kő (lat. saxum): kemény, törhető, de nem nyújtható, nem égethető ásványi anyag, a →szikla darabja. A szikla természetes eróziójának (fagy, folyóvíz), v. emberi munkának, kőfejtésnek az eredménye. Az →építés és az →építőművészet, a szobrászat (→kőfaragó) és a mindennapok sok foglalatosságának (→kövönsütés) ősi alapanyaga. Sajátos csoportja a →drágakövek. -

I. Vallástört. Szilárdsága, maradandósága, ereje, hatalmas méretei mindig a mulandóságon túli világra emlékeztették az embert. Ezért tiszt-e a legrégibb időkre nyúlik vissza. A ~ az áldozatbemutatás fő kultusztárgya volt (→megalit kultúra, →kőkör, →oltárkő): a pogány törzsi kultuszok istenei ~vekben, sziklákban (fákban, kutakban) éltek, az áldozati oltár ~ volt, melyet bekentek áldozataik vérével, majd körülötte végezték rituális táncukat. Kultikus jellegű a →stonehenge-i kőkör is. Az →iszlám legtiszteltebb kultusz- és imaközpontja a →Kába(~). -

II. A Szentírásban. 1. Konkrét értelemben. Palesztinában nagy szerepet játszik a mindennapi életben. a) profán használatban. Jelenléte feladatot jelent, mert művelhetetlenné teszi a szántóföldet (2Kir 3,19.25), ki kell szedni (Iz 5,2). A ~rakás emlékeztető jele a szerződéskötésnek (→Jákob_ vö. Ter 31,44-52), a Jordánon átkelésnek (Józs 4,3.20), temetkezési helynek (2Sám 18,17), a szántóföld határának. Vitába keveredett ffiak ~vet kaptak föl, azzal ütötték egymást (Kiv 21,18). Mk 5,5: a gerazai megszállott is ~vel ütötte-verte magát. A megkövezés a →halálbüntetés végrehajtásának egyik módja. A ~ fegyver (Zak 4,10) parittyaként (Bír 20,16), ill. később ~vetőként (1Mak 6,51); a városkapukat ~vel torlaszolták el (5,47). Felhasználták a ~vet: ülőeszközként (Kiv 17,12), súlynak (Péld 16,11: a magyar ford-ban súly felel meg neki), valamely tárgy elsüllyesztéséhez (Jer 51,63), rejtekül (Sir 29,10), tűz csiholására (2Mak 10,3), kút (= gödör) nyílásának elzárására (Ter 29,2-10), sír lezárására (Mt 27,60). Faragott ~ volt a →malomkő (MTörv 24,6), s faragtak ~ből dézsát sajtoláshoz (→sajtó). Ősi, hétköznapi mértékegység a „~dobásnyi” (vö. Lk 22,41). - Mindenekelőtt azonban építőanyag volt a ~; a tp-építéshez olyan ~veket használtak, „amelyeket a kőbányában egészen készre faragtak” (1Kir 6,7). A nagy ~vek az épület alapjául szolgáltak (6,31), v. szeglet~ként, hogy biztosítsák a falak szilárdságát a sarkokon, ahol összeértek. A Tp-hoz és Salamon palotájához jól megmunkálták a ~veket (6,7-7,12; 2Kir 12,12; 22,6). - Annál nagyobb hatású, hogy a legerősebb ~vek sem nyújtanak abszolút biztonságot: a város romhalmazzá, ~halommá válhat (Iz 17,1; Mik 1,6), esetleg egyetlen ~darab sem marad belőle (2Sám 17,13). Ez lett a sorsa a Tp-nak is, melynek ~veire a zsidók annyira büszkék voltak (Mk 13,2). - A felirattal ellátott ~ a →sztélé. - b) kultikus használatban. ~ből volt mindenekelőtt a 2 törvénytábla (Kiv 24,12); a kés, melyet a körülmetéléshez használtak (4,25; Józs 5,2). Mivel a kultikus tisztátalanság a ~re nem terjedt ki, ~korsókban állt a tisztulásra szánt víz (Jn 2,6). Az oltárt faragatlan ~ből kellett építeni (Kiv 20,25; vö. 1Sám 14,33: Saul és 1Kir 18,31: Illés). - A szó héb. megfelelője 'bálvány' értelmet is hordozhatott (Bölcs 13,10; Jer 2,27; →kőoszlop). -

