Magyar Katolikus Lexikon > H > hívők jogai és kötelességei


hívők jogai és kötelességei: az →egyén és közösség kapcsolatát biztosító jogi és erkölcsi rend kerete, a krisztushívőket az Egyházban megillető lehetőségek és terhelő feladatok. - I. Általános megjegyzések. Az összes →krisztushívőket megillető bizonyos jogokra volt ugyan helyenként utalás a CIC 1917-ben is, e jogok azonban a törvényhozó számára nem tűntek külön típusnak. Mégsem jelenti ez azt, hogy a régi egyhjogban ne lettek volna a hívőknek jogaik és kötelességeik. A hívő jogállásának meghatározásakor a CIC 1983 a II. Vat. Zsin. tanítását követve az alapvető egyenlőség gondolatából indul ki, majd a kötelességek és jogok olyan felsorolását adja, amely technikájában emlékeztet az emberi jogokról szóló nyilatkozatokra. E kötelességek és jogok részben isteni, részben tisztán egyh. eredetűek. Számos szerző alapvető jogoknak nevezi őket, mások viszont szándékosan tartózkodnak a külön jelzőktől. Ez utóbbiak óvatossága azon a tényen alapul, hogy a ~t nem külön, sajátos szilárdsággal rendelkező egyh. alaptörv. (alkotmány) tartalmazza - hiszen ennek kibocsátásától a legfőbb törv-hozó eltekintett -, hanem az összes többi jogokhoz hasonlóan magában a Codexben találhatók. Így külön kezelésük formailag nem indokolt. - Egyébként is a hívő jogállását rögzítő legalapvetőbb és legszilárdabb elvek „isteni jogi” természetűek, s így teol. jellegüknél fogva az ember mint törv-hozó által rögzített formulákban aligha foglalhatók össze a teljesség igényével. Akik viszont e kötelességek és jogok alapvető voltát hangsúlyozzák, pl. abból indulnak ki, hogy a hívők alapvetően egyenlőek, s így közös kötelességeik és jogaik is alapvetőnek minősíthetők. - A kötelességek és jogok megkülönböztetése és logikai sorrendje az egyhjogban ma sajátos formában jelenik meg. Számos olyan - a Codexben többnyire kifejezett említéssel (pl. officium habent et ius) jelzett - joga van a hívőknek, amely egyben kötelesség is. Ennek a kánonjogban jellemzőnek tartott egybeesésnek a mélyén többek szerint a →személy és →közösség közötti sajátos viszony fedezhető fel. Az Egyh-ban nem lehet mereven elválasztani és szembeállítani a közérdeket a magánérdekkel, mivel az Egyh. legfőbb közcélja az egyes emberek üdvössége. Ilyen értelemben az Egyh-on belül a →szabadság fogalma is sajátos, hiszen az Istentől való függőségre épül. A CIC-ben nemcsak a ~nek egybeesése a feltűnő, hanem a sorrendjük is. A Codex igen gyakran szándékosan előbb a személyek kötelezettségeit említi, s csak utána szól jogaikról. A többi jogrendek e két fogalmat inkább fordított sorrendben alkalmazzák. A jog és kötelezettség viszonya tekintetében, úgy tűnik, a kánonjog és a többi jogok eltérő modellt tartanak szem előtt. Tört-ileg a világi jogok modellje a →természetjog újkori szemléletéből, a mai kánonjogé a szakrális felfogásból ered. Ez utóbbi szerint az elsődleges a kötelesség, amit az isteni rendelés, az Egyh-ban a sajátos isteni meghívás kíván az embertől, s ez alapozza meg jogunkat arra, ami a kötelesség teljesítéséhez szükséges. - Noha egyesek ezt a Codexben több helyütt szereplő logikai sorrendet arra hivatkozva bírálják, hogy az Egyh-ban sem az egyes egyhjogi kötelezettségek teljesítése érdekében illetik meg a jogok a krisztushívőket, ez nem érinti az alapvető kötelezettégekből fakadó alapvetőnek tűnő jogokat. Azok ugyanis nem pusztán egy zárt pozitív jogrend keretében állnak, hanem épp a kegyelem és a természet rendjének metszéspontjában: az elsőként ajándékozó isteni szeretet lekötelező hívása az egyh. „felfelé nyitott” jogrendjében belső normának számít. A meghívottak közösségében mindenkit erre a hívásra való tekintettel, követése érdekében illetnek