben v. ködben is tudja, hogy a jószag merre jár. Kolompot, csengőt rendesen egy-egy gazda falkájának vezető jószágára szoktak tenni. A Duna-Tisza közén csak nőstény állat nyakába kötnek csengőt v. kolompot. A ménesben egy-két öreg, meddő kancára v. egyik-másik kószálni szerető lóra szoktak nagy kolompot tenni. Kezes lovak hámjára v. ezek csikóira csengőt akasztanak. Télen a nesztelenül sikló szán elébe fogott lovak nyakába is csengőt v. pergővel körülrakott nyakszíjat tesznek, hogy ködben v. sötétségben hangjával figyelmeztesse az úton járót. - A gulyabeli marhára csengőt és kolompot egyaránt tesznek. A gulya nagyságához képest 10-20 csengettyűt és 1-2 kolompot használnak. A pásztor egy-egy gazda 30-40 összeszokott jószága közül egyre rak csengettyűt. Ennek a szava összetartja a többit. Bitangra, kószálóra éles, messzehalló csengőt v. harangot tesznek. A csengő és harang a számadó tulajdona. Az összhang kedvéért Kecskemét pusztáin egy-egy gulyában bölömbös, vastag, félvastag, gunaras, vékony, vékonygunaras és fütyülőszavú csengettyűknek, 1-2 nagyharangnak kell lennie. Csengő illik az igában levő első ökörpárra is, de ha jászolhoz kötik a jószágot, a csengőt leveszik róla. - A juhnyájban egy-két kisebbformájú csengőt v. kolompot, ill. harangot használnak a vezérürükre. Kos- v. bárányfalkában is ürük viselik a harangot; ezek ugyanis jobban elvezetik a falkát. Válogatás, olvasás, mustrálás alkalmával a kolompos vezérürüt dobják ki, v. egy bojtár rázza künn a kolompot, hogy hangjára a falka kimenjen. Nagyobb juhfalkában 2 harangos vezérürü és 10-15 csengettyűs van. Némelyik juhász a pulira is pergőt köt, s az ilyen kutya csaholás nélkül is terel. - Disznóra sohasem raknak csengőt, csak kolompot v. pergőt. **

MN II:88, 100; III:422.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.