gyapjú (ótörök eredetű szó, lat. vellus): tág értelemben minden lenyírt állatszőr (→kecske, →teve), szoros értelemben a →juh szőre. Természetes színe fehér, de festeni is szokták. Ősidők óta a textilfélék legfontosabb állati nyersanyaga. - 1. A Szentírásban. A birka első gyapja a →birkanyírás után a papot illette meg (MTörv 18,4); a többit megfonták, megszőtték, s ruhát készítettek belőle a →papi öltözék kivételével, melynek vászonból kellett készülnie (Kiv 28,39.42; Ez 44,18). Használtak természetes színű ~t (Iz 1,18; Jel 1,14), de festették is, pl. bíborszínűre (Péld 31,22). ~ból és lenből vegyesen szőni tilos volt (MTörv 11,11; →Szárdesz). - 2. Feldolgozása. Mo-on a hosszúszőrű magyar v. purzsa juh durva ~át használták, idővel ezt kiszorította (a K-i országrészben) a finomabb merinói ~. A juhot régebben 2x nyírták: tavasszal és ősszel, a bárányokat külön nyáron. Ma már többnyire csak 1x nyírnak egy évben, rendesen tavasszal. Mivel a meglehetősen sok zsírt tartalmazó ~ erősen szennyes, sőt összetapad, nyírás előtt meg szokták a juhot úsztatni, lehetőleg folyóvízben. A Rábaközben és Kemenesalján régebben úgy úsztattak, hogy a Kis-Rábának alig 1 m mély vizén a juhászkampóval felszerelt pásztorok, béresek kettős sorfala között, nagy hűhóval a juhászkutyák egyik ismételten partról a másikra terelték, s közben az emberek sorra víz alá buktatták az úszó juhokat, hogy a ~ mindenütt átázzék. A hatodik úszás után a ~ jól fölázott és megtisztult, s ha a juh megszáradt, hozzáfogtak a nyíráshoz. Szoboszlón a juhokat egy kerítéssel körülvett, kideszkázott vízgödörbe, az úsztatóba lökdösték v. dobálták, úgy mosták ki a ~ szennyét. Néhol a szappanfű gyökerének főzetével is mosták a juhot, hogy a ~ tisztább legyen. 1914 u. nem úsztattak, mert a kereskedők csak a zsíros ~ vették meg. - A nyírás szerszáma az általánosan használt rugós olló, mely Eu-ban már a vaskorszaki leletek között is előfordul és K-Ázsiáig mind a mai napig sok helyen él. Nyíráskor a juhász a juhot féloldalt fekteti, s az ollóval a fején kezdve nyír lefelé simán, tőből, hogy egy gomolyában váljék le a ~. A szabadban telelt v. gyakran megázott ~ kevésbé zsíros, ezért kevésbé értékes. Az egy darabban lenyírt ~t összehengerítik, összekötik, s a gyapjas zsákba tömik. - A lenyírt, megmosott és szétzilált ~t fonatlanul v. megfonva, ill. szőve és ványolva dolgozzák föl. A fonatlanból lesz a nemez, a fonottból a →posztó. A nemezgyártás a finomabb ~nak azon a tulajdonságán alapszik, hogy ha vizesen összegyúrják és egybesajtolják, szálai tartósan összetapadnak. - A legvastagabb ~szövetek a cserge, babó, bannya v. gubapokróc, amelyből a guba nevű ruha készül. A gubapokróc igen durva szövésű kelme, amelybe kilógó, hosszú ~fürtöket szőnek, ezért a szövet első tekintetre gyapjas juhbőrnek látszik. Szövés után kallózzák, ezzel sűrűbbé válik. Rendesen fekete, de elég gyakori a fehér és a kevert ~ból készült mákos és daruguba is. A bihari Kis-Sárréten kenderkócból is csinálnak durvaszövésű fürtös gubát. Néhol házilag maga a nép is készíti, de leginkább a gubacsapó mester állítja elő. A guba részint a bőrködmön, részint a szűr szerepét tölti be, ezért a guba elterjedési ter-én az említett két ruhaféle rendesen hiányzik. **

MN II:139. - BL:507.