meg az alapvető, sajátos jogok. A szentáldozáshoz való jog pl. az erre alkalmas és felkészült hívőt nem azért illeti meg, hogy évi szentáldozási kötelezettségét teljesíthesse, hanem mert az Euch-t Krisztus üdvösségre segítő hatékony eszközként rendelte, hogy mindnyájan éljünk vele. Ilyen hát az az alapvető kötelezettség, mely az Egyh-ban igenis megelőzi a jogokat. - A ~ nem egyforma temészetűek. Vannak köztük olyanok, amelyek magából a hívői mivoltból szükségképpen következnek. Mások sajátosan a hívőre jellemző szabadság állapotából, az egyháztagság aktív cselekvésre felhívó jellegéből, az Egyház - hitben, szentségekben és közös pásztoroknak való alárendeltségben megnyilvánuló - közösség voltából fakadnak. Végül előfordulnak a CIC II. kv-ének elején szereplő jogok között olyanok is, amelyek a hívőt nem csupán mint egyháztagot illetik meg, hanem mint emberi személyt, s így az emberi jogok különböző felsorolásaiban is szerepelnek (vö. pl. 220-221. k.). A törv-hozó szükségesnek tartotta az Egyh-on belül is szavatolni ezeket, hiszen e jogok a dolog természeténél fogva a hívőt mint ilyet az Egyh-on belül is megillethetik (eltérően pl. a vallásszabadság jogától). -

II. Az egyes kötelességek és jogok: 1. Az Egyh-zal való közösség (→communio) megőrzésére a krisztushívők nem csupán nagy formális döntéseik meghozatalában (pl. hitvallás tétele, más vallási közösséghez való csatlakozás, ill. annak mellőzése), hanem cselekvésmódjukban is kötelesek (209. k. 1.§). Az Egyh-zal való közösség megőrzésének kötelezettsége a cselekvésmódot illetően azt is megkívánja, hogy a krisztushívők nagy gonddal teljesítsék azokat a kötelességeket, melyekkel az egyetemes Egyh-nak v. - a jog szerint - saját részegyh-uknak tartoznak. Ez az alapvető kívánalom egyrészt rávilágít, hogy a ~ az egyh. közösség megvalósítása szempontjából elsődlegesek és lényegesek; másrészt jelzi, hogy a hívő nem követelhet „alanyi jogokat” a hívők közösségének, Krisztus misztikus testének ellenében, mivel nem előzi meg a közösséget: csak annyiban illetik meg jogok ebben a közösségben, amennyiben tagja, amennyiben valóban hozzá tartozik. Ez a közösség „nem a tagok szerződéséből jön létre, hanem Isten kezdeményezésére, aki az embert nem egyénileg üdvözíti, hanem úgy, hogy népévé teszi (vö. LG 9), s így a keresztény ember jogai sem a közösség cselekvési szférájának korlátaiként jelentkeznek, s az egyes hívő autonóm és szabad cselekvésének területe sem ellentéte a közösség cselekvési területének”. - 2. Minden hívő (tehát nemcsak papok, szerz-ek) köteles állapotának megfelelően szent életre törekedni, s ezzel is az Egyh. erősödésén és megszentelődésén fáradozni (210.k; vö. LG 39, 40-41). E kötelesség erkölcsi, de jogi jellegű is, hiszen az Egyh. egészének állandóan elmélyülő szentsége valódi közérdek (213, 214, 216, 217, 219, 387. k., 528. k. 2.§). - 3. Minden hívőnek kötelessége és joga az üdvösség örömhírének terjedésén fáradozni (211. k.). Ez a missziós küldetés a ker. beavatás szentségeiből fakad (LG 11 a, 33, AA 3 c, AG 36 a; CIC 225. k. 1.§, 386. k. 1-2.§, 528. k. 1.§, 756-758. k., 777. k. 2.§, 793. k., 872. k.). - 4. A hívők kötelesek felelősségük tudatában, ker. engedelmességgel követni, amit a szt pásztorok Krisztus képviselőiként, mint a hit tanítói kijelentenek, v. mint az Egyh. vezetői elrendelnek (212. k. 1.