2. Átvitt értelemben: a) az élettelent, élvezhetetlent jelképezi. Ellentétpárokban: Isten-~ (ApCsel 17,29), ember-~ (Mt 3,9; Lk 19,40), test-~ (2Kor 3,3) és kenyér-~ (Mt 4,3; 7,9); b) a ~vek a jogtalanság és az erőszak ellen kiáltanak (Lk 19,40), vádolják azokat, akik távoltartják a népet Jézustól; c) Isten mindenható, elevenítő ereje a ~vekből tud Ábrahámnak utódokat támasztani (Mt 3,9), azaz megajándékozhatja a ~vet is termékenységgel; (vö. Iz 51,1 skk-kel, ahol Ábrahám ~szikla). Ezért akarta a sátán →Jézus megkísértésekor kenyérré változtatni a ~veket, hogy megbizonyosodjon Jézus isteni hatalmáról. - d) Jézus Pétert ~sziklának nevezte, melyre egyh-át építi (Mt 16,18). Hasonló értelemben beszél Pál ap. is épületről, mely a keresztényekből (építő~vekből) épül, s melynek szegletköve Krisztus; Péter ap. is élő ~veknek mondja a ker-eket (1Pt 2,5), akikből a lelki ház épül. - e) →Krisztus-szimbólumként a ~ szegletkő (Ef 2,20); az ítélet eszköze, mely megtart v. összezúz, a hit dönti el, hogy Krisztus, a ~ valakinek az üdvösségére lesz-e, v. a kárhozatára; a ~ az élő víz forrása (vö. Lk 20,18; Zsolt 118,22; Dán 2,31-45; 1Kor 10,4; vö. Ez 47,1.12; Zak 13,1; 14,8; „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék!” (Jn 7,33). - A botlás ~ve (Róm 9,32; 1Pt 2,8; vö. Lk 2,34; Iz 8,14) fenyegetés.

III. Néprajz. Írásos hagyomány köti Kács és Bélapátfalva (Borsod m.) búcsújáró helyét egy-egy ősi áldozati ~höz, Bélapátfalván Bélkő, Áldozókő, Hamuhegy helyneveket is említenek. Máréfalva (Udvarhely vm.) határában a nép egy helyet Ördögoltárának nevez, mert ott „bálványoknak áldoztak”. Az ugyancsak udvarhelyszéki Olasztelek melletti Vérárkafeje is pogány ősök áldozati helye volt, búcsújárását II. József (ur. 1780-90) tiltotta be. Csíksomlyó mondáiban is fölbukkan a ~, a ~vé vált ünneprontó asszony ~ esztovátájával (szövőszék) s a ~csirkékkel. - Gyakran találunk kpnákat hegyek ormán, elzárt völgyekben, településektől távol. Ezek mögött is az ált. ősi képzet rejtőzik, hogy a magasban közelebb lehetünk Istenhez, de megvan bennük a term-be kivonuló, s a term. csendjében elmélkedő, elmélyedő ember belső lelki igénye is. Hegyek ormán, hegyek oldalában kegyhelyek is keletkeztek (Máriavölgy, Barka, Hárskút, Csíksomlyó, Máriaradna, Mátraverebély). -

IV. Ikgr. A ~oszlopok az ap-ok jelképei (tp-kapuban, szentélyben, a 12. sz-ig az oltár →menzájának tartóelemeiként stb.). A ~ anyaga (márvány, mozaik, drága~) és feldolgozása (nyers, faragott, csiszolt) szimbolikus jelentést hordozhat. A 4. sz-tól előírás, hogy az oltár menzájának ~ből kell lennie, v. legalább →oltárkőnek kell lennie benne. A ~kés a körülmetélésre utalva a →szenvedés eszközei között szerepelhet (Jézus először ontotta vérét az emberért). - Attrib.: Szt Barnabás, Szt Fülöp, Szt Mátyás, id. Jakab, Szt Júdás Tádé ap-ok, Szt Bávó (~vet használt vánkosnak), Szt I. Callistus p.,Szt Gellért (kezében tartja), Szt István diákonus (megkövezték), Szt Jeromos (vezeklésül a pusztában térdelve gyakran ~vel verte a mellét), Kálmán vt. **

Kirschbaum II:210. - KML 1986:181. - BL:1042. - Jáki Szaniszló OSB: Erre a sziklára. Ford. Jáki Zénó, Schilly C. Bp., 1991.

Kő   →kői Szent István vértanúról nevezett prépostság

Kő Pál (Perespuszta, Hont v. Nógrád vm., 1941. jún. 2.-): szobrász. - 1963-68: a képzőműv. főisk-n tanult Somogyi József növendékeként. Tanulmányúton járt Lengyo-ban, Erdélyben, Olaszo-ban, Görögo-ban, Mongóliában. 1978: a képzőműv. főisk. tanára, 1990: a szobrász tanszék docense, 1991: egy. tanár. 1992/93: rektorh. - Sajátos, kézműves szürrealizmusa nyilvánul meg a mohácsi tört. emlékhelyre 1976: készített hatalmas, festett, fém- és csontberakásokkal díszített fa sírjelein (Tomori Pál, II. Lajos, Szulejmán, Regős szélhárfa). Az 1980-as évektől királyok, szentek, hősök köztéri kő- és bronzszobrait faragta. A középkori m. szobrászatot idézi Szt Adalbert, Szt Gellért és B. Özséb kőreliefje (vatikáni magyar kpna, 1980), Géza fejed. és István kir. kő domborműve (Veszprém, Államigazgatási Főisk., 1988), Szt István szobra (2001: a Gellért-hegyi Sziklakápolna előtt). - A Berzsenyi Társ. elnökségi tagja, a Veszprémi Műv. Céh, 1995: a Magyar Műv. Akad. tagja. 1992: a Samu Géza Alapítvány kuratóriumának, 1993-96: a Magyarok Világszöv-e Képzőműv. és Iparműv. Tanácsa eln.; 1994: Nagypalád díszpolgára. **

KMML II:517.