🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > A > axológiai istenérv
következő 🡲

axológiai istenérv (a gör. axiosz, 'méltó, értékes' szóból): Isten létének bizonyítása az értékrend alapján. - A theodicea az →okság elvének alkalmazásával jut el Isten létének igazolásáig (→istenbizonyítások). A hagyományos istenérvek a tapasztalati létből indulnak ki és a hatóokság (causa efficiens) alapján jutnak el Istenig mint végső létalapig. Az ~ ezekkel ellentétben a célokság alkalmazásával igazolja, hogy létezik valamiféle abszolút érték, amely az ember és a világ szakadatlan dinamizmusának beteljesítője. Nem tévesztendő össze a célokságból vett istenérvvel, amely kétségtelenül ugyanúgy a dolgokban található célszerűségre, célra törekvésre épít, de végkövetkeztetése az átfogó szellemi hatóokra irányul, tehát megmarad a causa efficiens ter-én, míg az ~ kifejezetten a cél-ok (causa finalis) körén belül marad. - Az ~ az ember boldogságra való törekvéséből indul ki: semmilyen részleges, földi cél nem képes kielégíteni ezt a vágyat. Ám ez a belső törekvés nem lehet hiábavaló az appetitus naturalis frustrari non potest, 'a természetes vágy nem maradhat beteljesületlen' elv alapján. Az ember boldogságvágya tehát valós célra irányul, ti. a végtelen, isteni értékteljességre. - Minden véges létezőre, sőt az egész világegyetemre is igaz, hogy örökké igyekszik túllépni önmagán (→evolúció). Ezt az ontológiai vágyat semmilyen véges érték nem töltheti be mindenestől, hiszen minden mindig nyitott marad újabb értékek befogadására. Ezzel a világ az értékrendre, végelemzésben az abszolút értékre való irányultságát igazolja. Ahogy a dolgok és a világ esetlegessége (esetlegességből vett istenérv) a létüket megalapozó magától való létet (ens a se) követeli, úgy a dolgok célra, értékekre irányultsága az értékteljességre, a legfőbb jóra (summum bonum) utal. Hozzátehetjük: bármilyen részérték csak azért lehetséges, mert létezik az abszolút érték. Az ~ derűlátó világszemléletet szül, hiszen ezek szerint az egyes dolgoknak és az „egésznek” van értelme, rendeltetése. - Ez az érvelés talán nehezebben megragadható, mint a hatóokokra épülő érvek, de érzelmi töltésében gazdagabb, hiszen a Szthez, a numinózus Istenhez vezet el. →deontológiai istenérv, →noétikai istenérv, →erkölcsi istenérv Cs.I.

LThK I:1155.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.