itatás: jószág ellátása vízzel. - A legelőn tartott jószágnak nemcsak élelméről, hanem italáról is kezdetben a természet gondoskodott, a pásztor nyílt vizen itatott, s →kutat csak akkor ásott, ha vízhiány miatt rákényszerült. Víz dolgában legkényesebb a ló, ezért lehetőleg kúton v. folyóvizen itatják. A többi jószágnak az állóvíz is megfelel. Az istállózó tartásban az ~ a ház kútjáról történt. - A kútból kimerített vizet a vederből vályúba öntik. A vályú egyetlen nyár- v. fűzfatörzsből vájt, 6-8 m hosszú, 0,5 m széles és ugyanolyan magas edény. A kút köré rendesen több vályút fektetnek vízvezető csatornával kötve össze őket, hogy a nyáj lehetőleg egyszerre férhessen vízhez. - A disznó a kút körül túrt vizes gödrökben fertőzik. A déli itatás után a jószág a delelő álláson delel. Ha a hőség enyhül, újra legelni indul. Leghamarabb kezdi a delelést a juhnyáj, mely sűrű gyapja miatt a nyári hőséget nehezen bírja. Délután is legkésőbb indul, viszont este is legel, míg az esthajnalcsillag el nem tűnik, sőt néha egész éjszaka is. - A jószág, különösen a szarvasmarha és a juh hizlalására az itatóhely közelében v. az álláson kősót nyalatnak a falkával. Szikes talajon sózásra nincs szükség. **

MN II:90.