🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > E > evangélium
következő 🡲

evangélium (a gör. euangelion, 'örömhír', 'örömhírért adott jutalom' szóból): az ókori gör-öknél eredetileg a jó hír hozataláért járó jutalom, később maga a jó hír; a jóslásokban a kedvező isteni szó; a róm. császárkultusz idején a cs. születésének, trónfoglalásának, győzelmének, látogatásának v. rendeletének kihirdetése. Az Egyh-ban az üdvösség örömhíre és az ezt tartalmazó 4 szentírási könyv. - 1. Az üdvösség örömhíre.  A Szentírásban már az ÓSz-ben (a LXX-ban) is több helyen szerepel (2Sám 4,10; 18,22.25). Azt a próféciát jelenti, hogy Isten megszabadítja népét a fogságból és fölállítja kirságát Jeruzsálemben (Iz 52,7; Zsolt 68,12; 96). - Az ÚSz-ben Jézus örömhíre, hogy Isten országa elérkezett (vö. Mk 1,14; Mt 4,23; 9,35; Lk 4,43), hogy az ő személyében, szavaiban és cselekedeteiben jelenik meg Isten országa (vö. Lk 16,16). Jézus beszédeiben alkalmazkodott az ósz-i szóhasználathoz, s főleg az evangelizálni igét, 'hirdetni az ~ot' használta, részben a LXX idézett helyeihez kapcsolódóan (Mt 11,5: a szegényeknek hirdetik az ~ot = Iz 61,1; Lk 4,18;. Mk 13,10; 14,9). Az ~ főnév Mt-ban 4x, Mk-ban 8x, Pál leveleiben 60x szerepel. János ~ában sem igei, sem főnévi formában nem található, és a főnév Lk-ból is hiányzik. Szt Pál viszont sokkal gyakrabban használta a főnevet, mint az igét, nála az ~ szó egyaránt jelölheti magát az Istentől kiinduló igehirdetést (mint tettet) és ennek az igehirdetésnek a tartalmát. - Az apostoli egyház az ~ szóban foglalta össze Jézus eljövetelét, működését, szenvedését, föltámadását mint megváltó eseményt, ami által megvalósult a megígért szövetség (ApCsel 5,42; 8,35; 10,34-43, Mk 16,15). Pál ap. arra hivatkozik, hogy a feltámadt Úr bízta meg „Isten ~ának”, közelebbről a - Jézus engesztelő szenvedése alapján - könyörülő Isten minden embernek szóló ajándékának hirdetésével (1Kor 15,1-4; Róm 1,16). A szót állandóan a Krisztusban már jelenlévő üdvösség megjelölésére használja (vö. Róm 1,16; 11,28; 15,19; 1Kor 9,12.18; 2Kor 2,12; Gal 1,7) és közelebbről meghatározva „Isten (Róm 1,1; 15,16) v. Krisztus ~ának” (1Kor 9,12; 2Kor 10,14) nevezi. Az ~ hirdetése hitet ébreszt a hallgatókban (Róm 1,16; 10,8-15; 1Kor 2,1-5). Mint az „igazság szava” (2Kor 6,7), „Isten szava” (Kol 1,5; Ef 1,13) feltárja Isten igazságát, az ember saját igazságát ostobaságnak mutatja be (1Kor 1,18-24) és „Isten erejeként” üdvözít mindenkit, aki hisz (Róm 1,16; Ef 1,13). Leleplezi az ember minden igyekezetét, hogy a maga erejéből számítson valakinek Isten előtt (vö. Róm 3,28; 10,3; Gal 2,16; 3,3.11). Csak az ~ba vetett hit szerzi meg az üdvöséget (Róm 1,16; Gal 5,5). Aki el tudja hinni, hogy Isten minden embert úgy szeret, mint a saját Fiát (vö. Róm 5,6-11; 8,31; Jn 3,16), az békére, örömre, reményre talál, és képes lesz a viszontszeretetre (Róm 5,1-5; 8,31-39; Gal 5,22; Ef 2,5-17). - 2. A Szentírás 4 úsz-i könyve: →evangéliumok - 3. A 4 könyvből a szentmisében felolvasott részlet.  A 2. sz-tól rendszeresen olvassák, ahogy Szt Ireneus mondja, a „négyféle ~ot” vasárnaponként (erről 150 k. Szt Jusztin számol be elsőnek) azzal a meggyőződéssel, hogy általa maga a föltámadott Úr szól Egyházához.  Ez indokolja a ma is érvényes szokásokat a lit-ban: a kv. megtömjénezése, olvasásakor fölállás, megcsókolása. Olvasását a →perikóparend határozza meg. A bizánci szert-ban a 4 ~ot tartalmazó kvet az oltáron, a szentségház előtt tartják. A Mt 116, Mk 71, Lk 114, Jn 67 szakaszra osztva kerül felolvasásra. A →tüpikon határozza meg, hogy az év egyes napjain melyik szakaszt kell fölolvasni a liturgián és más istentiszt-eken. Minden szakasz egy évben legalább egyszer sorra kerül. **-P.I.

Melles 1937:45, 74, 123. - Onasch 1981:112. - BL:403.   

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.