Hippokratész (Kosz szigete, Kr. e. 460-Larissza, Thesszália, Kr. e. 377 k.): orvos, természetbúvár, filozófus. - A monda szerint az aszklepiadák nemzetségéből származott, kiknek őse →Asclepius. Nagyapja perzsa hadjáratok idején híres orvos. Athénban ~ Gorgiász növ-e. Iskolái után 12 é. utazott, mindenütt gyógyított. Hazatérve Kosz szg-én isk-t vezetett. - A gyógyítás hagyományos ismereteit megtisztította és először foglalta rendszerbe úgy, hogy a megfigyelésre és a gondos vizsgálatra alapozott. Művei, a Corpus Hippocraticum 72 kisebb-nagyobb műből áll. Embert nem boncolt, innen adódtak fogyatékosságai. Szerinte az emberi testet az Empedoklész-féle →négy elemnek (tűz, víz levegő, föld) megfelelő 4 nedv (a vér, a nyál, a sárga és a fekete epe) alkotja. Kellő arányuk adja az egészséget, ha egyik megromlik, betegség támad; az orvos feladata a nedvek és helyes arányuk helyreállítása. E nedveknek az éltető erőt a meleg adja, melynek közp-ja a szív, s a légzéskor a levegőből fölvett pneuma táplálja. A pulzusnak nem tulajdonított fontosságot, a hallgatózást viszont ismerte és le is írta. Alapelve volt, hogy a tulajdonképpeni gyógyító a természet, az orvos csak elősegítheti a természetes folyamatokat. Gyógymódjai korabeliek, de orvosi etikája a kinyilatkoztatás nélküli világban máig a legnemesebb. →Galénosz **

Pecz 1985. I/2:926.