🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > A > államalapítás
következő 🡲

államalapítás: Géza fejedelem és fia, Szt István király nevéhez fűződő politikai szervezés, amely a Magyar Királyság keresztény államként történő elismeréséhez vezetett. - A →honfoglalással a Kárpát-medencében letelepedő m. törzsek a mindenkori szállásváltás rendje szerint elfoglalták szálláster-eiket, majd hagyományos életmódjukat folytatva megszervezték zsákmányszerző vállalkozásaikat. A →kalandozások átmeneti nagy sikereit elapasztotta a feudális anarchiából kilábaló ném. államhatalom. A m. hadak 933. III. 15: Merseburg, 955. VIII. 10: Augsburg mellett csatát vesztettek. 962. II. 2: Ottót cs-rá koronázták; e nap a Ném-róm. Szt Birod. megszületésének dátuma is. Uekkor Bizánc is erősödőben volt: 971: Szvjatoszlav kijevi fejed-et Bulgária föladására kényszerítette, s azt bekebelezte. A 10. sz. utolsó harmadában a m-ság e két nagyhatalom hódító törekvéseinek harapófogójába került. Az augsburgi vereség lehetővé tette a megfogyatkozott erejű fejed. törzs megizmosodását, amely Bulcsú törzsi ter-eit a magáéhoz csatolta. Ezzel a kalandozásokból kimaradt Árpád-törzs ismét a többi fölé emelkedhetett. Ez az erőnyerés lehetőséget adott az államszervezésre. A bizánci uralkodó körökkel fönntartott kapcsolatok terén a DK-en megtelepedett törzsek az Árpádok előtt jártak, de Géza (ur. 972-997) a Ny-eu. kapcsolatteremtést választotta. 973 húsvétján Ottó quedlinburgi udvarában 12 m. előkelő tolmácsolta, hogy a fejed. térítő papokat kér. Szándékai komolyságát bizonyítandó, 500 előkelővel együtt Géza is megkeresztelkedett, majd az ucsak ker-nyé lett fia számára II. (Civakodó) Henrik bajor hg. leányát, Gizellát kérte feleségül. Ezzel elhárította a Ny-i veszélyt, és a kat. Egyh. szervezőinek meghívásával Mo-ot elindította az európai ker. áll-ok közösségébe vezető úton. A fejed. udvarba Ny-i tanácsadók, ném. lovagok, írástudó papok érkeztek, és megkezdődött a m. ker. áll. kiépítése. A belső ellenállást a 997: fejed-mé tett István törte meg Koppány, Ajtony és Gyula fölötti győzelme révén. Az ~ a →koronázással 1000. XII. 25: (v. 1001. I. 1) történt meg, II. Szilvesztertől kapott koronával. Mo. a ker. Eu. részévé vált. M.B.

Györffy 1977. - Bakay 1978. - Kristó 1980, 1983, 1988.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.