hieroglifák (a gör. hierosz, 'szent' és glüphein, 'vésni' szavakból): az egyiptomi, főleg vésett feliratok →írásjeleinek görög neve. - A ~ban →ideogrammák és hangértékű →írásjelek keverednek. A klasszikus korban mintegy 700 különféle jel volt használatban. A lapidáris változaton kívül nagyon régen ismertek egy mindennapi használatra való folyóírást is, ez volt az ún. hieratikus írás, majd a Kr. e. 7. sz-tól használták az ún. démotikus írást. Ezt a leegyszerűsített írást a gör. írók nevezték el démotikusnak (népi írásnak), a hieroglifákkal és a művelt papok által használt hieratikus írással szemben. A ~ esetében az írás irányát nem szabták meg: lehetett függőleges (vertikális) sorokban felülről lefelé is írni, de ugyanúgy vízszintes (horizontális) sorokban jobbról balra v. fordítva, balról jobbra haladva. Az élőlény formájú írásjel mindig a sor eleje felé nézett. A ~ csak a szavak mássalhangzóvázát jelölték, és csaknem minden szó esetében utaltak a fogalomköri hovatartozásra, v. nyújtottak valamilyen segítséget a kiejtéséhez, az olvasáshoz. A kurzív ~at piros v. fekete tintával és legalább 16 cm hosszú kákaszárral írták, amelynek alsó végét rostosra rágták. Csak a gör-róm. korban kezdték használni a nádtollat íróeszközként. Az íráshoz anyagul főleg a mindig drága →papirusz szolgált, de írtak ~kal cserépdarabokra (→osztrakon), mészkődarabokra, fatáblácskákra v. bőrre is. A legrégibb ~ a Kr. e. 4. sz. végéről valók, a legkésőbbiek Kr. u. 394. VIII. 24-i keletűek. A ~ megfejtése, amely Th. Young ang. és J. Fr. Champollion fr. tudós nevéhez fűződik, az egyiptológia alapjainak megvetését jelentette. **

BL:625.