§). A hierarchia sajátos kötelességeinek és jogainak a hit és erkölcs tanításával kapcsolatban (vö. 752-754. k.) a hívők részéről a felelős engedelmesség kötelezettsége felel meg. Ugyanez vonatkozik az egyh-fegyelem területére is. E kötelesség mindenkire: világira, papra, pp-re, szerz-re érvényes. Tehát a hierarchikus elöljárók nemcsak tanácsot adhatnak a rájuk bízottaknak, nemcsak meggyőzésükre törekedhetnek, hanem kötelező erővel rendelkezhetnek, parancsolhatnak is (DS 2604-2605; LG 27). A felelősség tudatában való engedelmesség azt jelenti, hogy nem egyszerűen azért kell engedelmeskedni, mert parancsoltak valamit, hanem azért, mert törvényesen parancsolták, továbbá hogy kezdeményező módon kell engedelmeskedni, mikor a parancs teret enged a saját kezdeményezéseknek is. Vagyis mikor a parancs törvényes, együttműködő lelkülettel kell engedelmeskedni. A parancs akkor törvényes, ha a hatóság hatáskörén belül adta ki. Az engedetlenség a CIC szerint →büntetendő cselekmény (1371. k.). - 5. A hívők jogosultak - különösen lelki - szükségleteiket, valamint kívánságaikat feltárni az Egyh. pásztorai előtt (212. k. 2.§, vö. LG 37 a). Ez logikusan következik abból, hogy joguk van az Egyh. lelki javaiból (ld. 7. p.) segítséget kapni. A kérelmezés joga egyébként nem tévesztendő össze a kért konkrét dolog elnyeréséhez való joggal, amelyet bizonyos lelki javak esetén, ha a kérés megfelelő, más jogszabályok külön-külön szavatolhatnak. - 6. A véleménynyilvánítás joga az Egyh. javát érintő dolgokról a szt pásztorok előtt joga, sőt néha kötelessége is a hívőknek, még tudásuk, szakértelmük és tekintélyük alapján (212. k. 3.§, vö. LG 37 a). Akinek ugyanis ilyen adottságok folytán a véleménye többet nyom a latban, azt az Egyh. közösségének érdekében terheli a szóbeli v. írásbeli megnyilatkozás kötelessége. A többi hívő előtt is kinyilváníthatják ilyen egyh. közérdeket érintő ügyekben a véleményüket, e jognak azonban a dolog természeténél fogva bizonyos korlátai vannak: a hit és az erkölcs, valamint a szt pásztorok iránti tiszt., továbbá a közjó és a személyek méltósága (212. k. 3.§). - 7. A hívőknek joguk van ahhoz, hogy az Egyh. lelki javaiból segítséget kapjanak. Különösen vonatkozik ez Isten igéjére és a szentségekre (213. k., vö. 762, 843. k.). Ennek a jognak a szt pásztorok részéről kötelességek felelnek meg (vö. pl. 387, 528. k.). A szentségek, szentelmények kiszolgáltatására az illetékes természetesen csak akkor köteles, ha fennállnak a jogban megkívánt feltételek (pl. 843. k., 885. k. 1.§, 912. k., 986. k. 1.§, 1001. k., 1003. k. 2.§, 1058. k.). -

8. A hívőknek joguk van a ker. nevelésre, ami szorosan összefügg az Isten igéjéből való lelki segítséghez való joggal. Ennek alapja a keresztségben kapott meghívás az evang. szerinti életre. Különösen gyermekkeresztség esetén világos, hogy ebből jog származik az evang. megismerésére. A ker. nevelés azonban összetett folyamat, melyben az érett emberi személy kialakításán kívül az is cél, hogy az érintett az üdvösség titkát megismerje és meg tudja élni. Itt tehát nem egyszerűen valamilyen kulturális jellegű köznevelési szolgáltatásról van szó, hanem a személyes, eleven hit megélésére való hatékony segítségről. A hitoktatásról egyébként az Egyh. Törvénykv. külön fej-ben is szól (773-780.k). - 9. A hívőknek joguk van a rítusuk szerinti istentisztelet végzéséhez a törvényesen jóváhagyott rítusok előírásainak megfelelően (214. k.), hiszen a rítusok nagyban hozzájárulnak a hívő azonosságának meghatározásához az Egyh-ban. Ez a jog is jelent kötelezettséget az egyh. hatóság számára: ahol egy bizonyos rítushoz tartozó személyek kellő számban élnek, lpászt. szervezet útján kell gondoskodni sajátos szükségleteikről (vö. OE 4; 383. k. 2.