🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > F > faszobrászat
következő 🡲

faszobrászat: anyagként →fát használó faragó művészet. -Alkotásai alapanyaga miatt törékenyek, gyúlékonyak, kedvezőtlen körülmények között, ha nem tartósítják, férgek, rovarok, gombák miatt romlandók is. Emlékei a kőszobroknál gyérebbek és korban jóval fiatalabbak. - 1. A középkori ~, 1200-1600. A művésznek ismernie kellett a fölhasznált anyag tulajdonságait és fa „utóéletét” is, mely követi a környezet változásait. A földolgozásra kiszemelt hárs-, juhar-, nyár-, tölgy-, dió-, körte-, cirbolya- és vörösfenyő-fákat ősszel és télen vágták ki, amikor legkisebb a nedvtartalmuk. A lehántolt, ág- és csomómentes törzset munkábavételig a műhely padlásán szárították, lenolaj és mínium keverékével átitatták. - A kk. faszobor majdnem mindig oltár szekrényében állt, főként szemből látták, hátoldalát ezért ritkán dolgozták ki. A fatömb belsejét kivájták, mert még a leggondosabban szárított fa is összehúzódik és tágul a levegő nedvességtartalmának változása szerint. Mivel legerősebben a törzs közepe dolgozik, különösen nagyméretű szobrok esetében ezt eltávolították. Ezzel egyszerre kerülték el a repedés veszélyét és csökkentették a szobor súlyát. A művész így egy vastag falú 1/2 v. 3/4 hengerpalástot faragott. A felület kialakításához különböző méretű és homorulatú acélvésőket használtak. A kk. szobrász egy tömbből faragott. Legtöbbször még a Madonna-szobrok ágasbogas koronája és karján a gyermek Jézus is ugyanabból a darabból való. Igen ritka egy-egy elállóbb kéz külön betoldása. Nagyobb szoborcsoportokat úgy alkottak, hogy különálló egyes alakokat helyeztek egymás mellé, csupán mozdulataik fejezték ki összetartozásukat. Csak népesebb csoportok esetében, mint pl. a Mária halála-jeleneteknél segítettek úgy, hogy több darabból enyvezték össze a szükséges nagyobb méretű felületet a kívánt kompozíció kifaragásához. A faszobrok felületét előkészítés után festették és aranyozták. Az enyves gipsz- v. krétaalapozást száradás után zsurlófűvel csiszolták. A kk. szobrok jellemző színei a →kék, a →zöld és a →piros, kötőanyagul →temperát alkalmaztak. Külön eljárást használtak az →aranyozáshoz. Az arany eleinte csak díszítő elemként szerepelt a többi szín között. A 15. sz: mind nagyobb teret kapott, végül a szabadon maradt testrészek kivételével az egész felületet aranyozták. Megkülönböztették a fényezett és a matt aranyozást, az utóbbit főképp járulékos részeken, oromdíszek zugaiban álló mellékalakokon alkalmazták. A fényes aranyozásnál az alapozás örmény →bólusszal, vörösbarna zsíros földfestékkel történt, ami fokozta a csillogás melegségét. Az előkészítés után vitték föl a megfelelő vékonyságú laparanyat, melynek rögzítéséhez tojásfehérjét használtak. Az aranyat dukátokból vékonyították, amire a legmegfelelőbb, legfinomabb a rajnai és a m. aranypénz volt. Matt aranyozásnál olajpác alapra került az előbbinél vékonyabb rétegben a laparany. - A témaválasztás szűk körben mozgott. Az oltárok közp. helye majdnem mindig Máriát illette, karján a gyermek Jézussal (→Madonna), legtöbbször a tp. és oltár védősztje is Mária oldalára került (Kassán: a bibliai és Árpádházi Szt