kozmogónia (a gör. kozmosz és güneia, 'nemzés' szavakból): elképzelések a világ keletkezéséről. - 1. A vallásbölcseleti elgondolások kezdetben magukba foglalták a →kozmológiát is, mely később különvált. Bár a →kozmosz fogalma csak a gör. bölcs-ben jelent meg, a világ fölosztása égre, földre, felső és alsó vizekre már az ősi K-i műveltségekben is élt. A ~t átszövik az ókori mítoszok, melyek hatottak az egész eu. költ-re. Bár a különböző népeknek a legkülönbözőbb ~ik alakultak ki, néhány főbb motívum szinte mindegyikben megtalálható, sőt ezekben bizonyos fejlődés-sor állapítható meg, még ha nem is a szorosan vett evolucionizmus értelmében. A legtöbb elképzelés szerint a világ létének kezdetén a →káosz és a sötétség áll, hogy ez miből állt elő (afféle eleve meglévő ősanyag-e), azt nem magyarázták. A káoszból (az élőlények növekedésének analógiájára) bizonyos csíra v. rügy alakul ki, ebből áll elő a világ-tojás (föníciaiak) v. a világ-fa (a magyarok életfája, a germánok kőrisfája). A fejlődés ezután a föld-anya (terra mater) révén halad tovább, aki „megtermi” az égitesteket, a növényi és az állati élet formáit, a fogamzás és születés mintájára. Az egész, rendben zajló folyamatot égi erők, rendszerint a legfőbb lény indítja és irányítja nemzéssel (generáció) v. erőkiáradással (emanáció). Így sok vallásban a ~ egyet jelent a teogóniával, az isten(ek) születésével. A teremtés további irányítója valamiféle „fiatalabb” istenség, alkotó erő, a →Démiurgosz. Ezen a ponton a ~ többféle megoldása is lehetséges: a brahmanizmus monizmusa (világlélek), a K-i vallások dualizmusa (jó és rossz istenek), a többszöri teremtés v. épp a „semmiből” való teremtés (creatio ex nihilo), amire van példa a Biblián kívül is, bár itt vált legegyértelműbbé. A Szentírás kv-einél nem annyira ~ról, mint kozmográfiáról beszélhetünk: a szentírók az ókori világkép segítségével írták le a kozmoszt, első helyen azonban vallási igazságot akartak közvetíteni (ti. épp a teremtés gondolatát), a világképet ehhez csak festőanyagul használták. Így a bibliai szemlélet szerint a világ 3 egységre osztható: égre, földre és alvilágra. Az ég „szilárd boltozat”, több héjazattal, melyeknek egyaránt Jahve az Ura. A földkorong az „alsó vizeken” úszik, mint valami sajka. Az alvilág (→seol v. →hádesz) a világtenger s a föld alatt húzódik, a sötétség és feledés földje, az ég legszélsőségesebb ellenpólusa. A hármas felosztást az evangélium is ismeri, de már a gör. kozmosz-fogalmat is alkalmazza (sőt már a Bölcs és a 2Mak is). Az ősker. →eszkatológiában az alvilág a kárhozat helyévé változik, amely az ördögöknek van alávetve. A korabeli csillagászat, talán a platonizmus hatására Szt Pál úgy látta, hogy a Föld szabadon lebeg, körülvéve a bolygók szféráitól, a „levegő birodalma” az ördögök tartózkodási helye (vö. Ef 2,2; 6,12). A Biblia számára azonban az akkori világképből vett kifejezések csak a „ruha” szerepét töltik be, mondanivalója nincs ezekhez kötve. - 2. tudomány, melynek tárgya az égitestek és rendszereik keletkezése és fejlődése. A csillagokról érkező sugárzások mérésével, az űrutazások során gyűjtött adatok felhasználásával és a fizika ált. törvényeinek alkalmazásával ~i ismereteink egyre megbízhatóbbakká válnak. Nem tévesztendő össze a kozmológiával. Cs.I.-R.Z.

Lindroos, C.: Quaestiones Platonicae ad Metaphysicam et Physicam pertinentes. Helsingfors, 1891. - Akad. Értes. 1926:23. (Pauler Ákos: Anaxagoras istenbizonyítéka) - Athenaeum 1927:138. (Techert Margit: Plotinizmus J. Scotus Eriugena fil-jában); 1939:179. (Gerencsér István: Az Abszolutum problémája) - Mysterium Salutis 1969:3. (Kern, Walter: Theodizee: Kosmodizee durch Christus) - Mérleg 1976:63. (Isten nyomában. [A teodicea újrafelfedezése]) - HWPh IV:1144. - LThK VI:567. - Kerényi Károly: Gör. mitológia. Bp., 1977. - Vigiliae Christianae 1981:174. (Mansfeld, Jaap: Hesiod and Parmenides in Nag Hammadi) - Aquinói Szt Tamás: A világ örökkévalóságáról. Bp., 1998. (Geréby György: A világ örökkévalósága Aquinói Szt Tamásnál) - O'Grady, Patricia Frances: Thales of Miletus. Aldershot, Hampshire, 2002.