§). - 10. A hívőknek joguk van ahhoz is, hogy lelki életüket az Egyh. tanításával összhangban saját formában élhessék (214. k.). Ez a jog, noha a CIC ezt külön nem említi, de ált. kijelentésével bennfoglaltan elismeri, kiterjed akár az egyéni, akár az egymással társult hívőkre jellemző közös, sajátos lelkiségi formákra. Igen jelentős tény, hogy egy-egy sajátos lelkiségi irányzat gyakran egybeesik valamilyen egyh. mozgalommal, társulással, v. kapcsolódik a megszentelt élet valamely intézményéhez. - 11. Az egyesülési és a gyülekezési jog az Egyh-ban sajátos értelemben és sajátos célból illeti meg a hívőket. Jogukban áll, hogy jótékony ill. vallásos célú v. a ker. hivatást a világban előmozdító társulásokat alapítsanak és vezessenek (215. k., AA 18), valamint hogy ugyanilyen célok megvalósítására összejöveteleket tartsanak (215. k.). A CIC tehát jellegének megfelelően csupán az Egyh. küldetésének közös gyakorlását célzó társulásokról, gyűlésekről szól, s nem foglalkozhat hívei profán célú egyesületekben való részvételével (kivéve az egyh-ellenes társulásokban való tagság, ill. működés büntetését 1374. k.). - 12. A saját apostoli kezdeményezés joga megilleti a hívőket abban az értelemben, hogy állapotuknak és helyzetüknek megfelelően saját kezdeményezéseikkel is előmozdíthatják az ap. tevékenységet. E jog alapja, hogy minden megkeresztelt részesült az Egyh. küldetésében. Ám egyetlen magánkezdeményezésre alapult ap. vállalkozás sem tarthat igényt a katolikus névre (vö. 300. k., 803. k. 3.§, 808. k.), hacsak ehhez az illetékes egyh. hatóság beleegyezését nem adta (216. k., AA 18-19). - 13. Megfelelő kutatási és közlési szabadság illeti meg a szt tud-ok művelőit mindazzal kapcsolatban, amiben jártasak. Meg kell azonban tartaniuk gondolataik közlése során az okosság követelményeit, és mindig kötelesek a tanítóhivatal iránti engedelmességre (218. k.). Ez az engedelmesség a teol. kutatás terén is felelős, kezdeményező, együttműködő magatartást jelent. Egyébként hangsúlyoznunk kell, hogy itt nem az ált. tudományos szabadságról, hanem a szt tud-ok művelőit az Egyh-ban megillető szabadságról van szó. A szt tud-t nem önmagában a tárgya teszi szentté, hanem tárgyával párosuló módszere. Hiszen lehetne ugyanazokkal az adatokkal kizárólag vallástört. szempontból is foglalkozni. A kat. teol. fogalmánál fogva módszertani alapelvként is feltételezi a tanítóhivatallal való egységet. Sőt méltán állíthatjuk, hogy a kat. teológus sajátosan egyh. hivatást gyakorol: Krisztus tanítói küldetésének részese az Egyh. közösségében, amely tevékenységét hierarchikus szerkezetének megfelelően végzi. -14. A hívőknek joguk van ahhoz, hogy életállapotukat minden kényszertől mentesen válasszák meg (219. k.). Ez természetesen nem jelenti azt, hogy mindenkinek joga lenne bármikor bármilyen életállapothoz (tehát pl. hogy klerikus legyen, v. hogy házasságot kössön olyan személlyel, aki ezt nem akarja). Ez a jog alapvető emberi jognak is minősül (vö. GS 26: „jog az életállapot szabad megválasztására”). Mindenesetre a CIC külön is hangsúlyozza, hogy érvénytelen a noviciátus és a fogadalomtétel, ha kényszer, súlyos félelem v. megtévesztés hatására történik (643. k. 1.§ 4, 656. k. 4). Ugyancsak teljességgel tilos az egyh. rend felvételére bármilyen módon is kényszeríteni valakit (1026. k.). A kényszer, félelem v. megtévesztés hatására kötött házasság érvénytelen (1103, 1098. k.). -

15. A jó hírnév és az intimszféra védelméhez az Egyh-ban is kinek-kinek joga van (220. k., vö. GS 26). Ez a jog is az ember ált. jogai közé tartozik, a személyiségi jogok területére. Bennfoglaltan vonatkozik a 220. k. a levéltitok, a képmás, a magánlakás stb. védelmére is, noha csupán a jó hírről szól kifejezetten. A magánszféra védelmének fogalma ugyanis mindezekre kiterjed. Megjegyzendő azonban, hogy az Egyh-ban a hívők nem pusztán ált., „emberi jogi” alapon, hanem sajátos okból is kötelesek kölcsönösen tisztelni egymást (UR 12). Jó hírük, becsületük része az Egyh. tanúságtételének, ennek megsértése az Egyh. működését is károsítja. A magánszféra védelmét látszanak erősíteni a CIC-nek azok az előírásai, melyek a gyóntató v. az elöljáró diszkrécióját hivatottak biztosítani (pl. 630. k. 1.