🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > K > kézműves
következő 🡲

kézműves, kézmíves: kézi erővel, gépi berendezés nélkül vagy egyszerű, kisebb géppel dolgozó ember. Gyakran munkaeszközét is maga állítja elő, segédszemélyzete nincs, vagy csak 1-2 fő. Kezdetben a ~ természetben való ellenszolgáltatás fejében dolgozott megbízója számára (→kézműves mesterség). - 1. A Szentírásban a házilag előállított termékek sorának kiegészítéseként fontos szerep jutott a ~nek, aki családi keretek között v. a kir., udvari műhelyekben dolgozott (1Krón 4,23). A gazd-földrajzi föltételek (nyersanyag, tüzelő, víz stb. közelsége) az egyazon mesterséget űzőket falvakba, városrészekbe vonta össze (4,21; Neh 11,35; Jer 37,21), kialakult a társadalmilag független, önálló ~-réteg (1Sám 13,19; 2Sám 5,11; 1Kir 7,13). Közösségbe szerveződésüket csak a →babiloni fogság utáni időből lehet adatokkal igazolni (1Krón 4,14; Neh 3,8), de vsz. régebbi keletű. Sok rabbi ~ként szerezte megélhetését. - Mivel az ember és az egész teremtés →Isten kezének alkotása, Ő maga is ~ (vö. Zsolt 92,5; 94,5; 118,73; 138,8). A ~, ill. a kétkezi munka becsülete abban is gyökerezett, hogy az Isten képmására teremtett ember keze alkotásával a Teremtő munkatársa. Jézus, aki →ács volt Názáretben (Mk 6,3), munkájával megszentelte a ~ embert és tevékenységét. Pál ap. is ~ként dolgozott (vö. Mk 6,3; 1Kor 4,12; 1Tesz 2,9). - Idővel ~ mesterségek különféle szempontok alapján ismerték föl egy-egy szentben a védőszentjüket: 1. az illető szt maga is űzte a mesterséget, melynek oltalmazója lett, 2. életének v. vértanúságának körülményei alapján; pl. Szt Antónia a foghúzók védőszentje, mert vtsága közben kiverték a fogait is; 3. üdvtörténeti szerepének a ~ségre átvitt, játékos értelmezése alapján: pl. Szt Anna sok más mesterség mellett a tp-építők és -berendezők, famunkások, bútorkészítők védőszentje, mivel a ~ mesterremekek közé tartozott az oltárszekrény, s Anna méltó volt arra, hogy az „élő tabárnákulumot, oltárszekrényt”, Máriát a méhébe fogadja („elkészítse”). - Az összes ~ fő védősztje és „példaképe” Mária jegyese, Szt József (vö. a litániájában: iparosok példaképe), akinek megadatott, hogy Isten Fiát oktathatta a ~ségre. -

Védőszentek: ácsok: Borbála, Coletta, Eulogius, Farkas, József (Mária jegyese), Mátyás ap., Regina; agyagmunkások: Antal (Padovai); ágyúöntők: János (Ker.); aranybányászok: János evang.; aranyművesek: Fázius, Klára, IX. Lajos kir., Lukács evang.; asztalosok: Anna, Ferenc (Assisi), Gomér remete, Joachim (Anna férje), József (Mária jegyese), Péter ap.; bádogosok: Vince (Ferreri); bányászok: Borbála, Patrik, Paulin; bognárok: Anna, János (Ker.), József (Mária jegyese), Lénárt hitvalló; borbélyok: Katalin (Alexandriai), Kozma és Damján, IX. Lajos kir., Patrik; bőrgyártók: Márton (Tours-i); bőrkészítők: Bertalan ap., Borbála, János (Ker.), Katalin (Alexandriai); bőröndösök: Adorján, Atanáz, Ipoly, János (Ker.), Lőrinc, Márton (Tours-i); botfaragók: Anna; cipészek: János (Ker.); cizellálók: Lukács evang.; csengettyűkészítők: Hubert; cserepesek: Borbála, Vince diákonus, Vince (Ferreri); csillárkészítők: János (Ker.); csipkekötők: Miklós pp.; csipkeverők: Anna; csizmadiák: Bertalan ap., János (Ker.); csomagolók: Miklós pp.; cukrászok: Antal (Remete), Kozma és Damján, IX. Lajos kir., Lőrinc vt., Makár (Alexandriai), Márk evang., Mátyás ap.; díszítők: Fiáker remete; díszletkészítők: Domonkos; divatkereskedők: IX. Lajos kir.; dobozkészítők: Mária Magdolna; drogisták: id. Jakab ap., Mária Magdolna, Péter (Alkantarai), Rajmund (Pennaforti); ékszerészek: IX. Lajos kir.; építészek: Borbála szűz vt., Gergely (Nagy), Ilona csné, IX. Lajos kir., Márk evang., Tamás ap., Tibold remete; erdészek: Aurél pp., Hubert pp., József (Mária jegyese); erszénykészítők: Briók pp., Gomér remete, Mária Magdolna; esztergályosok: Anna, Gomér remete, Péter ap.; ezüstbányászok: János evang.; favágók: Fiáker remete, Gáspár, Menyhért, Boldizsár, Tibold remete; fazekasok: Bonicius pp., Pál ap.; fegyvercsinálók: Borbála szűz vt. , Dénes (Areopagita), János (Ker.), Katalin (Bolognai), IX. Lajos kir., Lukács evang., Márta, Vilmos remete;

