🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > J > Jancsó
következő 🡲

Jancsó Benedek, nagynyújtódi (Gelence, Háromszék, 1854. nov. 19.-Bp., 1930. jún. 27.): egyetemi tanár, történetíró. - A gimn-ot Csíksomlyón és Kolozsvárt, az egy-et Kolozsvárt és Bécsben végezte, m-lat. szakos tanári okl-et szerzett, 1878: Kolozsvárt bölcs. dr-rá avatták. VII: a pancsovai, 1880. VII: az aradi áll. főreálisk. tanára, ahol megalapította a Középiskolai Szemle folyóir-ot. 1887: a bpi II. ker. gimn. tanára, a Közoktatásügyi Szemle alapítója. 1892: Romániában fél évig a tanügyi és közműveltségi viszonyokat tanulmányozta. Hazatért, 1892: az I. ker. főgimn. ig-ja. 1894 elején lemondott, de megmaradt tanárnak. 1895: a Miniszterelnökség nemzetiségi üo-ának munk., 1899: a VI. ker. áll. gimn. tanára. 1907: a VKM szabadoktatási ügyek vez-je. 1908: e tárgyban emlékiratot írt, az ennek alapján létrehozott Szabadokt. Tanácsnak 1911-1919. I. 31: üv. alelnöke. - 1903: az Orsz. M. Szöv. főtitkára, 1905: az Orsz. Középisk. Tanáregyes. alelnöke, 1916: a MTA l. tagja (székfoglalót nem tartott), 1922: a Ferenc József Tudegy. tb. ny. r. tanára. ~ alapította 1921?: a →Népies Irodalmi Társaságot, mely diákotthont tartott fönn menekült erdélyi egy. hallg-knak, s kiadta 1923: Bartók Béla-Kodály Zoltán: Erdélyi Magyarság - Székely népdalok c. gyűjt-ét m., ang., fr. nyelven (hasonmás kiad. 1987). - M: Szenczi Molnár Albert. Kolozsvár, 1878. - M. nyelvtud-tört. tanulm-ok a XVI. és XVII. sz-ból. Bp., 1880. - Szavaló kv. Arad, 1884. - Kölcsey Ferenc élete és művei. Bp., 1885. (Nemz. kvtár XXXVIII.) - Fábián Gábor élete és irod. működése. Arad, 1885. - Gábor Áron, az ágyúöntő székely. Bp., 1888. (M. Mesemondó 23.) - M. irod. olvasmányok a gör. nyelv pótlásául. A gimn. 5-8. o. sz. 1-4. köt. Uo., 1890-91, 1893-94. (2. kiad. 1898; 3. átd. kiad. Görög pótló m. irod. olvasmányok. 1-3. köt. Uo., 1903-05) - Középiskoláink reformja. Uo., 1891. - Arad vm. és város monográfiája. 1-3. köt. Szerk. Arad, 1892-95. - A Daco Romanizmus és a m. kultúrpolitika. Uo., 1893. (névtelenül) - Román pol. és tört. tanulm-ok. Uo., 1894. - Szabadságharcunk és a dákoromán törekvések. Uo., 1895. - A román nemzetiségi törekvések tört. és jelenlegi állapota. 1-2. köt. Uo., 1896-99. - Bánffy Dezső nemzetiségi politikája. Uo., 1899. (névtelenül) - A romániai parasztság helyzete. Uo., 1901. (A M. Gazdaszöv. Kiadványai 62.) - Tájékoztató az Orsz. M. Szöv. céljáról és eszközeiről. Szerk. Uo., 1903. (névtelenül) - A szabadoktatás orsz. szervezete. Szerk. Uo., 1909. (névtelenül) - Akinek nincsen szerencséje. Uo., [1910 előtt] (A Legjobb Olvasmányok 6.) - Aki másnak vermet ás. Uo., [1910 előtt] (Uaz 23.) (Ladikay Vince álnéven) - Erdély és a nagyromán aspirációk. Uo., 1918. (A Szabad Lyc. kiadványai 5.) - Defensio nationis Hungaricae. Uo., 1920. - Quelques réflexions crit. sur l'essai de M. P. Comnéne „La terre roumainea traveors les ages” Paris, Payot 1910. Uo., 1920. - A székelyek. Uo., 1921. (Ang-ul: The székelys. Uo., 1921; fr-ul: Le sicules. Uo., 1921; ném-ül: D. székler. Uo., 1922) - A román irredenta mozgalmak tört. Uo., 1922. - Erdély tört. Kolozsvár, 1923. (Ladikay Vince álnéven) (2. kiad. S.a.r. Gyallay Domokos) - Magyar Szle 1928. IX:59 (A kat. Egyház helyzete Ro-ban); 1930. VIII:267. (Ady a román parlamentben) - Szerk. Aradon Antolik Károllyal és Spitkó Lajossal 1882:1. füz.-1883:10. füz.: a Középiskolai Szemlét, Bpen Boros Gáborral 1888-90: a Tanulók olvasó tára 1-20. füzetét, 1891. I. 15-1892: egyedül, 1893: Balássy Dénessel az Egyetemes Közoktatásügyi Szemlét, 1902-03: a Magyarság főmunk., 1908-10: a Magyar Társadalomudományi Szemle társszerk-je. - Álneve és betűjegye: J. B. (Hazánk 1894); Ladikay Vince. - 1930. X. 6: az Erdélyi Férfiak Egyesülete megalakította a ~ Társaságot, s megindította a ~ Könyvtár sorozatot. 88

