🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > K > körömvirág
következő 🡲

körömvirág, gyűrűvirág (lat. Calendula officinalis): a fészkesek (Asteraceae) családjába tartozó narancssárga színű kerti virág, régóta használt gyógynövény. - Forrázatát gyomor- és bélfekély ellen, külsőleg nehezen gyógyuló sebek és fekélyek borogatására használják. Színanyagával élelmiszereket, gyógyszereket és italokat festenek. - A kk-ban Mária lelki gyógyító erejét jelképezte. Gyakori nevei a kk. latinságban: eliotropium, solsequinum, sponsa solis, valamennyi a nappal hozható összefüggésbe. A m. elnevezésben a gyakori kenyérbélvirág mellett elterjedt a halálvirág név is, s ez ellentmond a kk. hagyománynak. Akkoriban a virág színe alapján azt tartották, hogy gyógyítja a sárgaságot, s hatásos mérgezés és pestis ellen is. Mivel ilyen hatása nem volt, a 18. sz. elején már nem sokra becsülték mint gyógynövényt. Ma főleg kerti dísznövény, mely szépsége és igénytelensége miatt széles körben elterjedt. Nevezik még kerti és orvosi ~nak is. - A kk. ikgr-ban a megváltás szimbóluma. S.J.

Rápóti-Romvári 1972:179. - Lipffert 1976:70.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.