áldozati oltár: 1. Az ókorban 2 változata volt. Az alacsonyabb ~on (lat. ara, gör. bómosz, thütérion, thümelé) alvilági isteneknek is, a magasabb ~on (lat. altaria, azaz alta ara, 'magas oltár'; gör. eszkhara) csak égi isteneknek áldoztak. A tp-okban általában 2 ~ volt. Az egyik a cellában az istenség szobra előtt, melyen vértelen és illatáldozatot, ill. fog. ajándékokat tettek lába elé. A másik a tp-on kívül az égőáldozatok számára. - Legegyszerűbb formája a gyeptéglákból rakott halom volt. Néha fából építették, s az áldozattal együtt égett el. Déloszban Apolló ~át a föláldozott kecskék szarvából rakták össze. A nagyon látogatott kultuszhelyeken az áldozatok hamvából és maradványaiból alakították ki. Olimpiában Zeusz nagy oltára egy csontokból és hamuból álló 40 m kerületű, 7 m magas halom volt. - Az állandó ~ kőből, márványból, néha égetett agyagból készült. Szögletes v. hengeralakú, 0,5-1 m magas, alul lábazattal, sokszor lépcsővel; felül kiszélesítették és bemélyítették, oldalt sokszor kifolyó nyílást vágtak az italok, a vér és a zsír elvezetésére. Oldalát virág-, gyümölcs-, állatalakokkal díszítették. Általában egy istennek szentelték. A tp-okon kívül szent berkekben, hegyekben, városok utcáin, házak kapuja előtt; a gör. lakóházban az auléban, a rómaiban az impluvium mellett volt a helye. Imádság v. eskü közben kezükkel érintették. Üldözöttek és védelemkeresők számára az ~ azilum volt. Ahol a rómaiak megjelentek, mindenütt oltárt emeltek: valamelyik isten tiszteletére fog-ból állították (ara votiva). Tp-ban, sztélyekben, magánházak szobájában, udvarán, köztereken falhoz építették. A szembenéző oldalon szabályszerű feliraton olvasható, hogy melyik istenségnek, ki, milyen szándékkal állította. - 2. Az Egyházban: →kereszt, →oltár. **

Pecz 1985:194.