🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > A > árják
következő 🡲

árják: Kr. e. 2000 körül Északnyugat-Indiába, a mai Pandzsábba behatolt →indoeurópaiak. - Vallás tekintetében egy olyan szintetizáló folyamatot indítottak el, mely lassanként a →hinduizmushoz vezetett. A kezdet háborús volt. A harappai leletek meglepetésszerű támadásra és a városok teljes elpusztítására utalnak. A →Védákban „fekete bőrű, orr nélküli barbárok” elleni harcról van szó, kiknek sok nyája van, megerősített településeken élnek és a phallus-kultusz hívei. - Az ~ földművesek és pásztorok voltak, a városépítést és az írást nem ismerték, de mint kovácsok és ácsok jó mesteremberek voltak. Az egyes törzseket a rádzsa vezette, mellett a néptanács állt. Az ~ fuvolán, lanton és hárfán játszottak, szerették az éneket és a táncot, a részegítő italokat (szoma és szúria), a kockajátékot, s nemcsak az őslakók, hanem más árja törzsek ellen is harcoltak. A legjelentősebb a bhárata törzs volt. - A →Mahábhárátában szó van törzsi harcokról, melyek Közép-Indiára, s a Kr. e. 14. sz-ra utalnak. Ebből arra lehet következtetni, hogy az ~ már régen túljutottak az Indus völgyén, átvonultak a Gangesz völgyébe, és messze D felé kiterjeszkedtek. A Satapatha Brahmana (nagy brahmán teol. értekezés Kr. e. 1000 k.) keletkezésekor D- és K-Indiában már nagy területek árjásítva voltak. Ez a „honfoglalás” úgy történt, hogy az ~ oltárt emeltek, Agni istennek sztelték, s ezzel a körülötte lévő ter-et birtokba vették. Az ekkor végzett szert. arra enged következtetni, hogy rituálisan megismételték a teremtést (a föld csak most válik „valódivá”, most lesz „rendezett”). A védikus irod. egy elit papi réteg vallásos rendszerét türközi, mely katonai diktatúrát szolgált. - A papság és a katonaság uralmával magyarázható, hogy az ~ istenei szinte kizárólagosan ffi istenek: Varuna az egész világ, istenek és emberek ura, s birtokolja az ég istenének minden tulajdonságát. Ő a szt rend, a „rta”, és a teremtő-mágikus, oldó és megkötő erők, a „maják” őre, aki az ég indoeurópai istenét, Dyauszt elnyomta. Ennek az elnyomásnak a folyamatát már nem lehet rekonstruálni, de (a mítosz szerint) két isten-nemzetség, a „dévák” és az „aszurák” között szabályos harc folyhatott, mely az ~ és a dasziják harcának felelt meg. Varunát az Atharva-védában és a Mahábhárátában kígyóként ábrázolják, ami Indrának a Vritra sárkány elleni harcára utal, s abból az időből származik, amikor Indra (az istenné tett hérosz) elnyomva Varunát a legnépszerűbb isten lett (250 himnusz szól hozzá). Varunával együtt háttérbe szorult a többi Áditja (a nagy Áditi anyaisten fiai) is: Mitra, a szerződések őre, Arjamán, az ~ védőistene és Bhaga ('Rész'). - Indra úr és harcos, egyben teremtő és megtermékenyítő, a kozmikus és biológiai energiák megszemélyesítője (szívesen nevezik Indra sahasranuska, 'ezerheréjű Indrá'-nak). Szüntelenül issza a szomát és harcol a hatalmas Vritra sárkány ellen (mely visszatartja a vizeket a hegyek szurdokaiban), legyőzi, kiszabadítja a vizeket, s ezzel megteremti az emberi élet lehetőségét. - Agni jeleníti meg a tűz szakrális jellegét; Djau fia ő, aki az égben „születik”, villám alakjában csap le, de jelen van fában, vízben és a