istendicséret: →Isten fölségének és →dicsőségének elismerése, imádó →hitvallás. Őszinte volta a személy elkötelezettségétől függ. Az igazi ~ a szívből fakad, és az egész élet mögötte van, a hívő lélek tehát maga az ~. - 1. A Szentírás szerint maga Isten teremti az ember szívébe az örömöt, ami túlárad a dicséretben (Zsolt 16,5-11; 1Sám 2,1; Lk 1,46; Fil 1,4; 4,4): az ember dicsekszik azzal, hogy dicsérheti Istent (Zsolt 106,47); ez az →öröm az ember ereje (Neh 8,10; Sir 43,30; Iz 61,10). Minden teremtmény feladata az ~, de az ember az egyetlen, aki ezt a dicséretet ki is mondja: a lélek az ~ből él (119,175), a halottak már nem dicsérhetik Istent (6,6; 117,17). Az ~ az ember legősibb öröksége, mégpedig nem alkalmanként, hanem folyamatosan (Sir 43,30). Egy formája a →hallgatás is, amikor a szavak elégtelenné válnak (Hab 2,20; Zak 2,17; Jel 8,1). - 2. Az ÚSz-ben Jézus személyében összpontosul az ~ (Mt 11,25; Lk 10,21; Jn 17,1). A ker. ~ az Ő eljövetele óta az Atya dicsérete a közvetítő Krisztus által a Szentlélekben (ApCsel 2,47). - 3. Az Egyh-ban az ~ a →liturgiában ölt testet. A földi liturgia a mennyei liturgia elővételezése. Az Egyh. ~e magának Krisztusnak a dicsérete, Általa lesz a zarándok egyház dicsérete. A lit. szíve, az Eucharisztia az ~ áldozata; a zsolozsma az Egyh. dicsérő imádsága, ennek elvégzése a papok és a szerz-ek elsőrendű kötelessége: napjuk és életük ritmusát ez határozza meg. Az ~ azonban minden ker. ember →imádságának lényeges része a lit-tól függetlenül is. - 4. Az ~ és a szeretet összetartozik: az ~ szeretetből születik és növeli a szeretetet. Kezdeményezője nem az ember, hanem Isten, aki létrehív, és így lehetővé teszi az ~ párbeszédét. **

Schütz 1993:159.