képmás (lat. imago): az →arcról készített ábrázolás. - 1. Az ókori rómaiaknál előkelő családokban az ősök képei (halotti maszkjai), melyet gipszminta alapján viaszból készítettek, kifestettek, majd fából készült, öltöztetett mellszoborra tettek. Kis szekrénykében az →átrium falán helyezték el, aláírták az elhunyt nevét, méltóságát és tetteit. Így az egész családfa szem előtt volt, ünnepeken a szekrénykéket kinyitották, s a ~okat babérral koszorúzták. - A rómaiak hite szerint, ha egy családtag meghalt, az ősök kalauzolták a nyugalom helyére. Ennek megjelenítéseként azokban a családokban, ahol valamely ős a →sella curilis kiváltságával járó hivatalt viselt, temetés alkalmával a mellszobrokról készített ~okat (álarcokat) többnyire színészekre adták, akik az elhunyt hivatalára utaló öltözetben, méltóságjelvényeivel, szekereken haladtak a halottszállító előtt. Minél több volt az ilyen szekér, annál ünnepélyesebb volt a temetés. - 2. A gör. és a babilóniai irod-ban (Ovidius, Gilgames) az ember egy istenség ~a. - 3. Az ÓSz szerint Isten a maga ~ára teremtette az embert: „Teremtsünk embert képmásunkra (selem), magunkhoz hasonlóvá” (demut; Ter 1,26). A Ter 1,27 („Isten megteremtette az embert, saját képmására”) és a 9,6 („Isten saját képmására teremtette az embert”), ahol csak ~ szerepel, arra enged következtetni, hogy a ~ (selem) és a hasonlóság (demut) ugyanazt jelenti. A Papi irat szerzője szerint ez az Istenhez hasonlóság nem a lélek halhatatlanságán alapszik, de nem is csak az emberi test formáján. Minthogy a leírás minden →antropomorfizmust elkerült, ezzel tanújelét adta annak, hogy Istent nem emberi alakban képzelte el. Az ember úgy hasonlít Istenhez (5,1), mint a fiú az apjához (5,3): valami istenit „örökölt” Teremtőjétől (vö. 2,7), szellemi képességeit és külseje nagyszerűségét (vö. Zsolt 8,6). - Az ember mint Isten ~a Istent képviseli a többi teremtmény előtt (ahogy Babilóniában a kir. Marduk ~a az alattvalói között). Ezért az ember élete szt és sérthetetlen (Ter 9,6). A többi teremtményhez képest az embert mintegy másodrangú istenség, dicsőség és fönség koronázza (vö. Zsolt 8,6), király, akit Isten minden más élőlény fölé rendelt (Ter 1,28; Zsolt 8,7-9; Sir 17,3). Arról, hogy ez az Istenhez hasonlóság az →áteredő bűn miatt megsérült, a Papi irat nem tud semmit. Csak később (Bölcs 2,23) alapszik az ember Istenhez való hasonlósága a halhatatlanságon, mely a teremtéskor megadatott neki, de a Sátán elrabolta tőle. -

A zsidóságban a vőlegény megáldásának szert-ában: „Légy áldott Urunk, Istenünk, mindenség Királya, aki az embert a magad képére, a magad mintájára alkottad”. A kumráni antropológia a Ter 2,7-hez csatlakozik: az ember porból (agyagból) lett, és bár lelke (ruah) Istentől van, a maga erejéből semmi jóra nem képes (vö. különösen 1QH 1,31). - 4. Az ÚSz-ben a ~ (eikón) mindig az őskép látható formában való megjelenése és megjelenítése; ezért a Zsid 10,1: a törv. csak árnyéka, nem a ~a az eljövendő javaknak. Amikor Pál a ffit Isten ~ának és dicsőségének mondja (1Kor 11,7), a Ter 1,27-hez csatlakozik; mivel a ffit közvetlenül Isten alkotta, ő a képviselője és a visszfénye az Istennek. De amilyen az első ember, aki a föld porából lett (Ádám: 2,7), olyanok a szülöttei is, földiek. A második ember (Krisztus) a mennyből való (1Kor 15,45), s a ker. arra van kiválasztva, hogy Isten Fiának ~át öltse magára (Róm 8,29), tehát a mennyei ~ hordozója legyen a világban, hasonlóvá váljon a megdicsőült Krisztushoz. Ezért a ker-nek, a földi Ádám ~ának teljesen át kell alakulnia, hogy a 2., a mennyei Ádámnak, vagyis a megdicsőült Krisztusnak ~ává lehessen, aki magának Istennek a ~a (2Kor 4.4; Kol 1,15). Krisztus, az Isten Fia, az Isten alakjának hordozója szolgai alakot öltött, hasonlóvá vált az emberekhez (Fil 2,6: homoioma = demut), azért a szó teljes értelmében Isten ~a (2Kor 4,4; Kol 1,15), azaz tökéletes képviselője és hirdetője Atyjának az emberek körében (Jn 1,14.18; 12,45; 14,9; Zsid 1,3; vö. Bölcs 7,26). →istenképiség -

5. A néphagyományban a ~ a →névhez hasonlóan az egész személy képviselője, helyettesítője. Ide megy vissza a bábu (~) készítés sokféle szokása: beteg gyermek ruhájába bábut öltöztetnek és kiviszik a falu szélére: a bábura a ruhával együtt átszármaztatható a betegség is. Boszorkányos praktikákban a személy nevét emlegetve bábut (~t) faragtak, szemét v. a szívét átszúrták, mire az illető a boszorkányok hite szerint megvakult v. meghalt. **

Pecz I/2:972. - MN IV:314. - BL:948.