alvilág, pokol (gör. Haidész): a holtak országa. 1. Az ókori íróknál: Homérosznál sötét hely a föld belsejében. Bejárata és előcsarnoka messze Ny-on van, az óceánon túl, hová már a napsugár sem ér el (→pokol tornáca). Odüsszeusz itt idézte meg a holtak lelkét. Az ~ legsötétebb része az Erebusz, itt van Hádész, az ~ istenének székhelye. - A Homérosz utáni idők mitológiájában megszaporodtak az ~ba vezető bejáratok (többnyire sötét barlangok és hasadékok), s hatalmas folyók (Acheron, Püriphlegeton, Kokütosz, Sztix) fogják körül. A lelkeket Káron, a révész viszi át a vizeken. Vergiliusnál a Püriphlegeton hatalmas tűzfolyam, mely a kárhozat helyét, a Tartaruszt határolja. Az ~ folyója a Léthe is, melynek vizétől a lelkek elfeledik a földön tapasztaltakat. Az ~ kapujának őre Cerberus, a háromfejű kutya, a belépőket nem bántja, de kijönni senkit nem enged. - Minosz a lelkek bírája. Plátó szerint Radamantüsz az ázsiai, Aéakusz az európai lelkek fölött, Minósz a kétes esetekben ítél. Aránylag késői az ~ kétfelé választása: Tartarosz a gyötrelmes bűnhődés, Elüszion a boldog lelkek hona. Akik földi életükben ingadoztak a jó és rossz között, testetlen árnyként bolyonganak az ~ban. - 2. A Szentírásban. Az ÓSz szerint minden halott egy helyre érkezik, melynek neve ~ (seol), de lehet egyszerűen gödör, sír/sírbolt (Zsolt 16,10; 28,1; 30,4; 86,13 stb.; Iz 14,15; 38,17.18; vö. Jón 2,7; Ez 26,20), sőt olykor →Abaddon is. Eredetileg tehát az ~ra vonatkozó elképzelések szorosan összefüggtek a sírral kapcsolatos képzetekkel, ahova a halottat eltemették. A LXX és az ÚSz (a gör-ben) a hádesz névvel utal az ~ra (Mt 11,23; 16,18; Lk 10,15; 16,23 stb.); a m. ford-ban rendszerint ~, esetleg pokol felel meg neki. - A babilóniai irod-ban az ~ a föld alatt található, a világóceán felső oldalánál. Úgy érheti el az ember, hogy leszáll a föld mélyébe és addig megy Ny-ra, ameddig csak lehet. Mielőtt megérkezik, át kell kelnie egy folyón, a halál vizén. Az ugariti szövegekben és a Bibliában az ~ szintén a föld alatt, ill. a föld mélyén (Zsolt 63,10) van. Minthogy a föld megnyílt, Korach, Dátán és Abirám övéikkel együtt élve zuhantak le az ~ba (Szám 16,30-33). Jób a teremtett világ legalsó helyét képzeli ~nak (vö. Jób 11,8), s úgy gondolja, hogy elérni az ősvíz medrén át lehet, melyen a föld úszik (26,5; 38,16 skk.). Így tehát az ~ az utolsó tagja a 3 részre tagolódó világmindenségnek (föld fölött, földön, föld alatt; ill., ég, föld, ~; vö. Kiv 20,4; Fil 2,10). A Szentírásban annak nincs nyoma, hogy az ~ bejárata Ny-on keresendő. Épp így nem esik szó az ~ folyójáról sem. A 2Sám 22,5 és Zsolt 18,5 által említett folyók a gondolatpárhuzamnak megfelelően (18,6: kötelékek) a bajt, nyomorúságot jelképezik, amelyek az embert az ~ba vívő úton kísérik. - A babilóniaiak városként képzelték el az ~t, amelyet 7 fal vesz körül, 14 kapuval, a