közszerzemény (lat. coacquisita coniugum): a középkori magyar jogban a házastársak vagyonszerzési formája. - A városi polgár és a jobbágy feleségét a házasság alatt szerzett minden vagyonra nézve közszerzőnek (coacquisitrix) tekintették, nem számítva ide természetesen azt, amit valamelyik házastárs vér szerint örökölt. - A ~ hatása a közösen szerzett vagyonra: 1. az asszony, özvegységre jutván, fele részét megkapta, s ettől férje nem üthette el; 2. ha mind a két fél végrendelkezés nélkül halt meg, fele a férj, fele az asszony gyermekeire szállt; 3. ha nincsen gyermek, az egész annak jut, aki életben van. - Nemes ember feleségét közszerzőnek csak akkor tekintették, ha neve a szerzőlevélbe be volt írva, akár →királyi adomány, akár →örökvallás útján történt a szerzés. Ez tehát csak ingatlanokra vonatkozhatott, mert ingókat nem szoktak okl-lel szerezni. Főszerző ilyenkor is a férj volt, aki az egészről szabadon végrendelkezhetett, kivéve, ha szerződésileg erről lemondott, v. ha az egész szerzés felesége vagyonából történt. De ez esetektől eltekintve, az assz. férje életében, annak engedélye nélkül semmiféle rendelkezési joggal sem bírt. Ha a férj →végrendelet nélkül halt meg, akkor a ~ fele az özvegyé, fele a gyermekeké volt. Gyermekek hiányában az egész az özvegyé lett. - A ~ éppúgy törv-es hagyatéki teher, mint a →hitbér v. a →hozomány. A nő, ha ez utóbbiakat meg is kapta, nem volt köteles kiadni férje birtokait, míg a ~re vonatkozó igényét ki nem elégítették. **

Werbőczy 1897: 413. (III. 29. cikk; 1622: 67. tc. 3-4. §) - Tárkány Szűcs 1981: 418. - Eckhart 1946:372.