Erzsébet, Lőcsén: Szt Jakab ap. és testvére, János). Többalakos csoportnál is Mária legalább az egyik főszereplő (Lőcse és Bártfa Betlehem-oltárai, a szepeshelyi Mária halála-, a berki Mária mennybevitele-, a kisszebeni Angyali üdvözlet-, a lőcsei Szt Anna-, a kassai Vizitáció-oltár, Krisztus siratása-jelenetek). Csak kivételesen és később kapta meg a védőszent a főhelyet (Szepesszombat, Szt György lovas alakja). Különleges, foglalkozásokat pártoló szent-kultusz inkább csak a bányavidékekre jellemző, Borbálával és Katalinnal. A m. sztek közül Erzsébeten kívül István és László kir-okkal is találkozhatunk. Az oltárok és diadalívek Kálváriáiban a feszület mellett Mária és János mindig látható, Magdolna és a latrok alakja ritkán. A ~ tehát az Egyh. fő alakjait állította a hívők elé, az oltárra összpontosítva a figyelmet. Egy kiemelkedő emlékünk kivétel, a →garamszentbenedeki Úrkoporsó. - A mo-i ~ emlékei. A 14. sz. ~a a francia plasztika Szilézián át közvetített hatása alatt áll. A →Szepességet, Kassát és Sáros vm-t, a →bányavárosok körzetét, Erdélyt és a Dunántúl Ny-i sávját (Pozsony és Alsólendva közt) leszámítva szinte semmi ~i emlék nem maradt. Ennek okai a pusztító hadjáratok, a tör. uralom és a reformáció, mely ált. azzal kezdődött, hogy elpusztították a „bálványokat”, ti. a tp-ok ~i berendezését, oltárokat, szobrokat. - Név szerint ismert művész a →lágy stílus és a kemény stílus között korszakhatárt alkotó →Kassai Jakab, →Lőcsei Pál, s néhány alkotásáról elnevezett mester: →Mateóci Királyszobrok Mestere, Lőcsei Szent Miklós-oltár Mestere, Lőcsei Jézus születése-csoport Mestere, →Szent Anna-oltárok Mestere. -

1200/30: lándoki feszület (→Lándok), 1230/50: hunfalvi feszület (→Hunfalva), 1250 k.: →máriavölgyi Madonna, 13. sz. vége: krigi oltárka, 1330/1350: lándoki Madonna (→Lándok), 1330/60: →mateóci feszület, →rokitói szobrok, 1340/60: →frauenkircheni Madonna, →héthársi Pieta, →lőcsei Szent Miklós, →nagyőri Madonna, →ruszkini Madonna, →szlatvini Madonna, →toporci Madonna, →zólyomlipcsei Madonna, 1350 k.: →kassai Madonna, 1350/70: felsőerdőfalvi Mettercia (→Felsőerdőfalva), →garamszentbenedeki Madonna, →lőcsei feszület, →svábfalvi Madonna, →szepesdaróci feszület, 1360/80: →malduri Női Szentek, 1370/90: →felsőzugói Madonna, →gyapári Madonna, →iglói Apostol, →kisóci Szent Miklós, →prágai Madonna, →szelcsei Szent Miklós, →turócbélai Mettercia, 1380/1400: →szepesbélai feszület, 1400 k.: →ólublói Madonna, →szépréti Madonna, 1400/10: dénesfalvi Mária Magdolna, →kisdisznódi Madonna, →kislomnici Madonna, →szekcsőaljai Szent Miklós-oltár, →vágújhelyi Madonna, 1420/30: lőcsei Madonna, →lőcsei Szent Katalin-oltár, →podolini Szent Katalin, 1430/40: →kassai Kálvária, →krigi Női Szent, 1440/50: csütörtökhelyi →Krisztus Mária lelkével, 1443: freisingi Madonna, 1450 e.: →ruszti Madonna, 1450 k.: →fraknói Madonna, →leibici Szent Miklós, →lőcsei Kálvária, →zalaszentgróti Remete Szent Antal domborműve, 1450/60: bártfai →Szent Borbála-oltár, →tüskevári Madonna I., 1460/70: →tüskevári Madonna II., 1470/80: →jánosréti főoltár, jánosréti →Krisztus sírbatétele, →pinkakertesi Madonna, 1474/85: →kassai főoltár, 1480 k.: →jáki Madonna, 1480/90: diósgyőri