Isten megismerhetősége: →Isten tulajdonságai közé tartozó, predikamentális nyugvó, pozitív sajátság. - Az egyh. tanítóhivatal tételei ~ről: 1. Az igaz Isten a műveiből a természetes ész világosságánál megismerhető. Dogma. 2. A természetes ész segítségével az ember nem képes intuítiv módon megismerni Istent, azaz nem képes Isten látására emelkedni. Dogma. 3. Van hívő istenismeret. Dogma. Ez az istenismeret nem intuitív. - Magyarázat. Természetes megismerhetőségről beszélünk, mert a hitbeli megismerést csak az vonja kétségbe, aki a →kinyilatkoztatást is tagadja. A kérdés az, hogy értelmünk milyen módon és milyen bizonyossággal ismeri meg Istent, főleg létének valóságát. Természetesen ide tartozik az is, hogy létének megismerésébe bele van foglalva lényegének és tulajdonságainak ismerete is. Utána következik a második kérdés, hogy megismerhető-e Isten a termfölötti jelekből: a csodákból, jövendölésekből és Jézus Krisztus működéséből. - Az egyházi tanítóhivatal az I. Vat. Zsin-on így nyilatkozott: Isten mint minden dolog kezdete és célja, a természetes ész világánál biztosan fölismerhető a teremtett dolgokból (D 1785, 1806). Ebben benne van az, hogy a világtól különböző, transzcendens Isten a látható dolgok alapján fölismerhető. A zsin. nem beszélt a megismerés módjáról, sem arról, hogy a konkrét egyes ember legyőzhetetlen tévedésben is lehet, hanem inkább csak az emberi megismerőképesség erejét emelte ki. Az →ontologizmust és a →tradicionalizmust csak akkor érinti a definíció, ha azok a közvetett megismerést lehetetlennek mondják. - A Szentírásban a Bölcs 13,1-9 és a Róm 1,18-21 felelősnek mondja a pogányokat, akik a világ dolgainak szépségét és erejét fölismerték, de nem gondoltak azok teremtőjére és nem adták meg neki a kellő tiszteletet. Pedig a világ teremtése óta Isten örök hatalma és istensége láthatóvá vált a tapasztalati dolgokon keresztül. Ezt megerősíti a Róm 2,14 is, ahol az áll, hogy Isten a törv-t beírta a pogányok szívébe, tehát fölismerhették volna a hozzá fűződő kapcsolatukat. Már az egyhatyák is hangoztatták Isten természetes megismerésének lehetőségét. A kérdést a kozmológiai és teol. érvek kifejtésével tárgyalták. Szt Ágoston a dolgok szépségéből és igazságából kiindulva következtet az örök igazságra, jóságra és szépségre. Ha egyes atyák néha a velünk született istenfogalomról beszélnek, azért a közvetett ismeretet nem zárják ki. Néha talán csak az emberi szellem transzcendens képességére utalnak vele. - A kk-ban ált-ban elfogadták a természetes ismeretet, csak annak módozatairól volt vita. Ockham azt vonta kétségbe, hogy kinyilatkoztatás nélkül Isten egyedülvalósága, végtelensége és mindenhatósága fölismerhető lenne. Luther tagadta az értelem természetes erejét ebben a kérdésben, Descartes és Leibniz ellenben vallották. A felvilágosodás és az angol empirizmus szintén tagadta. A modern fil. nagyrészt átvette Kant fölfogását, hogy Isten léte az okság elvével nem igazolható. Ebből táplálkozott a tradicionalizmus, a →fideizmus és a →modernizmus is. Bizonyos →agnoszticizmust képviselnek mindazok az irányzatok, amelyek egyáltalán kétségbe vonják a transzcendens lét megismerését. - A természetes istenismeret mindig közvetett: a világból következtet teremtőjére, mint első okra. A világnak mint teremtménynek a fölismerése nem okvetlenül előfeltétel, hiszen abban már benne van a Teremtő fogalma is. Elég a világot mint esetleges létezőt fölfogni, hogy joggal következtessünk a szükségszerű létezőre. Isten megismerését nem vezethetjük vissza egy belénk oltott fogalomra, hiszen Isten fogalmát a véges létezőkből kiindulva az analógia segítségével alakítjuk ki. De föl kell tételezni az értelem erejét, amely követeli az elégséges magyarázatot a világ létére és jelenségeire, s megvan a képessége, hogy a tapasztalaton túl, a transzcendens világban keresse a választ. Nem azt nézi, hogy mi hiányzik a világból, hanem keresi a lét végső okát és magyarázatát. Ezt a végső okot nevezzük Istennek. Így az ő lényegét is csak a teremtett létből mint okozatból kiindulva gondolhatjuk el. A világban meglevő tökéletesség csak a végső ok létteljességének vetülete lehet. Isten tehát a cselekvő és minta-ok. Viszont a világban levő tökéletlenségeket, a végességet, a nehézkességet, amit az anyag magával hoz, nem vetíthetjük bele Istenbe. Ő csak változatlan, abszolút szellem lehet, aki minden tökéletességet végtelen fokban birtokol. Ha ennek ellenére az ember számára Isten fölismerése mindig nehéz, tekintetbe kell venni azt a sérelmet és következetlenséget, amit az →áteredő bűn okozott az emberi természetben. G.F.

LThK III:993. - KEK 2127-28.