Magyar Katolikus Lexikon > E > egészség


egészség (lat. sanitas): a közfelfogásban a természetes erő és testi épség birtoklása, a teljes ember tökéletes testi-lelki állapota. - A skolasztikusoknál az ~ az ember épsége (integritása). A szekularizált gondolkodásban a hedonista ~-fogalom él, mely szerint az ~ a legfőbb jó. A szociáletikai ~-felfogás, mely az embert magán- és közösségi teljesítményre kötelezi, az ~et mint munkaképességet teszi közüggyé (→egyén és közösség kapcsolata). - A Szentírás bölcsességi kv-eiben az ~ megőrzésének feltétele a bűn nélküli élet, a víciumok (mértéktelenség, torkosság, irigység, aggályoskodás stb.) kerülése és az erények, főleg az istenfélelem gyakorlása (Sir 31,19-24; 37,27-31; Péld 3,7; 4,22). Jézus →csodái közt a →gyógyítások Isten országának elérkeztét jelzik: bennük az ~ visszaadásánál fontosabb annak kinyilvánítása, hogy az ember tökéletes testi-lelki-szellemi ~e Isten színelátásában teljesedik majd be. E beteljesedésnek alá kell rendelni itt a földön a testi ~et (vö. Mt 5,29-30). - A ker. számára ezért az ~ csak annyiban a legfontosabb érték (mind a társad., mind az egyén szempontjából), amennyiben az életnek azt a teljességét ('egész'-ségét) értjük alatta (Jn 10,10), melynek megszerzését és birtoklását nem lehet kizárólag a betegellátás és az orvosi kezelés tökéletesedésétől várni. Ha az ember testileg ~es és lelkileg-erkölcsileg súlyos beteg, előbb utóbb a testi ~ét is elveszíti; az ~es lélek viszont ép és erős maradhat a legsúlyosabb testi betegben is. - Az ~ nagy értéke végül is az élet értelméből, az emberi egzisztencia transzcendens mivoltából követezik. Az ~es emberi lét önmagán túli teljességre, üdvözülésre törekszik. →betegség **

Schütz 1993:60. - RK 1993:2288.