Madonna (→Diósgyőr), bártfai →Fájdalmas Szentháromság, →gánóci Szent Szaniszló-retabulum, bártfai →Kálvária-oltár, →lessesi feszület, bártfai →Magdolna mennybevitele-dombormű, →garamszentbenedeki Úrkoporsó, 1485-1500: →Kornis-kereszt, 1490 k.: →lőcsei feszület, 1490/1500: →galgóci Jézus születése-dombormű, →nagyszebeni Madonna, 1500 k.: →keszthelyi Pieta, →kőszegi Madonna, →svábfalvi Fájdalmak férfia, →tájói Szent János-tál, →zalaszentgróti Madonna, 1500/10: →lőcsei Jézus születése-csoport, →kassai Hétfájdalmú Szűz, lándoki Mária-főoltár, eperjesi →Pihenő Krisztus, →svábfalvi Madonna, 1508/17: lőcsei főoltár, 1510 k.: →kisszebeni Kálvária-oltár, →kisszebeni Szent Anna-oltár, →szepesolaszi feszület, 1510/16: →kisszebeni főoltár, 1510/20: gánóci Madonna (→Gánóc), →leibici feszület, →kisszebeni Angyali üdvözlet-oltár, lőcsei Szent György, →monyhádi Mettercia, 1510 k.: →kisszebeni Egyházatyák oltára, 1515: →nagyócsai Mária halála, 1516/20: →káposztafalvi főoltár, 1516: →szepesszombati Szent György-oltár, 1517: →kassai Vizitáció, 1520 k.: →héthársi Mária-főoltár, →késmárki feszület, →liptószentmiklósi Oltáriszentség-oltár, →nagyszebeni feszület, 1520/30: →iglói Kálvária, lőcsei Szent Anna-oltár, →nagyszebeni id. Szent Jakab apostol, 1520: lőcsei Szent János-oltár, 1524 k.: →szászsebesi főoltár, 16. sz. eleje: →turócszentilonai Mária-oltár, →márkfalvi főoltár, →radványi Pieta, →selmecbányai feszület, →Veronika kendője. - Sajátos szobortípusok a →kegyelem trónusa, →misztikus kereszt, →Oroszlános Madonna, →Szent János-tál, →Szép Madonna.

2. A barokk ~ 1600-1800. A ragyogó színekben csillogó, karcsú faszobrok nem soká pompázhattak zavartalanul a szárnyasoltárok szekrényeiben s oromzataik csipkés tornyocskái között, v. a tp-ok diadalív-gerendáin mint Kálvária-alakok. A gyertyaláng korma és a por évtizedek alatt a színeket megfakította, a szú a faanyagot tönkretette. A fejlődő művészi ízlés is új formákat kívánt. Az eredetileg szerényebb főoltárt nagyobb arányúval cserélték ki; a régit először mellékoltárrá alakították, majd lebontották. Szobrai megújított, egyre vastagabb festékrétegek köntösében egy darabig még külön álldogáltak, de a mellékoltárok, a kegyszobrok kivételével, előbb-utóbb a tp. padlására kerültek. Mo-on főleg a 17. sz. végén és a 18. sz: emeltek új oltárokat. A barokk stílus legszebb alkotásai ott találhatók, ahol a kk. mesterség soha nem halt ki egészen: az É-Felvidéken, a hatósugarába eső erdélyi részeken, a Dunántúl Ny-i sávjában. Új központ és tényező Pest-Buda, ahol az életet a tör. hódoltság után elölről kellett kezdeni. Az első bevándorló művészcsoportból, melyben számos ol. is akadt, nem sokan maradtak nálunk végleg. A hivatalos támogatással állított első emlékek még nem adtak elegendő megélhetési alapot a művészeknek, kiknek egy része Sopronból, Kismartonból költözött Pest-Budára, mások Au-ból, No-ból jöttek. - A polgár-művészek mellett a barokk kori ~ jelentős mesterei elsősorban jezsuiták, pálosok, minoriták asztalos faragó fráterei, de a ciszt-ek és bencések között is akadt egy-egy kiemelkedő egyéniség. - A ~ technikája a 16-18. sz: lényegesen megváltozott. Már nem az adott farönk határozta meg a szobrot, mert