🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > H > hitérzék
következő 🡲

hitérzék (lat. sensus fidei): a keresztény ember adottsága, mellyel a hit dolgaiban képes megkülönböztetni az igazat a hamistól a →Tanítóhivatallal egységben (vö. 1Kor 2,16; 1Jn 5,20). - A Krisztus-hívőket a Szentlélek tanítja és vezeti be a „teljes igazságba” (Jn 16,13), azaz részesednek a kinyilatkoztatott igazság megértésében és továbbadásában. A II. Vat. Zsin. megfogalmazásában: „A hívők összessége a hitben nem tévedhet, és e különleges tulajdonsága az egész nép természetfölötti ~ében nyilvánul meg, amikor a pp-öktől kezdve a legkisebb világi hívőkig hit és erkölcs dolgában kifejezi egyetemes egyetértését. E ~kel ugyanis, melyet az igazság Lelke ébreszt és tart fönn, Isten népe a szent Tanítóhivatal vezetésével (...) a szenteknek egyszer átadott hithez fogyatkozás nélkül ragaszkodik, igaz ítélettel elmélyül benne, és az életben egyre inkább megvalósítja.” (LG 12) Isten szent népe Krisztus prófétai küldetéséből is elsősorban a természetfölötti ~ által részesedik. E ~ az egész népnek, világi hívőknek és a hierarchiának egyaránt sajátja. - Különleges szerepe van a ~nek a Tanítóhivatal irányítása mellett a →magánkinyilatkoztatások igazságának megítélésében, amennyiben segít megkülönböztetni azt, ami egy ilyen kinyilatkoztatásban Krisztusnak v. az Ő szentjeinek igaz fölszólítása az Egyh. felé, attól, ami esetleg a személy (ált. jóhiszemű) tévedése. **

KEK 91-92, 785, 904.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.