🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > A > Árpád
következő 🡲

Árpád (†907): magyar fejedelem. - →Álmos fejed. fia, a 895/896: történt honfoglalás végrehajtója a Kárpát-medencében. Rituális szert-sal föláldozott apját követte a fejed. székben. Seregei kb. 4 év alatt vették egészen birtokukba a Kárpát-medencét és Erdélyt, kialakítva ezzel Mo. ter-ét, melynek határai, leszámítva a török hódítás idejét, az 1920. évi trianoni békéig lényegében megmaradtak. A Ny-i határt 907: az →ennsburgi csata biztosította. Még halála után fél évszázaddal is mint nagyfejed-ről emlékeztek meg róla bizánci forrásokban is. Álmos és ~ véréből választották a m-ok először fejed-eiket, kir-aikat (→Árpád-ház) a család fiágon való kihalásáig (1301). A hagyomány szerint ~ot az Óbuda közelében lévő, Fejéregyháznak nev. helyen temették el. A tört-kutatók véleménye megoszlik abban a tekintetben, hogy ~ →kende (főfejed.) v. →gyula volt-e. Györffy György szerint a főfejed. Kurszán volt, kinek haláláig (904) ~ a gyulai tisztet viselte. Kristó Gyula és Uhrmann Iván szerint ~ volt a főfejed. - Utóda 907 k. fia, Zolta. B.A.-D.D.

Thold József Kristóf: Fehéregyház (Ecclesia Alba) és Á. sírja. Bp., 1883. - Wekerle László: Alba-Maria mint Á. sírja holfekvésének meghatározása. Uo., 1885. - Tholt Titusz; Fehéregyház és Á. sírjának holfekvése s kutatásaim. Uo., 1886. - Wekerle László: Á. sírja kimutatva az ó-budai Viktória téglagyár telkén megtalált Fehéregyház sztélyében. Uo., 1886. -: Á. sírja meghatározásának sommája. Uo., 1893. - Havas Sándor: Fehéregyház és Á. sírja. Uo., 1883. - Gaál Mózes: Á. utódai. A vezérek korának tört. Uo., 1900. - Á. és az Árpádok. Szerk. Csánki Dezső. Uo., 1907. - Csánki Dezső: Á. vezér. Uo., 1907. - Márki Sándor: Á. vezér. Kolozsvár, 1907. - Wekerle László: Egyezer év Á. fejed. sírja felett (907-1907). Fehéregyház romter-e. Bp., 1907. - Zolnay Jenő: Á. vezér sírja. Új nyomokon. Uo., 1908. - Csánki Dezső: Á. vezér-Mátyás kir. Uo., 1911. - Honéczy Aladár: Á. sírjának kutatása. Uo., 1918. - Bibó István: Nomád népek lángelméi. Szeged, 1932. - Kerecseny János: Á. fejed. Eposz. Bp., 1935. - Harmath Sándor: Á. és a honfoglalás. Nyíregyháza, 1941. - Zajti Ferenc: Á. fejed. honfoglalása. Feszty Árpád tört. körképe. Bp., 1944. - Györffy György: Tanulm-ok a m. áll. eredetéről. Uo., 1959. - Zsolt Zsigmond: Á. Pécs, 1975. - Dümmerth Dezső: Az Á-ok nyomában. Bp., 1977. - Katona Sándor: Á. és Hannibál. Buenos Aires, 1977. - Kristó Gyula: Levedi törzsszöv-étől Szt István államáig. Bp., 1980. - Dümmerth Dezső: Álmos, az áldozat. Uo., 1986. - Tört. Szle 1987-88. (Uhrmann Iván: Az ősm. kettős fejedség kérdéséhez) - Kristó-Makk 1988:16.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.