növényekben, s gyakran a Nappal is azonosítják. Ő a követ az ég és a föld között, a papok, a nagy tudósok ősmintája; ő mutatja be az áldozatot, s vezeti az ünnepi szert-okat. Ő a „ház” ura, aki elűzi a sötétséget, távol tartja a démonokat, oltalmaz a betegség és rontás ellen. - Szoma még erősebben kötődik a tűzhöz, mint Agni. Azonos a szoma növénnyel, ill. a belőle nyerhető itallal. A szomaáldozat a legkedveltebb az áldozatok között: „Megittuk a szomát és halhatatlanná váltunk; fényre jutottunk, megtaláltuk az isteneket” - mondja a Rig-véda 8. kv-e. Ez a „halhatatlanság-ital” vsz. az indoeu. madhu-ital (a germánok méhsöre) helyébe lépett. Élénkíti a gondolkodást, bátorságot ad, fokozza a nemző erőt és betegségeket gyógyít. Mint az istenek és papok itala, összeköti az eget és a földet, meghosszabbítja az életet, a szabadság és tágasság, sőt a halhatatlanság eksztatikus tapasztalatait közvetíti. Fogyasztói olyan tapasztalatokat szereznek, melyek az indiai vallásosságban állandóan jelentősek voltak (pl. jógik), s hatnak az eu. emberekre is (pl. a mostani →ifjúvallásokra). - Sok más védikus istenség (Uszasz, Váju, Parjama, Szurja, Szavitár, Púsan stb.) veszített jelentőségéből vagy feledésbe merült az idők folyamán; mások viszont csak később tettek szert nagyobb jelentőségre, mint pl. Visnu és Rudra-Siva. - Visnu az emberek iránt jóakaratú istenség, aki az áldozatbemutatót fölemeli az égbe, és kieszközli neki az örök életet. A 4. sz. →upanisádokban Visnut (szinte monoteisztikusan) mint legfőbb istent dicsőítik. - Rudra-Siva démoni erő, „a vadállatok ura”, a kívülálló. Ő jelképezi azt, ami az életben kaotikus, veszélyes, előre nem látható. A még későbbi Szvetaszvatara-upanisádban mint legfőbb istent dicsőítik! A →klasszikus hinduizmusban kettőjüknek nagy jelentősége van. - A védikus idők szertartásai. A házi szert-ok (grhija), a házi tűzhely megtartásának, az évszakoknak és az élet fordulóinak (fogantatás, születés, ifjúváavatás, esküvő, temetés) ünneplését sztelik meg. Ezek a családi körben megült ünnepek többnyire egyszerű formák, s kissé hasonlítanak a sztségekhez. Erősen hatnak az egyszerű emberek hívő tudatára. Főként az ifjúváavatás (upanajama, melynek során az ifjút bemutatják bráhmánista tanítójának) tekintendő „második születésnek”, s így lelki jelentősége van. A brahmán mint a „szó” (ti. a védák szavának) közvetítője lesz a fiatal ember „igazi atyja”. Ezzel szemben az „ünnepi szertartások” (shranta) nagyon bonyolultak, s papok (zaotár, adhvariju) és brahmánok mint a kultusz felügyelői végzik. E szert-ok kozmikus irányúak (eső-, újhold-áldozat), s időben nagyon elnyúlhatnak (akár 12 évig is). A csak brahmánok által ismert rítus elmondhatatlanul összetett, elemei zene, tánc, dráma, dialógus, orgia, játék, oltárépítés, szert-rend, állat- és emberáldozat. A leghíresebb védikus szert., a „lóáldozat” (ashvamedha) kétségtelenül indoeu. eredetű (párhuzamai megtalálhatók a germánoknál, irániaknál, gör-öknél, lat-oknál, örm-eknél stb.). Ennek az áldozatnak meg kell újítania a kozmoszt, s újra meg kell alapoznia a fönnálló társad-at; a ló a kir. erő képviselője, s a nappal és a Szomával azonosítják. **

König 1985:95.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.