granuláció (lat., a granum, 'gabonaszem', 'szemcse' szóból): ősi ötvösművészeti díszítő technika, mellyel apró fémgolyókat ornamentális v. figurális elrendezésben, fémes kötés segítségével, fémfölületeken rögzítenek. - A jó ~s munka esztétikai hatását technikai oldalról megközelítve a szemcsék nagysága, alakja, elrendezésük szabályszerűsége és a szabad szemmel nem észlelhető fémes kötés adja. A →filigrándíszítés mellett az egyik legrégibb és legelterjedtebb díszítési eljárás. Több mint 4000 éve ismert, első példái Mezopotámiából származnak (Ur városa, Kr. e. 2560-2400), de ismerték Egyiptomban, Perzsiában és az egész K-en, Eu-ban szinte napjainkig. Az eljárásnak több leírása létezik, a 19. sz. titokzatosság iránti fogékonysága mégis megfejthetetlen technikai rejtélyként beszélt róla. Divatba az etruszk sírok föltárása hozta ismét, mivel az ókorban ez a nép fejlesztette a ~t a legnagyobb tökéletességre. - Az eljárás kutatói számára 3 technikai probléma megfejtése jelentett nehézséget: 1. hogyan lehetett az igen apró, a gömbalakot erősen megközelítő, egyforma nagyságú szemcséket előállítani; 2. hogyan lehetett e szemcséket oly szabályos elrendezésben a hordozó anyagon (vagyis a díszítendő tárgyon) forrasztás végett rögzíteni; 3. hogyan lehetett a szemcséket úgy fölforrasztani, hogy a forrasztóanyagnak szinte nyoma sem maradt. - A „titokzatos” eljárást és tört-ét Jochem Wolters, a pforzheimi (NSZK) Goldschmiedeschule főig-ja dolgozta föl (Die Granulation. Callwey Verlag, München, 1983) hatalmas forrásanyag fölhasználásával és terjedelmes fényképes illusztráció bemutatásával. O.F.