Szinnyei V:337. - Krücken-Parlagi 1918. I:556. - Ványi 1926:394. - Baumgartner 1927:20. - Révai X:759; XX:422. - ~ emlékkv. Szerk. Asztalos Miklós. (Könyves Tóth Kálmán: ~ műveinek [hiányos] bibliogr-ja) - Baranyai-Keleti 1937:51. - Gulyás 1956:572. - Gulyás XV:571.

Jancsó Éva, SJC (Bp., 1904. júl. 14.-Courtland, Kanada, 1987. okt. 29.): szerzetesnő. - Gimn. éretts. után keresk. akad-t végzett. 1940. I. 1: Bpen lépett be a →Jézus Szíve Népleányai Társaságba. Első esküjét 1943. II. 4: uitt, örök esküjét 1952. VI: Kőszegen tette. 1946: Kőszegen elöljáró. - A szétszóratás után Kanadába ment.  r.k.

Jancsó Imre (Tápiószele, 1919. szept. 29.-): pap, hittanár. - 1946. VI. 16: Vácott szent. pappá. Eredetileg jezsuita volt, családi okok miatt világi pap lett. Tápiógyörgyén, 1947: Kecskeméten kp. Kecskeméti hittanárként 1948. XII. 8: a letartóztatására jött 2 ÁVH-sra rázárta az ajtót és elmenekült. Álnéven lett káplán Csokonyavisontán, majd 1950. II. 2: Kishajmáson. 1952. II: fizikai munkás. 1955. III. 23: Pécsett letartóztatták, 9 hónapig ablaktalan zárkában tartották; 1956. VII. 26: szervezkedés vádjával 2 é. ítélték. 1959. I. 6: szabadult Márianosztráról. A kispesti Jézus Szíve tp-ban, 1960: Tápiószentmártonban kp., 1961: Kisbágyonban, 1964: Püspökhatvanban, 1978: Taksonyban plnos. 1993: Hatvanban nyugdíjas. H.V.K.

VEA 1970:308. - Hetényi Varga I:409. - Ker. Élet 1998. XI. 8-1999. III. 14. cikksorozat (Álnéven Krisztusért. Egy idős pap [~] visszaemlékezései.) - Schem. Vac. 1993.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.