§, 4-5.§, 979. k.). A CIC csak a jó hírnév és a magánszféra törvénytelen megsértését tiltja (vö. 1390. k.), mivel más hibáit, büntetendő cselekményeit felfedni bizonyos esetekben - de sohasem gyónásból származó ismeret alapján - erkölcsileg és jogilag megengedett is lehet, ha más személyek, a társad. vagy az Egyh. java így kívánja. - 16. A hívőt megilleti a jog az egyh. fórumon való jogvédelemre (221. k. 1.§). Ez azt jelenti, hogy mindazokat a jogokat, amelyek a személyeket az Egyh-ban megilletik, egyben kereset is védi (102. k. 5.§, vö. 1491. k.), vagyis egyh. bíróság előtt is érvényesíthetők, ill. védelmezhetők. Ennek keretében a hívőnek arra is joga van, hogy ha az illetékes hatóság perbe hívta, a jog előírásainak megtartásával és méltányosság szerinti alkalmazásával ítélkezzenek róla (221. k. 2.§). Ez az ált. elv megkívánja, hogy az egész egyh. perjogot úgy magyarázzuk, hogy abban az Egyh. tagjainak jogai hatékony védelmet nyerjenek. - 17. A büntetőjogi törvényesség elve az Egyh-ban azt jelenti, hogy a hívőnek joga van arra, hogy kánoni büntetésekkel csakis a törv. előírásai szerint sújtsák (221. k. 3.§). - 18. A hívők kötelesek hozzájárulni az Egyh. szükségleteinek fedezéséhez, hogy az istentiszt-hez, az ap. munkához, a jótékonysághoz és az egyh. szolgálattevők tisztes ellátásához a kellő eszközök ne hiányozzanak (222. k. 1.§). Ez a hozzájárulás nem csupán anyagi jellegű lehet, hanem személyes is (vö. AA 10). Az Egyh. hivatásával szorosan összetartozó tevékenységének ilyen támogatása sokféle módon történhet. E kötelesség teljesítésének konkretizálását az egyetemes jog által meghatározott keretek között (vö. 1261. k. 1.§, 1262, 1260, 1264. k. stb.) a részleges egyhjog előírásai tartalmazzák (vö. 1261. k. 2.§, 1262. k.). - 19. A ker-ek kötelesek az egyhjog szerint is a társad. igazságosság előmozdítására, valamint arra, hogy saját jövedelmükből is segítsék a szegényeket. Ez utóbbi kötelezettséget a CIC Isten parancsára hivatkozva mondja ki (222. k. 2.§). Teljesítésének jellegét és módozatait hivatalos tekintéllyel az Egyh. szociális tanításáról szóló dokumentumok jelölik meg. Az igazságosság előmozdítása és a szegények segítése annyiban sajátosan Egyh-on belüli kötelessége a hívőnek, amennyiben az Egyh. küldetésének, tanúságtételének is szerves részét alkotja. Különös vonása az erről szóló újabb pápai tanításnak a →szolidaritás hangsúlyozása. A társad. igazságosság ilyen aktív előmozdítását tehát a ker. embertől az Egyh. tanúságtétele érdekében a kánonjog is megkívánja (225. k. 2.§, 282, 298. k. 1.§). -

III. A jogok gyakorlásának korlátai. A hívőknek jogaik gyakorlásában - egyénileg és társulásokba tömörülve is - tiszt-ben kell tartaniuk bizonyos határokat. Ezek a 223. k. szerint: az egyh. közjó, a többiek jogai és a mások iránti kötelességek. Az egyh. közjó az egész kánonjog ihletője és mozgatója, fogalmában az egyh. közösség biztosításának, Krisztus teste építéséhez a feltételek megvalósításának igénye fejeződik ki. A lelkek üdvösségéhez mint az egyhjog célját és magyarázatát meghatározó vezérelvhez (1752. k.) viszonyítva az egyh. közjó hasonló értelműnek látszik, de nem teljesen azonosnak. A „közjóban” ugyanis az üdvösség szolgálatának közösségi oldalán van a hangsúly. A lelkek üdvössége végső és legmagasabb egyh. közérdeknek, az Egyh. léte értelmének tekinthető. Azt, hogy az egyh. közjó a jogok gyakorlására nézve milyen konkrét következményekkel jár, az egyh. hatóság hivatott kötelező erővel megjelölni, a hívői jogok gyakorlását irányítani (223. k. 2.§). E.P.

Erdő 1991:162.