ahol a mestert fantáziája (különösen a stukkó nyújtotta korlátlan lehetőségek mintájára) a tömbön túl ragadta, csapolással és ragasztással kitoldotta a fatömböt. A szobrok hátoldalát, még ha fülkébe, háttér elé kerültek is, kidolgozták, de tömör faszobrokat ezután sem csináltak. - A formaadáshoz ötletért a barokkban éppúgy szívesen fordultak már kialakult, bevált mintaképhez v. metszethez, mint a kk-ban. A felületek színezéséhez is ragaszkodtak, de a teljes aranyozás ekkor már ritkább. Az arany mellett az ezüst is teret kapott; a színezésnél nem pusztán az elvont díszítő hatás fokozása volt a cél, hanem valószerűségre törekedtek. A használt színskála szélesebb, gazdagabb lett. - A barokk oltár már nem egyedül az istentiszt. cselekmény színtere volt, hanem, magába olvasztva a gótika idején külön álló szentségházat, tabernákuluma az Oltáriszentség állandó őrzésére is szolgált. Ez a körülmény alakította ki a →tabernákulumok mellett adoráló angyalok típusát. Hosszú soruk a legkülönbözőbb stílusváltozatban nálunk G. R. Donner hatalmas pozsonyi ólomszobrait vette mintaképül.

- A →szárnyasoltárok fokozatos fejlődés folyamán nagy oszloprendes, diadalkapu jellegű építménnyé alakultak, melynek oldalsó oszlopközeiben állnak egyesével a szoboralakok. A főhelyet, a kk. oltárszekrény utódát leginkább festmény tölti ki, csak ritkábban szoborcsoport. A szobrok tárgya lényegesen nem változott: a vallás főigazságait, v. a kedvelt szteket állítják elénk. Gyakoriak a segítő sztek: Rókus, Sebestyén, Flórián. A szerz-eknél rendjük alapító v. kiemelkedő tagjai szerepelnek. - Újítás a kk-ral szemben a faszobrok alkalmazása a szószékeken. Az evangélistákon kívül leggyakrabban az egyhatyák szerepelnek, mint akiknek tanítására a pap igehirdetésének támaszkodnia kell. Arányaiban kevésbé jelentős, de igen jellemző egy, a keresztelőkutakon gyakorta előforduló jelenet, Krisztus keresztelése. - A barokk kor ~i alkotásai tp-aink nagy részében ma is teljesítik feladatukat. A jelentősebb darabokról a megfelelő pléb-k cikkeiben van szó. A legfontosabb szobrászok: →Baumgartner Bernát SJ, →Bebó Károly, Georg Raphael →Donner, Johann Georg →Dorfmeister, →Eberhardt Antal, →Eberhardt Ferenc, Johann Martin →Fischer, →Gode Lajos, →Graf Antal OFM, →Halblechner Vencel, →Ham Jacob, →Hartman József, →Hebenstreit József, →Held Frigyes, →Hofmayer Simon, Johann Anton →Kraus, →Lerch János, →Motzer József, Sigismund →Möss, →Nachtigall János, →Ohmann Béla, →Richter Ferenc OCD, →Rieder András, →Ruesmann Antal, →Sartory József, →Schmidt József Ferenc, →Schuchbauer Antal, →Schwaiger Antal, →Speth Ferenc, Philipp Jacob →Straub, →Stuhlhoff Sebestyén OSB, →Taller József, →Temporovics Zakariás OFMConv, →Weibl Tamás. →Krucsay-oltár. M.Gy.

Archaeológiai Értes. 1894:230. (Huszka József: A Rubigall-féle ajtó a zólyomlipcsei várban); 1935:223. (Aggházy Mária: Két adat a 18. sz. mo-i fafaragásához) - Művészet 1910:430. (M. Dienert faszobrász) - A Műgyűjtő 1929:273. (Genthon István: Régi m. faszobrok) - Kampis Antal: A kk. ~ Mo-on. Bp., 1940. - Aggházy Mária: Régi mo-i faszobrok. Bp., 1958. - Aggházy I-III. - Radocsay 1967. - Marosi 1987.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.