fodrászok: IX. Lajos kir.; földművesek: Izidor (Sevillai), Lőrinc vt.; foltozónők: Katalin (Alexandriai); fonónők: Bold. Szűz Mária, Katalin (Alexandriai); frissítőárusok: Amand maastrichti pp., IX. Lajos kir.; fűszerkereskedők: id. Jakab ap., Kozma és Damján, Miklós pp.; fűzőkészítők: Sebestyén vt.; gipszöntők: IX. Lajos kir.; gombkötők: Ferenc (Assisi), Genovéva szűz, IX. Lajos kir., Miklós pp.; gyapjúkártolók: Rókus hitvalló; gyapjúnyírók: Mária Magdolna; gyertyakészítők: Miklós pp.; gyógyszerészek: id. Jakab ap., János (Istenes), Kozma és Damján, Miklós pp., Rókus hitvalló; hajómunkások: Kristóf, IX. Lajos kir.: hajósok: Kelemen pápa, Krisztina szűz vt., Péter (Gonzalez), Ráfáel arkangyal; halászok: Amand maastrichti pp., Miklós pp., Péter ap.; hálószövők: Péter ap.; hangszerkészítők: Cecília szűz vt.; harangöntők: János (Ker.); harisnyakötők: Anna; kádárok: Abdon, Barnabás ap., István diákonus, József (Mária jegyese), Márton (Tours-i), Miklós pp., Patrik, Szennen; kalaposok: Borbála szűz vt., Fülöp és Jakab ap., Genovéva szűz, id. Jakab ap., Kelemen pápa, Kristóf; kallósok: Tibold remete; kalmárok: IX. Lajos kir.; kályhások: Bonicius pp.; kardkészítők: Dénes (Areopagita); kárpitosok: Ferenc (Assisi), Genovéva szűz, János (Ker.), IX. Lajos kir., Péter ap.; kefekötők: Borbála szűz vt., IX. Lajos kir., Márton (Tours-i), Rókus, Sebestyén vt.; keményítőkészítők: Károly (Borromei); kerékgyártók: Katalin (Alexandriai) szűz vt.; kertészek: Adelárd apát, Ágnes, Dorottya szűz, vt., Fiáker remete, Kristóf, Mária Magdolna, Rókus, Sebestyén vt.; kesztyűsök: Antal (Remete), Bertalan ap., Gomér remete, Mária Magdolna, Márton (Tours-i); kocsigyártók: János (Ker.), József (Mária jegyese), Kristóf; kocsisok: Luca szűz vt., Marcell pápa; kocsmárosok: János (Ker.); kőfaragók: István diákonus, IX. Lajos kir., Lukács evang., Rajnold vt., Rókus, Tamás ap.; kőmívesek: Borbála szűz vt., Simon és Júdás Tádé ap-ok, Tamás ap.; könyvkötők: Bertalan ap.; könyvnyomtatók: Ágoston (Hippói); kosárfonók: Antal (Remete), Pál ap.; kosárkötők: János evang., Pál (Remete); kötélgyártók: János (Ker.), Pál ap.; kötszerkészítők: Kozma és Damján; kovácsok: Bonavita, Dunktan érs., Lénárt hitvalló, Patrik; kővágók: Borbála szűz vt.; kövezők: Rókus; kútásók: Mamertus pp.; lakatosok: Baldomér diakonus, Bonavita, Dunktan érs., Lénárt hitvalló; lámpakészítők: János (Ker.), Márk evang., Mór (Benedek tanítványa); méhészek: Ambrus pp., Bálint pap vt.; mészárosok: Adorján vt., Antal (Remete), Bertalan ap., Borbála szűz vt., Hubert pp., Miklós pp.; mézeskalácsosok: Mór (Benedek tanítványa); molnárok: Anna, Katalin (Alexandriai), Márton (Tours-i), Miklós pp.; mosónők: Borbála szűz vt., Katalin (Sziénai), Klára, Lőrinc vt.; művirágkészítők: Fiáker remete; ólomművesek: Katalin (Alexandriai), Mária Magdolna; orgonisták: IX. Leó pápa; öntők: Borbála szűz vt.; ötvösök: Dunstan érs., IX. Lajos kir., Lukács evang.; övkészítők: János (Ker.); papi szabók: Márton (Tours-i); papírkészítők: Péter ap.; paszomántosok: Ferenc (Assisi), IX. Lajos kir., Teréz (Avilai); pecsenyesütők: Lőrinc vt.; pékek: Pál verduni pp.; porcelánkészítők: Antal (Remete), Antal (Padovai); posztósok: Borbála szűz vt.; puskaművesek: János (Ker.), Sebestyén vt.; rézmetszők: Hilloin szerzetes; rézművesek: Elek; rézművesek: János (Ker.), Mór (Benedek tanítványa); rézöntők: Lénárt hitvalló; római ötvösök: Borbála szűz vt.;