város közepén palota áll, ebben lakik az ~ királynője, Ereskigal és férje, Nergal. Az ~ kapuját (ill. ennek kulcsát) említi a Jób 38,17; Zsolt 9,14; 107,18; Bölcs 16,13; Sir 51,6; Iz 38,10; Mt 16,18; Jel 1,18. - Jób 38,17 gör. fordítása a Hádesz kapujának őrét is említi. A Szentírásban az ~ kir-a nem szerepel, de a Zsolt 49,15: a halál mint pásztor fordul elő. Jahve uralma kiterjed az ~ra is (Jób 26,6; Zsolt 139,8; Péld 15,11; Iz 7,11; Ám 9,2). Az ~ban teljes sötétség uralkodik (Jób 10,21 skk.; 17,13; Zsolt 88,7.13); lakói sohasem látják viszont a napvilágot (49,20); az ~ból száll fel az éjszaka (Bölcs 17,13). Jellemzői a sötétségen kívül a por (Jób 17,16; 20,11; Zsolt 30,10; 146,4; Iz 26,19; Dán 12,2) és a csönd (Zsolt 94,17; 115,17). - Miként Babilóniában, úgy Izr-ben is az ~ olyan ország, ahonnan nincs visszatérés (Jób 7,9; 10,21; vö. 14,12); lakói örök tétlenségre vannak ítélve (Préd 9,10), nincs részük örömben, élvezetben (Sir 14,11-17), nem tudnak a földön élők sorsáról, semmiről, ami a földön történik (Jób 14,21 skk.; 21,21; Préd 9,5; Iz 63,16). Az ~ban nem dicsérik Istent (Zsolt 6,6; 30,10; 115,17; Sir 17,27; Iz 38,18). A halottakban nincs elevenség, „erőtlenek”, azt lehet róluk mondani, hogy nincsenek többé (Zsolt 39,14; Sir 17,28). Miként a Gilgames-eposzban, Izajásnál is férgek martalékai a halottak (vö. Iz 66,24; Mk 9,48). Az ~ a feledés hona (Zsolt 88,13): sem a halottak nem emlékeznek az élőkre, sem az élők a halottakra. Legföljebb nyugalmat lehet találni (Jób 3,17 skk.; Sir 30,17), ezért az ~ olykor vonzóbb lehet az életnél. - Az ~ az utolsó nyugvóhelye minden embernek; gazdagok és szegények, urak, királyok és rabszolgák, öregek és fiatalok „mind együtt pihennek” (Jób 3,13-19; 30,23-24; Zsolt 89,49; Préd 6,6). Krisztus is leszállt halála után az ~ba (Róm 10,7; Ef 4,9; 1Pt 3,19; →Krisztus pokolraszállása). Ha a korábbi fölfogás szerint nem is különbözött a jók és a rosszak sorsa, Ez 32,17-32 már különbséget tesz Izr. ellenségeinek és a régi hősök sorsa között. Iz 24,22; Sir 21,10: az ~ büntető jellegű (pl. börtön. Vö. 1Pt 3,19; Júd 6; Jel 20,7). A kései zsidóságban kibontakozott az a felfogás, hogy Isten a jóknak és a rosszaknak más-más sorsot ad az ~ban. Ebből következően föltételezték, hogy az ~ részekre oszlik. Az etióp Hénoch kv. 3 sötét és 1 világos részt ismer (22,9), az igazak tartózkodási helyét pedig az élet kertjének nevezi (61,12). Hasonló elképzeléssel az ÚSz-ben is találkozunk. Lk 16,12: Lázár megpihen →Ábrahám kebelén, amit szakadék választ el az ~ másik részétől, ahol a fösvény gazdag szenved. 23,43: az igazak a →Paradicsomba kerülnek (vö. etióp Hénoch kv. 60,8.23). **

Pecz 1985:109. - BL:642. (holtak országa)

Alvilág, Gödöllő, 1939: a gödöllői premontrei diákok →Fehéren és Kéken c. lapjának melléklete. Megj. 3 sz. rendszertelenül, fel. szerk. Fejes Gyula. 88