erkölcsi cselekedet: emberi →cselekedet, amennyiben kifejezi és meghatározza a cselekvő ember jó v. rossz voltát. - 1. Az ~ és a személy kapcsolata. II. János Pál tanítása szerint az emberi →szabadság és Isten törvénye közötti kapcsolat, melynek benső és eleven székhelye a →lelkiismeret, az ~ekben nyilvánul és valósul meg. Az ember mint ember cselekedetei által tökéletesedik, mert arra hivatott, hogy önként keresse Teremtőjét és szabadon jusson el a vele való egyesülésre, a teljes és boldog tökéletességre (GS 17). Az ember cselekedetei nem csupán a rajta kívüli dolgokban okoznak változásokat, hanem mivel szabadon választotta őket, erkölcsileg minősítik őt magát és meghatározzák lelke arculatát. - Az ~ akkor jó, amikor a szabad választások megegyeznek az ember igaz javával, s így kifejezik a személy szándékos igazodását →végső célja, Isten felé. Ő az a →legfőbb jó, akiben az ember megtalálja teljes és tökéletes boldogságát. A célba vivő út az ember javát oltalmazó isteni törvények tiszteletben tartása. Csak a jónak megfelelő cselekedet olyan út, mely az életre visz. Ha a konkrét cselekedet tárgya nincs összhangban a személy igaz javával, egy ilyen cselekvés választása akaratunkat s önmagunkat is rosszá tesz, ezért szembeállít végső célunkkal, legfőbb javunkkal, magával Istennel. - Az emberi cselekedet értelmes irányítása a jóra, s az értelem által megismert jó szándékos végrehajtása alkotja az →erkölcsiséget. Ezért az ~ nem értékelhető jónak csak azért, mert valamilyen cél elérésére szolgál, v. mert a cselekvő alany szándéka jó. Az ~ akkor jó, amikor tanúsítja és kifejezi a személy szándékos irányultságát a végső célra s a konkrét cselekedet megegyezését az emberi jóval, miként azt a maga igazságában az értelem megismerte. - 2. Az ~ tárgyi oldala. Az ~ jó v. rossz volta mindenekelőtt és alapvetően a megfontolt akarat értelmesen választott tárgyától függ (vö. STh I-II. 18,6.). A cselekedet jó, ha tárgya összhangban van a személy javával és a számára fontos erkölcsi javakat szolgálja. Az ilyen ~ irányítható a végső célra is. Egy cselekedet akkor éri el végső tökéletességét, amikor az akarat a szeretet által ténylegesen Istenre irányítja. Téves tehát a felfogás, mely szerint lehetetlen tárgya szerint rossznak minősíteni bizonyos ~et v. megfontolt választást, függetlenül a szándéktól (telelogia) v. előre látható következményeitől (proporcionalizmus). Az emberi cselekedet tárgya az erkölcsi ítélet elsődleges és döntő eleme, mely eldönti a cselekedetnek a jóra, a végső célra, azaz Istenre irányíthatóságát. Ezt az irányíthatóságot az értelem természetes ösztöneivel, erőivel, célosságával együtt födözi föl, melyeknek mindig spirituális vonatkozása is van. Éppen ezeket tartalmazza a →természetes erkölcsi törvény, azaz a személyt szolgáló javak együttesét, melyek a személy javának szolgálatára vannak, annak a jónak, mely a személy tökéletessége. - 3. A bensőleg rossz ~. Az értelem tanúskodik arról, hogy vannak az ~nek olyan tárgyai, melyek nem irányíthatók Istenre, mert gyökerükben ellentmondanak az Isten képére teremtett személy javának. „Ne ámítsátok magatokat: sem erkölcstelenek, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem kéjencek, sem szodomiták, sem tolvajok, sem részegesek, sem átkozódok, sem rablók nem fogják örökölni Isten országát.” (1Kor 6,9-10) Ezeket a tetteket nevezi az Egyh. erkölcsi hagyománya bensőleg rosszaknak (intrinsece malum): mindig és lényegük szerint, azaz tárgyuk szerint, függetlenül a cselekvő szándékától és körülményeitől, rosszak, ezért önmagukban, függetlenül a körülményektől, tárgyuk alapján mindig súlyosan tiltottak. A II. Vat. Zsin. az emberi személyt megillető tisztelettel kapcsolatban bőséges példákat hoz az ilyen cselekedetekre: „Minden, ami az élet ellen irányul: az →emberölés, a népirtás, az →abortusz, az →eutanázia és a szándékos →öngyilkosság, mindaz, ami sérti az emberi személy épségét: a →csonkítás, a testi v. lelki kínzás, a lélektani kényszer alkalmazása, mindaz, ami sérti az emberi méltóságot: az embertelen életkörülmények, az önkényes bebörtönzés, az elhurcolás, a rabszolgatartás, a prostitúció, a nőkkel v. ifjakkal való kereskedelem, de az is gazság, ha lealacsonyító munkaföltételek között pusztán jövedelmező eszköznek tekintik a munkásokat, nem pedig szabad és felelős személyeknek; mindezek és a hozzájuk hasonló eljárások szégyenletesek, s miközben mérgezik az emberiséget, nem azokat mocskolják be, akik elszenvedik, hanem azokat, akik művelik és igen nagy mértékben sértik a Teremtő dicsőségét.” (GS 27) →emberi élet és szabadság elleni bűncselekmény, →fogamzásgátlás - 4. Az ~ szubjektív oldala a →szándék. Ha a cselekedet bensőleg rossz, a jó szándék v. a különös →körülmények csökkenthetik a rosszaságot, de nem tudják megszüntetni: „orvosolhatatlanul” rosszak e cselekedetek, önmaguk által és önmagukban nem irányíthatók Istenre, sem a személy javára. Ezért egy tárgya miatt bensőleg rossz cselekedetet a körülmények v. a szándék soha nem tudna átalakítani „szubjektíve” jó v. megvédhető választássá.  **

VS 71.