selyemszövők: Egyed OFM, IX. Lajos kir.; serfőzők: Adorján vt., Dorottya szűz vt., Miklós pp.; szabók: Bonifác, mainzi érs., Domonkos, Ferenc (Assisi), István diákonus, János (Ker.), IX. Lajos kir., Luca szűz vt., Mátyás ap., Mór (Benedek tanítványa); szappanosok: Péter ap.; szénégetők: Tibold remete; szíjgyártók: Egyed apát, János (Ker.), Luca szűz vt.; szitakötők: Borbála szűz vt.; szobafestők: Ferenc (Assisi); szobrászok: Antal (Padovai), Lukács evang., Márta; szűcsök: Borbála szűz vt., Hubert pp.; takácsok: Ágota szűz vt., Anna, Antal (Remete), Borbála szűz vt., István diákonus, Luca szűz vt., Miklós pp.; tükörkészítők: Bonaventura; tímárok: Katalin (Alexandriai), Márton (Tours-i), Sebestyén vt., Simon és Júdás Tádé ap-ok, Tibold remete; tüzijátékkészítők: Rókus; üvegesek: Luca szűz vt., Márk evang., Péter ap.; üvegfestők: Lukács evang., Márk evang.; vargák: Bertalan ap., Katalin (Alexandriai), Mór (Benedek tanítványa), Özséb remete; varrónők: Anna, Klára, Luca szűz vt., Veronika (Jeruzsálemi); vésnökök: Celesztin pápa, Simon és Júdás Tádé ap-ok; viaszöntők: Kozma és Damján; vincellérek: Mária Magdolna; virágárus lányok: Fiáker remete; virágárus nők: Dorottya szűz vt.; virágkereskedők: Fiáker remete; zenészek: Cecília szűz vt., Dunstan érs., Gergely (Nagy), IX. Leó pápa, Odó apát; zöldségárusok: Kristóf; zsákhordók: Kristóf; zsibárusok: Kozma és Damján, Rókus. M.F.-**

Dedek Crescens Lajos: A szentek élete kül. tek. a magyar szentekre és azokra, kik Mo-ban ősrégi időktől fogva kiváló tiszteletnek örvendenek, valamint a különböző védőszentekre. Bp., 1900. - BL:972.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.