bronzművesség: 1. A →bronzok öntése az őskortól lényegileg azonos módon történik. Kisebb tárgyak esetében a megolvasztott fémet homokból, agyagból v. kőből készített egy- v. többrészes negatívba csurgatják. A formákat többször is föl lehet használni. Üreges tárgyak, szobrok öntésére a viaszveszejtéses eljárást alkalmazzák, melynek lényege, hogy egy magra viaszból megmintázzák a tárgyat, melyet öntő és szelelőcsatorna célját szolgáló viaszrudakkal látnak el. Ezután agyagba burkolják a viasztárgyat, s az öntőfémből készített szögekkel rögzítik a formához. Ezt követi a forma kiégetése, majd a fém beöntése. Az öntőmintát és a magot összetörve távolítják el az elkészült fémtárgyról, melyet végül az öntőcsatornában kialakult fémrudak és rögzítő szögek levágása után csiszolnak, cizellálnak. - A 19. sz. óta alkalmazzák a szétszedhető, darabokból álló homokformát, ahol a több részből álló negatívot modellről veszik le; ezeket öntőládában pontosan illesztik, öntik, majd az öntővarratokat gondosan eltávolítják. Előfordul, hogy a nagyobb tárgyakat több darabban öntik, s ezeket szegecselik, ill. forrasztják egymáshoz. - A bronzot a korok ízlésének megfelelően aranyozták, ritkán követ foglaltak a tárgyakba, gyakran tausírozták (a fémalapba különböző motívumokat véstek, melybe idegen fémeket kalapáltak), végül csiszolták. - 2. A ~ a máig használt →harangoktól eltekintve a kk-ban fontos szerepet játszott a tp. berendezések készítésénél is. Az öntés technológiáját a rómaiaktól vették át. Marcus Aurelius cs. lovas szobrának hatása érződik Nagy Károly Párizsban őrzött lovas szobrán. - A tp. bronzkapuk Bizáncból terjedtek el (Konstantinápoly, Hagia Sophia); innen importálták a 9-11. sz-ban az első itáliai kapukat (Amalfi, Salerno). A 12. sz. elejétől működő D-itáliai műhelyekben készültek Troia, Trani, Ravello, Monreale, Pisa kapui. 14-15. sz. a firenzei Battistero 3 kapuja A. Pisanótól, ill. L. Ghibertitől (a legkésőbbit a Paradicsom kapujának nevezik) és a róm. Szt Péter-baz. kapuja A. Filaretétől. - A Ny-eu. ~ első monumentális művei 1000 k. a mainzi dóm és Szt Bernward pp. hildesheimi bronzkapuja, a róm. Traianus-oszlopot utánzó hildesheimi oszlop. Az első bronz síremlékek 1080: Merse-burgban, 1152: Magdeburgban készültek. Jelentős Augsburg, Gniezno, Novgorod ~e. A veronai San Zeno ném. hatásról árulkodik. Számos keresztelőmedence (Hildesheim, Liege) és monumentális gyertyatartó (Erfurt, Reims, Milánó, London) őrzi a ~ kiváló emlékeit. A Maas folyó környéki és a limoges-i műhelyek sorozatban készítették a füstölőket, bronztálakat, aquamanilékat, sírlapokat, amelyek Eu-szerte elterjedtek. Szt Sebaldus késő gótikus síremléke a nürnbergi Vischer műhely alkotása (1508-19). - A hazai bronztárgyak jelentős része külföldön készült: bizánci és limoges-i mellkeresztek, Maas-vidéki aquamanilék, füstölők, gyertyatartók. Az eu. szempontból is legjelentősebb hazai műhelyt →Kolozsvári Márton és György vezette. A 13. sz. elejéről ismeretesek a legkorábbi hazai harangok. A 14-16. sz: a szepességi és erdélyi műhelyek készítettek harangokat és keresztelőmedencéket. A legjelentősebb →Gál Konrád iglói műhelye volt. B.K.-L.P.

Az iparműv. kv-e (Szerk. Ráth Gy.) Bp., 1912. III:127. (Éber L.: A bronz és az ón) - Lovag Zsuzsa: A kk. b. emlékei Mo-on. Uo., 1979. - Régiségek kv-e (Szerk. Voit Pál) Bp., 1983. - Riederer J.: Műkincsekről vegyész szemmel. Uo., 1984.