🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > G > gaón
következő 🡲

gaón (héb.): Perzsiában Kr. u. 589-1038: a szúrai és pumbaditai Talmud-értelmező zsidó akadémiák feje. - Az akad. rektoraként a ~ 70 tanárt irányított, kik nem csupán teol-ok és filológusok, hanem jogászok is voltak. A munkájuk alapjául szolgáló Talmud-traktátust a ~ jelölte ki, és a vitában ő is részt vett. A ~ legfőbb feladata az volt, hogy az egész világról hozzá érkezett kérdésekre írásos döntést adjon a diaszpórában élő zsidóknak. A ~ mint a keleti bíróság fő bírája nevezte ki a kerületi bírákat. Kinevezését az →exilarchától kapta, akitől egyébként teljesen függetlenül dolgozott. Az egész perzsa uralom alatt élő zsidóságra vonatkozó határozatokat a két ~ és az exilarcha írta alá. - A szúrai ~ tekintélyesebb volt a pumbaditainál: a nyilvánosság előtt az exilarcha jobbján jelent meg, az áldást ő mondta, s először ő foglalt helyet. Az exilarcha halála esetén ellátta annak hivatalát az új megválasztásáig. A zsidó lit. máig érvényes formáját a szúrai ~ok alakították ki, akiknek irod. munkássága is jóval jelentősebb volt. Befolyásuk főleg a K-i, É-afrikai és spo-i zsidókra volt nagy. - 1038 u. Palesztinában próbálták újjáéleszteni intézményét. 88

MZSL:306.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.