államnyelv: az állam által a hivatalos eljárásokban (törvényhozási tárgyalások, a hatósági és bírói eljárások, jogszabályok) kötelezővé tett nyelv vagy nyelvek. - A középkori áll-ok nyelve a latin volt, mely a római birodalom pol. és jogi fejlettsége következtében alkalmas volt az áll. tevékenység, a pol. fogalomrendszer és a jogi szaknyelv pontos kifejezésére. A lat. nyelv uralmát csak lassan és nehezen törték meg a nemz. nyelvek, diadalra jutásuk csupán a nemzetállamok kialakulásával vált lehetségessé. - Hazánkban a lat. nyelv egyeduralmát először az abszolutizáló kísérletek próbálták megdönteni: II. József németesítő törekvései azonban megtörtek a m. nemesség ellenállásán: inkább választották a lat-t, mint a ném-et. A m. nyelv ogy. végzés eredményeképpen 1844: válhatott ~vé. A hosszú folyamatot (1792:7., 1804:4., 1895:4., 1830:4., 1836:3., 1840:6., 1844:2. tc.) a pol. törekvéseken túl az is segítette, hogy a közigazg. legalsó szintjén és törvénykezésben már régóta a m. nyelvet használták. A kiegyezés után az egy állam - egy nemzet elv jegyében fogant nemzetiségi pol. nem kedvezett a nemzetiségi nyelveknek; a m-t tartották fenn kizárólagos ~nek. A nemzetiségek bizonyos kedvezményeket élveztek (pl. anyanyelven történő oktatás, beadványaik nyelvezete), más nyelv ~ szintjére nem emelkedett. Horváto. hiv. nyelve a horvát, Fiuméé az olasz lett. M.B.

Márki 1879. - Bónis 1971.