gabonatartó, hombár, kástu, szuszék: gabona tárolására alkalmas edény, láda vagy erre alkalmassá tett hely. - A →gabona eltartásában ősi megoldások éltek a 20 sz. közepéig. Nagyobb mennyiségű szemes terményt sík és száraz vidéken kifüstölt és szalmával bélelt korsó v. körte alakú verembe eregettek. Sík, de talajvizes területen (pl. a Közép-Tisza tájékán) méhkaptár alakú, félölnyire a talajba ásott sár- v. vályogépítmények voltak a földfeletti ~k (búzavermek, szúszékok) kúpos födéllel, néha igen tekintélyes befogadóképességgel. A búzavermet az udvarba építették, hogy állandóan szem előtt legyen. - Kis mennyiségű gabonát bodonba, bödönalakú, fonott és sározott kasba v. gyékényputtonba (Szatmár) töltöttek. A bodon és a kas gyakran a padlás földjébe volt betapasztva. A fonott és tapasztott, gömbölyű v. mély tál stb. alakú, laza fedelű kas v. hombár az Alföld D-i részén (Csongrád, Bács) és a K-i országrész udvaraiban ált. volt. Néha e hombárt szántalpra szerelték, hogy a talpas házhoz hasonlóan tűz esetén elvontathassák. - A hombárok családjába tartozik a boronából és pallóból épített, földszintes v. emeletes, tornácos göcseji kástu (kásti, kástil) is. A földszintes kástuban állanak a magtartóhordók és hombárok, az emeletesben fent a padlón a gabona, alul a burgonya, tök és a faragószerszám. - Erdélyi házak tornácán gyakori a nagy gabonatartó szúszék (szuszink). Bükkfából bárdolják, zsindely módjára egymás fölé illesztett oldaldeszkáit négy saroklábba eresztik és antik formájú nyerges tetővel fedik be. Félreismerhetetlenül →szarkofág szabású, s nyilván ősrégi eredetű. Erdély módosabb helyein a gabonás szuszékok külön épületben állnak. **

MN I:59.